Dátum: 2020. november 23. hétfő    Mai névnap(ok): Kelemen


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Raiffeisen-koncertek a Bécsi Kávézóban, 2005 tavaszán
2005 tavaszán, minden hónap utolsó csütörtökjén 18 órától igényes zenei produkciók szólalnak meg a Bécsi Kávézó színpadán, a Rózsakert Bevásárlóközpont hangulatos kávéházában. A Raiffeisen Koncertek elnevezésű sorozat február 24-én, csütörtökön 18 órakor Gerendás Péter és zenekara latin estjével indul. (Ez is mutatja, hogy a Bank is szeretné, ha mielőbb Tavasz lenne.)
Az énekes-gitáros Gerendás Péter mellett a csapatban Nagy Zoltán zongorázik, Pengő Csaba nagybőgőzik; Gerendás fia, a csodagyereknek tartott hétéves Dani pedig dobol és ütőhangszereken játszik. Az új sorozat további időpontjai: március 31., április 28. és május 26.

A Raiffeisen Bank Rt. évek óta tudatosan támogatja a magyarországi kulturális életet, az értékes művészeti kezdeményezéseket. A klasszikus zene területén a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjeit, valamint a hangversenyrendezéssel foglalkozó három Filharmónia Kht. fővárosi és vidéki bérleti sorozatait.
A jazz műfajában elévülhetetlen érdemeket szerzett a pénzintézet a 2002 tavaszán indult Raiffeisen Jazz Klub létrehozásával, mely mára az egyik legsikeresebb budapesti koncertsorozattá nőtte ki magát. 2005 tavaszán a Raiffeisen-koncertek a Rózsakertben című sorozat ismét értékteremtő, új kezdeményezés a könnyen befogadható, de igényes populáris muzsika kedvelői számára.

Gerendás Péter (fotó) a dél-amerikai népzenét játszó Los Pachungos együttes tagja volt, elvégezte a konzervatórium jazz-ének szakát, s már 1976-ban megalapította első saját zenekarát, a Láma együttest. Sokat turnézott Zoránnal és az LGT-vel – Presser Gábor zenekarának 1983-as angliai koncertkörútján is közreműködött. Ezután évekig Norvégiában „vendéglátózott”, majd 1987 óta újra itthon él.
Dalokat írt Zoránnak, Koncz Zsuzsának, egy teljes lemezt Friderikának. Első szólóalbuma (908 címmel) 1992-ben jelent meg; ezt követte a Gerendás a deszkákon (1994), a Két hónap a nagy folyón (1997) és az Átölel a múlt (1999).
Az elmúlt évtizedben Liszt-díjjal, Huszka Jenő-díjjal és eMeRTon-díjjal tüntették ki. Az ezredfordulón adta ki Kamaszkorom legszebb dala című lemezét, melyen vonószenekarral dolgozta fel a hatvanas-hetvenes évek emlékezetes slágereit. 2001 őszén, Új dimenziók címmel jelent meg CD-je, 2003-ban pedig főszereplője volt a George Harrison Emlékkoncertnek (a Budapest Kongresszusi Központban), s az abból készült dupla lemeznek.

A Rózsakert bevásárlóközpont 2004 januárja óta áll a Raiffeisen Ingatlan Rt tulajdonában. A Raiffeisen-csoportnak a kultúra iránti elhivatottsága hívta életre 2004 nyarán, a Rózsakert Bevásárlóközpont Bécsi Kávézójában a Raiffeisen Jazz Klub „különkiadását”, a nyáresti szabadtéri hangversenyeket. A sorozat koncertjein olyan neves előadók léptek színpadra, mint például Pege Aladár, Szakcsi Lakatos Béla, Vukán György, Tony Lakatos és mások.
E sorozat sikere is inspirálta a Raiffeisen Ingatlan és a Rózsakert menedzsmentjét, hogy folytassa a kávéházi koncerteket. 2005 tavaszán, minden hónap utolsó csütörtökjén 18 órától igényes zenei produkciók szólalnak meg a Bécsi Kávézó színpadán.

Fotó: Peti Péter

[káel]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól