Dátum: 2020. november 24. kedd    Mai névnap(ok): Emma


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Gyöngyösi Levente – Balla Zsófia: A GÓLYAKALIFA
Gyöngyösi Levente – Balla Zsófia: A gólyakalifa, Babits Mihály műve nyomán készült két felvonásos operát, 2005. május 28. 19.00 órakor mutatja az Operaház. Díszlettervező Csikós Attila, jelmeztervező Nagy Viktória, karmester Vashegyi György, rendező Harangi Mária. Peti Péter képriportja.
"Feldühíteni a lélek sárkányait!" Ez a program Weöres Sándortól származik, az ő A teljesség felé című filozófiai-költői művéből fogadta saját jelmondatává Gyöngyösi Levente, amikor - librettistájával, Balla Zsófiával - belevágott A gólyakalifa megzenésítésébe. Egyfelvonásosnak indult a mű, munka közben terebélyesedett egész estésre. Így nyerte el a Millenniumi Operapályázat második díját.
Babits Mihály kisregénye szenzáció volt a maga idejében, a Nyugat külön számában közölte. A téma ma is aktuális. A főhős, Tábori Elemér a gazdag, szecessziós századelő idején egy jómódú polgári családban éli egy reményteli ifjú színes életét. Csupán álmai zavarják. Ezekben egy másik, sötétebb világ jelenik meg egyre valóságosabban, benne egy szerencsétlen sorsú inas, saját rosszabbik énje, elnyomottabb, ezért gonoszabb önmaga.
Gyöngyösi hőse saját álombéli másában találja meg élete nagy sárkányát, melyet képtelen megszelídíteni, megtörni. Elpusztítani pedig csak saját magával együtt lehet. Sorsának üzenete ma is aktuális a mindennapi sárkányainkkal harcban álló, szenvedő embereknek. Nekünk.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
Magyar Állami Operaház
Bemutató: 2005. május 28. 19.00
További előadások: 2005. június 1., 4., 8.

Gyöngyösi Levente – Balla Zsófia:

A GÓLYAKALIFA

Opera két felvonásban
Babits Mihály műve nyomán

Díszlettervező: Csikós Attila
Jelmeztervező: Nagy Viktória
Koreográfus: Pataky Klári
Karigazgató: Szabó Sipos Máté

Rendező: Harangi Mária

Karmester: Vashegyi György

Tábory Elemér: Sólyom-Nagy Máté, Rezsnyák Róbert
Inas: Ambrus Ákos, Réti Attila
Sylvia: Szolnoki Apollónia, Bakos Kornélia
Etelka: Herczenik Anna, Wierdl Eszter
Apa: Fried Péter, Valter Ferenc
Anya: Zempléni Mária, Csavlek Etelka
Kikiáltó: Kulka János
Mester: Tóth János
Mesterné: Felber Gabriella, Somogyi Eszter
segéd: Ocsovay János, Derecskei Zsolt
segéd: Gavodi Zoltán, Csapó József
Szobalány: Mitilineou Cleo, Péter Cecília
Gondolás: Gerdesits Ferenc, Kóbor Tamás
Tanár, pincér: Csiki Gábor, Ambrus Imre
Nagynéni: Szepessy Beáta, Murár Gyöngyi
Elemér kishúga: Beregi Alexandra, Csörgeö Kata
A Mester lánya: Bácsi Bernadett

Producer: Palcsó Sándor
Dramaturg: Romhányi Ágnes, Cseicsner Otília
A rendező munkatársa: Mányik Albert
Felelős korrepetitor: Bartinai Gábor
Zenei munkatársak: Bartal László, Fajger Orsolya, Katona Anikó,
Kaposi Gergely, Sándor Szabolcs, Szennai Kálmán
Szcenika: Juhász Zoltán, Resz Miklós


További képek a képgalériában

[KADELKA]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól