Dátum: 2020. november 30. hétfő    Mai névnap(ok): András, Andor


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Keresztury Dezső 100 éve született
Keresztury Dezső(Zalaegerszeg, 1904. szept. 6. - Budapest, 1996. ápr. 30.) emléke előtt tisztelegve, a Keresztury Emlékbizottság, az Eötvös József Collegium egykori igazgatójára emlékezve konferenciát szervezett Keresztury Dezső születésének 100. évfordulóján, 2004. szeptember 6-án és 7-én az Eötvös Collegiumban.
 
Keresztury Dezső elemi iskolai tanulmányait és a gimnázium elsõ négy osztályát szülővárosában végezte, Budapesten érettségizett, egyetemi tanulmányait Eötvös kollégistaként Budapesten, Bécsben és Berlinben végezte, magyar-német szakos tanári diplomát szerzett. 1936-43-ban az Eötvös Kollégium tanára, közben 1937-43-ban a Pester Lloyd rovatvezetõje. 1945-47-ben vallás- és közoktatásügyi miniszter, 1945-48-ban az Eötvös Kollégium igazgatója, 1948 után az MTA fõkönyvtárnoka, 1950-71 között az OSZK főosztályvezetője. 1985-tõl a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke, majd tiszteletbeli elnöke. 1973-tól az MTA levelező, 1982-től rendes tagja.
Számos magyar és nemzetközi társaság tagja, kitüntetettje, Zalaegerszeg város díszpolgára.1956 előtt főleg irodalmi tanulmányai, kritikái keltettek figyelmet, ezután rendszeresen jelentek meg verskötetei is. Szerkesztett antológiákat, a magyar irodalom-, a magyar zenetörténet képeskönyvét állította össze, kötetet szerkesztett a híres magyar könyvtárakról, gyakran szerepelt rádiós, televíziós műsorokban. Jelentõs részt vállalt Arany János, Batsányi János mûveinek kiadásában.

 
Madách Mózes című drámája, az ő átdolgozásában lett nagy színpadi siker. A Nemzeti Színház 468 alkalommal játszotta óriási sikerrel, Sinkovits Imre emlékezetes alakítást nyújtott. A Csák végnapjai című drámáját is ott játszották, ugyancsak Sinkovitssal a címszerepben, akihez szoros barátság fűzte.
1993-ban megjelent "Emlékezéseim. Szülőföldjeim" című önéletrajzi kötete. Egykori iskoláját több alapítvánnyal is támogatta.
1997 óta a nemesgulácsi általános iskola és a zalaegerszegi Zrínyi Miklós gimnázium könyvtára is az ő nevét viseli.

 
Az Eötvös József Collegiumban emléktáblát avattak tiszteletére.
A miskolci Nemzeti Színház, a Mózes bemutatójával emlékezik meg a száz éve született „társ-szerzőre“.

[Kadelka László]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Marton Mária - Ki hitte volna

Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól