Dátum: 2019. augusztus 23. péntek    Mai névnap(ok): Bence, Farkas


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

ANIMA - KARÁCSONYI GOSPEL KONCERT
Az Anima Kórus és Zenekar (ANIMA SINGERS & BAND) ismét megrendezi szokásos karácsonyi GOSPEL koncertjét (2004. Dec. 21. kedd. 19 óra. – Nagykanizsa, Hevesi Sándor Művelődési Központ), melyre meghív minden gospel rajongót a művészeti vezető, Kollonay Zoltán (fotó).
 
A ’80-as évek elején, amikor még nagyon kevesen és keveset tudtak a GOSPEL-ről, hiszen ami a valláshoz kötődött az enyhén szólva nem volt kívánatos, a Színház-és Filmművészeti Főiskolán Iglódi István - aki zenés mesterséget oktatott -, egy végzős osztálynak megrendezte, Stephen Schwartz - David Greene - John Michael Tebelak: GODSPELL című művét. A produkció olyan átütő sikert aratott, hogy az egyik vidéki színház, majdnem az egész osztályt leszerződtette, és bemutatta a darabot és évekig műsorán tartotta .
1990-ben bemutatta Várszínház, a Nemzeti Színház akkori kamaraszínháza, természetesen Iglódi István rendezésében és bár a színház neve már megváltozott, de azóta is műsoron van.

A karácsonyi koncertet így ajánlja a művészeti vezető, Kollonay Zoltán (fotó):

’’A koncert két ’’sztárvendéggel’’ is büszkélkedhet: Szalai Anita, Bonczók Norbert. A kanizsai származású fiatal énekesek, akik olyan tehetséggel énekelnek, hogy akár versenyre is kelhetnének a "megasztáros csapattal".
A koncerten debütál az Anima Kórus és Zenekar kistestvére az Anima Singers & Band együttes, mely néhány hónapos fennállása ellenére máris Zalai koncertturnéról érkezik: Hévíz, Keszthely, Zalaegerszeg után most mutatkozik be Nagykanizsán először. A négyszólamú együttes a szólistákkal és (a Kanizsai Old Míx Zenekar tagjaiból alakult) zenekarral mutat be olyan gospel slágereket, mint például a világhírű: It's me, Swing low, sweet chariot, stb.

A hang és fénytechnika, melyet Ludvig Zoltán által tervezett látványelemek egészítenek ki, a karácsonyi ünnep látványos, szeretetteljes, és felszabadult örömmel, boldogsággal teli megünneplését ígéri.

Legyen társunk, találkozzunk a koncerten. Kellemes szórakozást kívánunk!’’

MI A GOSPEL?

A gospel szó evangéliumot, jó hírt, örömhírt jelent. Az evangéliumon alapuló amerikai vallásos dal, a néger spirituálékból fejlődött ki, de attól élénkebb lüktetésű, és hangvételében ritmizáltabb. Gyakran blúzos-jazzes jellegű elemekből táplálkozik.
A gospelt szólista és kórus adja elő felelgetős énekformában, taps, dobbantás, mozgás, és hangszerek kíséretével. A modern változata gyakran hangzik fel nemcsak templomokban, hanem hangversenytermekben is.
A gospel közvetlen érzelmi töltésével ad intenzív élményt. Amikor a koncert megkezdődik, az érzelmek olyannyira intenzívvé válnak, hogy ezt csak akkor lehet igazán elhinni, ha élőben átéljük. A szó, a zene, a tánc azok az eszközök lesznek, melyek révén a gospel életérzése átárad a közönségre, és ezek az ünneplés egyetlen nagy örömében egyesülnek.

 
Örömteli, boldog karácsonyi ünnep, a szeretet üzenete.
A koncert szakít az eddigi megszokott csendes és klasszikus karácsonyi hangversenyhagyományokkal. Üzenete mindenkihez szól:

Boldog, örömteli, vidám és felszabadult legyen a Karácsony!

Szeretteinkre gondolni, a szeretettel foglalkozni, szeretni, az egyik legfontosabb érzés. Ebben örömöt találva, ünnepelve adja elő a gospel zenével a szeretett érzését a Lélek Hangjaival az Anima Együttes szavakon túli áradással, zenével, énekhanggal, tisztán és egyszerűen.

[káel]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Fekete Péternek
... hát megvan végre az új cirkusz helye!!!

Tekinthetjük a hírt születésnapi ajándéknak...

Archívum
Legfrissebb cikkeink
A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu