Dátum: 2020. november 28. szombat    Mai névnap(ok): Stefánia


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Komoly zenei áradat
Az Olasz Kultúrintézet és a Fészek Művészklub lesz a helyszíne a XX-XXI. század zenéjéből összeállított hangversenyciklusnak, amelyet a Bartók Rádióban is meghallgathatnak. Első koncert április 27-én szerdán a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával.
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
 

Magyarországi bemutatókat hallhat az, aki ellátogat április 27-én az Olasz Kulturális Intézetbe. Pierre Jalbert, James MacMillan, Bánkövi Gyula és Lendvai Kamilló egy-egy műve szólal meg a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának előadásában ezen az estén. “A végtelen tér”, “A szél virágai”, vagy “Az égi város” beszédes, sokatmondó címek. Lendvai Kamilló oratóriumának basszus szólistája Jekl László, a csellista Onczay Csaba lesz. A zenekart és a MR kórusát Hamar Zsolt (kép), a Pécsi Szimfonikus Zenekar Zeneigazgatója vezényli.

Június 1-ig minden szerdán újabb és újabb kortárs műveket, ős-, és magyarországi bemutatókat hallhat a közönség a hangversenyciklus keretében. Fellép a Magyar Énekes Iskola, a Szent Efrém Bizánci Férfikar, az Auer Vonósnégyes, a Corpus Harsonakvartett, az Amadinda Ütőegyüttes. Kiváló szólisták, mint Kolonits Klára (ének), Horn András, Klenyán Csaba (klarinét), Matuz István (fuvola), Fejérvéri János (brácsa). És a szerzők névsora, persze szintén a teljesség igénye nélkül: Hollós Máté, Szergej Jekimov, Ligeti György, Sári József, Morton Feldman, John Adams, Kurtág György, Petrovics Emil és még sokan mások.

Aki napjaink komolyzenei csemegéi közül kíván szemezgetni, nem is találhat ennél jobb fórumot, kiválóbb lehetőséget. Széles spektrumon, nem csak hazai, de a világ minden tájáról hallhat műveket, a létező szinte minden műfajban és előadógárdával.
[Szikszay Szilvia]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Marton Mária - Ki hitte volna

Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól