Dátum: 2020. november 27. péntek    Mai névnap(ok): Virgil


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Sibylle Berg: HELGE ÉLETE - Kecskeméten
Berg asszony szép színpadi műve, melyet Helbling úr közreműködésével írt. Sibylle Berg 2002-ben bemutatott darabja nagy sikerrel fut több németországi színház műsorán. Magyarországon a kecskeméti Katona József Színházban, az Üzemszínházban (fotó) rendezi Tóth Miklós, és Budapesten Czajlik József irányításával a Bárka Színházban kerül először bemutatásra azonos időben: 2005. január 14-én, pénteken este 7 órakor.
(Vigyázat! Szabadszájú előadás.)

 
 
A Helge élete profán moralitás, irónikus utópia, cyber-revü – a darab alaphelyzete szerint ugyanis a nem is oly távoli jövőben vagyunk, amikor az emberiség már kihalt és helyü(n)ket az állatok (tapírok, őzek, hörcsögök) vették át. Az életunt yuppieként, vagyis nagyon is emberien viselkedő állatok szórakoztatására az Istenasszony és a Halál rendez interaktív színjátékot, amelyben egy emberi lény, Helge életét mesélik el. Szülei megismerkedésétől a születésén át a haláláig. Helge „teljesen átlagos” élete folyamatos küzdelem a szeretethiánnyal, szüleivel, szerelmével, szorongásaival. Mindezt egyszerű, egyenes vonalú történetben mondja el a „színház a színházban” játék.

 
Az előadott történet nem egyszerűen egy realisztikus tantétel, inkább a szereplők belső reakcióira, érzelmi világára összpontosít. Ezért az is törvényszerű, hogy a fiú születésével egyidőben megjelenik Helge Félelme, aki hol tanárként, hol pszichiáterként, hol kíméletlen munkaadóként nyomasztja a gyermeket, majd a felnőtt férfit.
A játékban vagy az előadott történet emberi dimenziója, vagy a „nézők” síkja kerül előtérbe. Így, a váltakozó szemszögek révén lehetőség nyílik arra, hogy időnként beleéljük magunkat a Helge élettörténetbe, de olykor el is távolodjunk tőle, és olyan cinikusan tekintsünk rá, ahogyan a tapír és társai teszik. Előbbiben a mélyen emberi léthelyzetek, utóbbiban a „brechti” songok is segítséget nyújtanak.

 
 
Színlap:

Sibylle Berg: HELGE ÉLETE (HELGES LEBEN)
Fordította: Szilágyi Mária
Dalszövegek: Szilágyi Mária, Kamondy Imre

Helge - BORI TAMÁS
Isten asszony - RUBOLD ÖDÖN Jászai-díjas
Halál - REITER ZOLTÁN
Helmut, Helge apja - SIRKÓ LÁSZLÓ
Helga, Helge anyja - DANYI JUDIT
Helge félelme - SZÍVÓS GYŐZŐ
Tina - HORVÁTH ERIKA
Tina félelme - ANDRÁDI ZSANETT
Ápolónő - JARÁBIK KLÁRA
Tapír - SZÉPLAKY GÉZA
Őz - KÉNER GABRIELLA
Hörcsög - SZÁNTÓ PÉTER
Kis hétfő - SZÉPLAKY PETRA

Díszlettervező: PASECZKI ZSOLT
Jelmeztervező: FÖLDI ANDREA
Dramaturg: SEDIÁNSZKY NÓRA
Zene: KAMONDY IMRE és VEREBES GYÖRGY
Mozgás: JUHÁSZ ZSOLT
Rendezőasszisztens: SZÉPLAKY PETRA

Rendező: TÓTH MIKLÓS

Fotó: Valter Péter


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Marton Mária - Ki hitte volna

Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól