Dátum: 2020. november 30. hétfő    Mai névnap(ok): András, Andor


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

A Modell a Pesti Színházban
Neil LaBute amerikai drámaíró A modell című játékát Lukáts Andor (fotó) rendezésében a Pesti Színházban mutatták be. Marton László osztályvezető tanár négy egyetemi hallgatója játssza a négyszereplős darabot.
Pechemre épp A modell előadása előtt néhány órával lapozgattam A „vágatlan” Luzsnyánszky-dossziét, ahol az egyik jelentésében ezt írta a szerző: „A színházak lelke a dramaturgia. Lényegében itt dől el a színház egész profilja. Nem önálló egység. Csak az igazgatósággal egybe nőve tud eredményesen dolgozni.”

 
Fentebb azért kezdtem mondandómat a „pechemre” kifejezéssel, mert a bemutatón visszatérően MGP klasszikusnak is mondható kinyilatkoztatása járt az eszemben. No meg az, hogy ő ezen véleményét jelentésének készítése idején, meg utána is nyilvános publikációiban is rögzítette. Csakhogy elmés megállapításait az érintettek ugyanúgy nem olvasták el figyelmesen, mint ahogy teszik azt most nyilvánosságra került jelentéseivel is.

 
A modellt két dramaturg is jegyzi: Szűcs Anikó és Merényi Anna, aki fordította is a darabot. Azonkívül, hogy merő tévedésből ajánlották a színháznak ezt a darabot, az ég egy adta világon nem csináltak semmit. A két hölgy „beleszerelmesedett” a rosszul megírt, közhelyszerű, semmitmondó szövegbe, amit egyvégtében héttől háromnegyed kilencig hallgatni igencsak fárasztó. Ha mégis felsejlett valami gondolatfoszlány, akkor azt is unos-untalan „ragozta” valamelyik szereplő.

 
Lukáts Andor rendezte az előadást, aki rengeteg kis ötlettel igyekezett „megemelni” a játékot, de az mit sem segített. Zeck Julianna, Telekes Péter, Tornyi Ildikó és Varju Kálmán a négyszereplős darab szenvedő alanyai. Ők Marton László osztályvezető tanár növendékei, s már másodéves hallgatóként a Veronai álmokban, majd harmadévesként a Vígszínház házi színpadán a Valaki kopogban és a Bölcsőtől a koporshowig című remek játékban osztálytársaikkal együtt bizonyították, hogy alkalmasak a pályára.
A Pesti Színház színpadán még az osztály egyik legtehetségesebbje, Varju Kálmán is színtelen, és nem is tud mit kezdeni a szerepével. Pedig ő már nagy rutinnal rendelkezik, a Vígszínház számos produkciójában szerepel.
Hasonlóan Tornyi Ildikó sem tudott semmit felmutatni, pedig az Eszenyi Enikő által rendezett Tévedések vígjátékában felszabadultan, igen jól játszott.
Telekes Péter nyújtotta a legtöbbet, de ő sem tudta kibontakoztatni színészi lényét.
Zeck Juliannára hárult volna, hogy ujja köré csavarja a másik három szereplőt. Ehelyett nem humorral teli játékot láttunk tőle, hanem csak görcsös igyekezetet, hogy hibátlanul el tudja mondani a szövegét.

 
Egy ilyen darabot a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatóival eljátszatni több mint bűn! Felelőtlenség! Nincs az a vidéki színi direktor vagy művészeti vezető, aki ezen produkció alapján bármelyik hallgatót szerződtetné. Az meg még inkább furcsa, hogy a Pesti Színház ezt bérletes nézőinek játssza zsinórban.

Fotó: Peti Péter

További képek a képgalériában

[Deák Attila]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Marton Mária - Ki hitte volna

Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól