Dátum: 2020. november 30. hétfő    Mai névnap(ok): András, Andor


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

100 éves az egri színház
Az ünnepi évadnyitón a múltidézésé volt a főszerep. A fenntartók részéről Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke, a színház kisugárzását méltatta. Eger polgármestere, dr. Nagy Imre pedig a társulatról, mint Eger védjegyéről szólt. Csizmadia Tibor, igazgató-főrendező azzal köszöntötte a társulatot, hogy reméli a következő 100 évben is fennmarad a színház, és se kínai étterem, se ruhás bolt nem nyílik a helyén.
Csizmadia Tibor kiemelte: a hazai színházi lét alapja az állandó társulat, ebben nem követendő a nyugati példa, amely inkább az alkalmi produkciókat helyezi előtérbe. A háttérben ezalatt a kivetítőn régi képeslapok mutatták az épület különböző átváltozásait, a legelső kőszínháztól a jelenlegi épületig.
A kőszínház alapításának 100. évfordulóját gálaműsorral ünnepelte az egri színház. Mivel annak idején a színház átadásakor Gárdonyi Géza erre az alkalomra írt Előjátékát mutatták be Dobó István szelleme címmel; ehhez hasonlóan Kőrösi Zoltán: 200 év című jelentével kezdték a műsort.

Csizmadia Tibor felvágja az ünnepi tortát
 
Régi és jelenlegi társulati tagok léptek fel és válogattak az elmúlt két évtized zenés előadásaiból, felcsendültek a Charley nénje, a Csókos asszony, a Mária főhadnagy, a La Mancha lovagja, a Piaf és a Valahol Európában című musical részletei.
Dokumentumfilmet vetítettek, amely korabeli fotókkal, archív filmkockákkal követte nyomon a 100 év eseményeit, majd a volt színigazgatók meséltek az itt töltött évekről. Színpadra léptek azok az együttesek is, amelyek valamilyen formában kapcsolatba kerültek a színházzal, így a 13 évig tagozatként működött Harlekin Bábszínház, az Egri Szimfonikus Zenekar és az Egri Fesztivál Balett.
A gálát a Művészhimnusz eléneklésével zárta a társulat.

A fotót köszönjük a színháznak.

[Pilisy Csenge]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Marton Mária - Ki hitte volna

Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól