Dátum: 2020. december 2. szerda    Mai névnap(ok): Melinda, Vivien


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Apácák – sikeres kamaramusical az Ódry Színpadon
Dávid Zsuzsa ötletgazdag rendezésének köszönhetően végre egy olyan vizsgaelőadás az Apácák, amelyben a hallgatók megmutathatják tudásukat – miközben a közönség is jól szórakozik.
Dávid Zsuzsa tavaly a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese, Babarczy László mellett, mint tanársegéd vezetett egy sikeres kurzust, az idei évben pedig megbízták az egyik végzős osztály vizsgaelőadásának megrendezésével.
Dávid Zsuzsa nemcsak invenciózus rendező, de jó pedagógus is. Nem önmagát akarta megvalósítani, hanem arra törekedett, hogy bemutassa minden egyes hallgató sokoldalúságát, tehetségét, tudását– s ez sikerült is neki.

 
Dan Goggin kamaramusicalje, az Apácák évekkel ezelőtt szerepelt már a Madách Színház műsorán. Az amerikai író, aki egyben a zeneszerzője, dalszövegírója is a darabnak, a zenés műfaj kedvelt szerzője a Broadwayn. Dan Goggin története valójában soványka, s nem is túlságosan eredeti. Az apácák arra kényszerülnek, hogy jótékonysági koncertet rendezzenek. Az előadáson ők maguk lépnek fel: ki-ki amit tud, azt mutatja be a nemes cél érdekében – hát ez önmagában nem sok. Viszont Dan Goggin apácái érdekes egyéniségek, olyan hús-vér emberek és szélsőséges figurák, akik a zárdán kívül is jól feltalálják magukat. Az apácák jótékonysági koncertje lehetőséget nyújt a játszóknak arra, hogy megmutassák, hogyan tudnak szituációkban „élni”, hogyan képesek ábrázolni egymás közti kapcsolataikat, és mennyire tudnak énekelni és táncolni.

 
Peller Anna, Holecskó Orsolya, Nádasi Veronika, Szegő Adrienn, Wégner Judit nemcsak az egységes gesztusrendszerben, de a fordulatos szituációkban is jól eligazodik. Papp Csaba koreográfiájára remekül táncolnak. Minden hallgató a megírt hangnemben, hangfekvésben képes énekelni. Mintegy harminc zeneszám (a popslágertől a gospelig) hangzik fel – ami a szereplőktől nem kis teljesítmény, ráadásul nem zenei alappal, hanem háromtagú élő zenekarral dolgoznak, ami további koncentrációt igényel.
Az Apácák első előadása még tavaly volt. December 20-a óta, azaz egy hónapja nem játszották a hallgatók. Felkészültségüket bizonyítja, hogy ebből semmit sem vett észre a lelkes közönség.

Fotó: Szlovák Judit

[Deák Attila]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Marton Mária - Ki hitte volna

Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól