Dátum: 2020. november 24. kedd    Mai névnap(ok): Emma


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Repkedett-e Mátyás király?
A MárkuSzínház 2004 novemberében Zalaegerszegen mutatta be Balogh Robert Mátyás király szárnyai című bábdarabját. Az előadás zenéjét Kovács Márton szerezte, a háttér Kósa Ferenc munkája és színre Vajda Zsuzsa, Pilári Gábor és Radák János vitte. Az előadás 2005 január 30-án délelőtt 11 órakor megtekinthető a MU színházban (Bp., XI., Kőrösy József utca 17.)
Öntől olvastam már verset, novellát, regényt, kritikát, interjút, most egy bábdarabbal áll elő. Miért?

Csak. Na jó. Mert felkértek.

Nem mindenkit kérnek fel bábdarab írására, én bár életem nagyobb részét színházban töltöttem, még soha nem kaptam hasonló felkérést. Pontosítom a kérdésem: Önt miért kérték fel? Ha hőskölteményt rendelnek a gabonatőzsdéről, megírja azt is?

Megfontolandó a kérdés, az biztos, hogy komoly kihívást jelentene megfelelő hőst találni a gabonatőzsdén... Ami a bábszínházat illeti: kiskoromban vittek, felnőttként, mint kritikus keveredtem erre a területre, és feltűnt, már nem csak kesztyűsbábokkal dolgoznak, nemcsak a nyuszikát üldözi a ravaszdi róka, hanem ennél nagyságrenddel komolyabb dolgok is történnek, illetve történhetnek a bábszínházakban.
Pécsett élek, háromévente rendezik meg a Bóbita Bábszínházban a Nemzetközi Felnőtt bábfesztivált, így láthattam olyan előadásokat, amelyek végképp meggyőztek arról, a bábszínház nemcsak tehetségtelenebb színészek menedéke, hanem igazi művészet, bár sajnos az előbbire is láttam már bőven példát, de ezt csak a gonosz kritikus mondatja velem.
A sok bábszínházi ücsörgés után írtam egy mesedarabot egész kisgyerekeknek, egy olyat, amelyen meglátásom szerint nem unatkoznának, hanem félnének, nevetnének, örülnének… Mindez félig-meddig felkérésre történt, a dramaturgoknak tetszett is, aztán mégsem lett belőle előadás, merthogy túl sok benne a báb, ez volt a kifogás. Ezen elmormogtam magamban egy darabig, hogy majd írok belőle mesekönyvet, ha lesz rá erőm, s találok hozzá kiadót, s pihentettem a bábdarab-írást, amikor kaptam egy felkérést a kedvenc bábtársulatomtól, a MárkuSzínháztól, amely név tulajdonképpen Vajda Zsuzsát és Pilári Gábort jelenti, hogy nem írnék-e nekik valamit Mátyás királyról, de ízibe, úgy három héten belül. Olvastak tőlem prózát, egyszer mesét is mutattam nekik, azt mondták, hogy olyan sokféle stílusban írok, hát akkor miért ne tudnék ilyesmit…

Ez hogy történik ilyenkor, csak úgy kirázza, csuklóból? Mert végül is, miért ne lehetne egyetlen éjszaka is darabot írni, rendeztek drámaíróverseny is a minap, kaptak egy újsághírt, mondjuk börtönlázadás… Sőt, most jut eszembe Szép Ernő, a Lila akáczot három nap alatt írta. Akkor három hét alatt bármit meglehet írni. Vagy nem?

A határidő mindig felér egy múzsacsókkal. Kezdetben összeszedtem mindent Mátyás királyról, népmesét, életrajzot, történeti munkát, egy hétig olvasgattam, és többször átbeszéltük a cselekmény vázát, ötleteltünk, én jegyzeteltem, végül majdnem csak népmeséből és közös agymenésből állt össze a darab.

Mit takar az agymenés kifejezés?

Arra gondolok, ha felnőttként el tudom engedni magam, s beindul a fantáziám, akkor úgy érzem, gyerekként működik az agyam vagy majdnem, s nekem nem sok közöm van hozzá, hová is megy… Így rendelhet szárnyat Hunyadi Mátyás Leonardo da Vincitől, végül is kortársak voltak, s így lehet az udvari sárkánya Draku Lajos, akinek eleségül szolgálnak Mátyás ellenségei.
De nem akarom magam túlfényezni, a színház közösségi műfaj, és sikerült együtt dolgoznunk. A MárkuSzínház játéka eleddig az improvizációra épült, ezen változtatott részben az én szövegem, a játékstílusukra, nyelvezetükre sokkal feszesebb vázat adtam, így az igényes marionettek hasonló szinten beszélnek, viccelődnek.

Úgy tudom, Örkény-ösztöndíjas is volt a 2004-es esztendőben. Beszámoltathatom, milyen darabot írt tavaly a Mátyás király szárnyain kívül?

A Mátyás király szárnyai azért volt fontos számomra, mert megmutatta, színdarabot írni nem otthon kell, nem egyedül a képernyőt bámulva, hanem közösségben, színészre szabva.

Kicsit visszakaptam valamit a hitemből, mármint a színházban, főleg akkor, amikor láttam, hogy mindez működik, pityereg a kisgyerek, aztán meg együtt nevet a szüleivel, sikerül becsapnom, vagy hát nem is nekem, hanem a színészeknek, tőlem függetlenül működik a rendszer, csak jó a részének lenni, egyszer még büszke is voltam magamra. Mert én szeretem a színházat, de ez a szerelem nem mindig kölcsönös.

Alaposan belenyúltam egy hányatott sorsú darabomba, amelyet egyszer már megvett egy színház, de leváltották az igazgatót, s így a darabomról ott nem esett többé szó. Ebből nem is lett baj, mert sokat használt neki az átírás. A regényeimből készült, főleg a Schvab evangiliom vagon-motívumait emeltem át színpadra, a Legendariomból pedig az élők és holtak párbeszédét, víziókat, ebből lett egy örvénylő haláltánc, egy profán misztériumjáték.
A korábbi statikusságától fosztottam meg a történetet, s még jobban az általános emberi sorstragédiához közelítettem, csak ez egy nehéz történet, tragikus, sötét komor, ráadásul támad minden földi, s égi hatalmat, egyre inkább kétlem, hogy Magyarországon mostanában bemutatnák, nem vagyok elég bennfentes és hát az sem divatos épp amit művelek, de ez a szöveg eláll.

Aztán bő fél évet töltöttem Effi Briesttel, Theodor Fontane klasszikus regényét ültettem színpadra, ez a darab elkészült, most gondolkodnak rajta, hogy bemutatják-e, vagy sem. Bár kezdem úgy érezni, hogy majd még egyszer nekifutok a szövegnek, mikor kissé eltávolodtam tőle, s újra tudom külső szemlélőként látni, mert túlságosan szerelmes lettem Effi Briestbe, az sem zavar, hogy jó száz évvel idősebb nálam.

S hogy maradjunk a klasszikus újságírás metódusánál, most éppen min, vagy Önre jellemző módon, miken ügyködik?

Ösztöndíj lejártával bekövetkezett a szokásos éveleji írósiralom, hogy nincs pénz.
Befejezés előtt áll néhány novellám, elkezdtem pályázatokat keresni, írni, egy tévéműsor ötletemmel járkálok, már többeket fellelkesítettem, „csak” pénzt, producert és csatornát kell hozzá találni.
Tavaly visszavontam egy verseskötetet, az idei évet arra szánom, hogy újraírjam az eddigi összes versem, s majdan 2006-ban válogatott kötetemmel rukkoljak el, közben már elkezdtem a Schvab trilógia lezáró kötetéhez a kutatásokat, pár oldalt már ebből a regényből is megírtam. De legfőképp megpróbálok felnőni, ha sikerül. Végül is, idén leszek harminchárom éves, ha megérem. S be kellene látnom, a zsenikor már elmúlóban, s fontosabb dolgok is vannak égen-földön, mint hogy élvezettel átírjak még egy évet.

Fotó: Haupert János

[Kadelka László]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól