Dátum: 2020. november 28. szombat    Mai névnap(ok): Stefánia


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

ÉNEKELT BIBLIA
Az Énekelt Biblia című est szerzői, Gryllus Dániel és Sumonyi Zoltán a kilencvenes években három dalsorozatot írtak a Biblia sorai alapján. Estükön a Pál apostol, a Hegyi Beszéd és a Tizenöt Zsoltár részletei hangzanak el Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Sebestyén Márta előadásában. XII. kerületi Művelődési Központ, (2005. április 23. 19 óra).
 
A zsoltárok könyve énekei előtt gyakran olvasható, milyen dallamra kell énekelni. Egy hagyomány szerint az evangéliumok megszületéséig Jézus mondatait is énekekben őrizték. A bibliai szövegek énekelt formája a kezdetektől óta a liturgia része volt. A zeneszerzők sokféleképen fogalmazták meg, közvetítették a szentírás sorait oratóriumok, dalok, egyházi énekek formájában.

A 2005-ös Könyvfesztiválra jelenik meg Sumonyi Zoltán válogatott verseinek gyűjteménye, melyben olvashatóak a bibliai versek is. Az Énekelt Biblia c. koncert egyben a könyv bemutatója is.

[E.A.]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Marton Mária - Ki hitte volna

Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól