Dátum: 2020. november 28. szombat    Mai névnap(ok): Stefánia


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

A ZONGORA - Zeneakadémia Nagyterem
’’A Zongora’’ elnevezésű hangversenysorozat csak második alkalommal kerül megrendezésre, de máris szerves részévé vált a nemzetközi koncertéletnek. Olyan világszerte elismert művészek mutatkoznak be a Zeneakadémián, akik a világ legnagyobb hangversenytermeiben rendszeresen fellépnek. Az idei sorozat első koncertjén Bogányi Gergelyt(fotó) hallhatja a közönség.
Kiemelkedő művészek adnak hangversenyeket, mint: A. Brendel, G. Sokolov, A. Volodos, P. Lewis, valamint a legkiválóbb magyar művészek: Kocsis Zoltán, Frankl Péter. A „Visegrádi országok” művészei is a sorozat vendégei: P. Anderszevski Lengyelországból, I. Moravec Csehországból és M. Lapsansky Szlovákiából.
A hangversenysorozat, mely októbertől április közepéig tart, a zongorairodalom jelentős részét felöleli: Bachtól Mozartig, Chopin, Liszt, Brahms, Debussy és Bartók művein keresztül a különböző nemzeti zeneszerzők darabjaiig sokszínű programot hallhatnak az érdeklődők.

2004. október 31. (vasárnap) 19.30 óra — Bogányi Gergely(fotó)
Bach-Bogányi: Dór toccata és fúga, BWV 538; Bartók: Este a székelyeknél, Mikrokozmosz – részletek, Szabadban; Liszt: h-moll szonáta

2004. november 13. (szombat) 19.30 óra — Paul Lewis
Beethoven: F-dúr szonáta, op. 54; Busoni: Elegy no. 3 „Meine Seele bangt und hofft zu dir” (Chorale Prelude); Beethoven: e-moll szonáta, op. 90; Chopin: f-moll ballada, op. 52; Schubert: B-dúr szonáta, D 960 (1828)

2004. december 6. (hétfő) 19.30 óra — Marian Lapsansky
Novák: Téli éjszakák dalai; Suchoň: Kis szvit passacagliával op. 3; Dvořák: A-dúr szvit op. 98; de Falla: Fantasia Baetica; Granados: El Fandango de Candill; Albeniz: Granada – Sevilla - El puerto - Castilla (Seguidilla)

2005. január 4. (kedd) 19.30 óra — Kocsis Zoltán
Mozart, Schumann, Debussy, Bartók művei

2005. január 16. (vasárnap) 19.30 óra — Ivan Moravec
Brahms: b-moll intermezzo, op.117/2; h-moll capriccio, op. 76/2; A-dúr intermezzo, op. 118/2; g-moll rapszódia, op. 79/2; Janaček: Ködben; Debussy: Estampes; Les collines d’Anacapri, Feux d’artifice; Beethoven: f-moll „Appassionata” szonáta, op. 57

2005. február 4. (péntek) 19.30 óra — Alfred Brendel
Mozart: 9 Variations on a minuet by J.P. Duport in D, K 573; Schumann: Kreisleriana, op. 16; Schubert: Moments Musicaux D 780; Haydn: C-dúr szonáta, Hob XVI/48

2005. március 1. (kedd) 19.30 óra — Piotr Anderszewski
Chopin: Barcarolle, op. 60; Szymanowski: Szonáta, no. 3; Szymanowski: Metopes; Chopin: Szonáta, no. 3

2005. március 13. (vasárnap) 19.30 óra — Arcadi Volodos
Beethoven: Asz-dúr szonáta, op. 26; Beethoven: Asz-dúr szonáta, op. 110; Scriabin: Fantasie, Mazurka, Prélude, Fragilité, Poème aile, Danse languide, Poème, Vers la flamme - Poème; Liszt: Les Années de Pèlerinage, 1ere livre, Suisse: Les Cloches de Genève; Liszt: 13. magyar rapszódia

2005. április 10. (vasárnap) 19.30 óra — Frankl Péter
Mozart, Schumann művei

2005. április 17. (vasárnap) 19.30 óra — Grigory Sokolov
Chopin, Beethoven művei

[Ebics Anna]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Marton Mária - Ki hitte volna

Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól