Dátum: 2020. december 2. szerda    Mai névnap(ok): Melinda, Vivien


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Szélsőségek szegedi szemléje
A SZASZSZ-díjkiosztóval és Ágens legújabb darabjával Véget ért az idei THEALTER International fesztivál. A SZASZSZ zsűrije: Forgách András író (zsűrielnök), Kondász Rózsa drámapedagógus és Bal József rendező voltak. Szepesi Krisztina összefoglalója.
Persze megszokhattuk volna már, hogy Szegeden így július utolsó heteiben 35 fok az átlaghőmérséklet és hogy Újszegedről a hídon gyalogosan bal oldalt érdemes átkelni, mert a másik járdán a biciklisták közlekednek hivatalosan is, akik mintha ez a sport valami különös stresszel járna, olykor agresszív ránkdörmögéssel közölték: “ez a bicikliút!” Én meg azt hittem, hogy járda. Mindegy. Ez igazán a legkevesebb.
Fontosabb rájönni arra, hogy a július 17. és 25. között megrendezett Thealter International (Szabad Színházak XIV. Nemzetközi Találkozója) és a SZASZSZ (X. Alternatív Színházi Szemle) hogyan választható el egymástól. Hogy ne tegyek fel buta kérdéseket, midőn megnézem a fesztivál keretében az Utolsó Vonal társulat által prezentált Üvegfigurákat, amely előadás mellett a programfüzetben nem szerepel a SZASZSZ jelzése, ami azt jelenti, nem az alternatív szemle része. Mondjuk erre magamtól is hamar rájövök, amint a konzervatív, mindenféle kreativitást mellőző díszlettel telerakott dobozszínpadon valami régimódi játékstílussal nekiáll a társulat, hogy Tennesse Williams nem túl figyelemfelkeltő darabját előadja. De akkor ez most a nemzetközi találkozó programjába sem fér bele, mert hogy ugye hazánkból érkezett a produkció. Nem baj. Legalább ilyet is láttunk.

 
Fontosabb tán mégis megemlíteni, hogy ebben az évben először a fesztivállátogatók a nappalokon sem unatkozhattak. Már aki tavaly nem fedezte fel a Lapos szabad strandot. Hiszen egyfelől Szeged kávézóiban Dusa Gábor, Frank Yvette, Katkó Tamás, Molnár Kata és Révész Róbert színházi fotóit szemlélhettük, amint kávénkat kortyolgattuk, PLAKArT címén pedig a magyarországi alternatív és független színházak néhol igen izgalmas, gondolatébresztő és valódi művészi értékkel bíró plakátjaiból összeállított kiállításon sétálgathattunk. Akik pedig nem elégedtek meg a tapintható kultúrával, a vásznat is bámulhatták az esti filmklubokon.

De a legfőbb újítás egy workshop volt, ahová gyakorlatilag bárki jelentkezhetett és abból a metodikából kaphatott ízelítőt, melyet Ladányi Andrea talált ki a Színház és Filmművészeti Egyetem Mozgástanszékén. Ezt a módszert pedig sehol máshol nem lehet tanulni, így öt napon át izgalmas merülés volt Jászberényi Évától a thai chi, Gyöngyösi Tamástól pedig a kontakt alapjait elsajátítani. Az Izzasztó címen futó program pedig valóban izzasztóként funkcionált és mivel e próbálkozás sikeresnek bizonyult, jövőre újra tervezik workshop indítását, valószínűleg más stílusok tanításával.
Nevéhez hű volt a Hűsítőre keresztelt mindennapos szakmai vita is, ahol Imre Zoltán színháztörténész, Hegedűs Sándor filozófiatörténész és Berniczky Konkoly Edit újságíró vetettek fel a látott előadások kapcsán igen izgalmas kérdéseket, mellőzve a közhelyes, és az efféle vitákat oly sokszor minősítő, szakmaiaskodó okoskodást.

És ez így mind szép is lenne. Bár az előadások is hasonló élménnyel jártak volna. Persze nem igaz ez minden bemutatott produkcióra, hiszen mindjárt az első nap két gondolatébresztő előadást kapott a néző.

Az Újvidéki Színház sok fesztivált megjárt és díjakat gyűjtött különös, lírai mégis groteszk hangulatú Via Italia-ját és Gergye Krisztián Barbara L. című előadását.

 
Utóbbit nehéz leírni néhány szóval. Vívódtam sokat, miként lehet megfogalmazni a látottakat. Azt a mérhetetlenül sokkoló brutalitást, azt a könnyfakasztó őszinteséget, amit Gergye anyjáról szóló előadásában megmutat. Próbálom körülírni, hogy miért olyan fájdalmas és egyszerre miért olyan felemelően isteni érzés néznem Zarnóczai Gizellát, arcát, kezét, testét, a belőle áradó különös valamit és kicsit félek leírni, hogy ez az általa előadott anya talán nem is szerette volna világra hozni gyermekét. Hogy lehet, alkoholista volt, de ez nem fontos. Sokkal nagyobb bűn, hogy a még meg sem született gyermekkel ilyen érzéketlenül bánt. Hogy gyáva volt szembenézni a feladattal, mint egy naiv kisgyermek, gyengeségére hivatkozott és közben azt sem fogta fel, ami körülötte történik. Hogy az árnyai (Négyesi Móni, Rácz Eszter) is csak követték a sorvadás útján, pedig először megpróbálták valami használható irányba terelni.
A megrendítő erejű zenét (Pergolesi, Pärt, Rahmanyinov, Sosztakovics, Schnittke, Ágens) pedig néha Ágens keservesen és szánalmasan búgó, eldönthetetlen, hogy sírásra vagy nevetésre emlékeztető, zavart hangja szakította meg.
Az elementáris színpadi erejű táncosnő már korábban megmutatta, prózában is képes felkelteni a figyelmet, ezúttal Ágens hangja segítségével vitt be abba a depresszíven haldokló létbe, melyben a színen téblábolt. Minden egyes mozdulata egy-egy érzelmet kavar fel. Talán sosem érzett érzelmek ezek, mégis enyémek voltak abban az órában, amint a szegedi Régi Hungária nézőterén kuporogtam. Nehéz az ilyesmit kiüríteni, még ha Gergye pontos dramaturgiával meg is próbált kivezetni a mélységből egy afféle feloldással. A feloldásban azonban benne rejlett az elkerülhetetlen. Ami megragad az emlékezetben.

 
Bizonyára fel kellett volna kavarnia a másnap esti Hárfeusz címre hallgató előadásnak is, melyet a Derevo Társulatból ismert orosz Oleg Zsukovszkij adott elő egymaga egy nagy, kongóan üres térben, melyet profizmusával és képzettségével töltött meg.
Ez a furcsa kis lény - abban a pillanatban csodamanónak neveztem - valamit adni akart akkor este. Egy magányos művészt mutatott be, aki beszélni akar mind az élet nagy dolgairól zenében, énekben, ritmusban, mozgásban és banálisan szép színpadi ötletekben. Ám hozzám, azon kívül, hogy konstatáltam, ez a férfi valóban a színpadra született, nem jutott el szinte semmi. Egy furcsa meditatív állapotban pislogtam végig a produkciót és egyre múló erővel próbáltam rájönni, vajon mi az, amit most haza kell vinnem ebből. Szerencsés dolog látni egy ilyen színpadra és színjátszásra termett embert, ám még szerencsésebb lett volna, ha megértem, mit szeretett volna adni ezen az estén.

De még mindig jobb ez, mint végignézni a Zugszínház A per című előadását, ahol Kafka regény alapján próbáltak még inkább elemelkedni a valóságtól, többnyire sikertelenül. A hihetetlenül hosszúra nyúlt előadást nem csupán fárasztó volt nézni, de helyenként feltettem magamnak a kérdést, komolyan gondolták-e. Hogy tényleg jó ötlet-e, mindenki bábként tipeg (nem mindig kifinomult mozgástechnikával), és hogy alkalmasak-e ezek a színészek arra, hogy efféle epikus anyagot figyelemfelkeltően tárjanak elénk.

 
Nem úgy Urbán András 0,1 mg című előadásában, ahol a színészek (G. Erdélyi Hermina, Varga Heni, Pletl Zoltán) igyekezete felettébb dicséretre méltó lett volna, ha a rendezőtől nem azt az instrukciót kapják e munkabemutatónak szánt Csáth Géza naplóiból összeállított előadásban, hogy attól lesz valami abszurd vagy szürreális, ha a szereplő ordibál, hamiskás hangokra írt dalokban vagy értelmezést mellőző ütemekben skandál verssorokat. E dramaturgiailag nemhogy nem átgondolt, de már-már ad hoc-nak tűnő szövegrengetegben ugyanis semmi, de semmi utalt arra, hogy komolyabb munka volt mögötte.
Egy pillanatra sem éreztem, vajon milyen is az az állapot, amint az ember morfiumtól kábán papírra veti elvadult, hátborzongató gondolatait. Vagyis fogalmam sincs, miért született ez az előadás azon kívül, hogy kiválóan az idegeimre ment.

Ellenben az Artus Retinája megnyitott valamit bennem nézőként. Goda Gábor Társulata évek óta foglalkozik ezzel a vizuálisnak nevezett táncszínházzal, ami önmaga négyzetre emelése, hiszen maga a táncszínház és különösen Goda táncszínháza önmagában is egy vizuális élmény, ám ők videó animátor segítségével vászonra vetített képekkel is rásegítenek az érzelmek felkavarására.
Ezúttal egy ember leesik a tetőről és túléli. Nem mozdul, nem reagál semmire, de él. Csak fekszik, mikor az orvos különös képeket fedez fel a retináján. És innen indul egy álomszerű, kapcsolatrendszerek kuszaságát és evidenciáját bemutató fura testjáték, mely talán emlékeket mutat meg a tehetetlenül fekvő férfi gondolataiból. Lehet, hogy az elmúlt harminc év emlékeit, de az is lehet, csupán a zuhanás néhány másodpercét idézi vissza, ahogyan az ablakokon betekintve belepillanthatott mások életébe önkívületében a férfi.
A táncosok kiváló mozgással, színpadi jelenléttel visznek a fekvő férfi képzeletébe, akit a hetven percen keresztül, mozdulatlanságban formáló Kovács Gerzson Péter “táncol el”. Márkos Albert Schubert nyomán írott zenéje pedig önmagában is olyan felkavaró, hogy szinte mindent megdupláz, amit a szememmel látok.

Alakul a SZASZSZ, ahhoz képest, hogy ez a második év volt, igen sok új és jó ötlettel, érdemes lenne azonban jobban átgondolni a program válogatását, hogy efféle minőségi szélsőségek ne legyenek láthatóak, de legfőképpen azt, hogy a programfüzet kis jelzései nélkül magamtól is rájöjjek, mi minősül alternatív előadásnak és ne tegyem fel a kérdést, vajon ez és ez az előadás, hogy kerül a fesztiválra, mert adott esetben nemcsak alternatív előadásként, de önmagában előadásként sem állja meg a helyét.

A SZASZSZ - X. Alternatív Színházi Szemle díjazottjai:

Legjobb táncelőadás: Bozsik Yvette Társulat: Táncterápia
Legjobb előadás: Közép-Európa Táncszínház: Medeia (koreográfus-rendező: Horváth Csaba)
Legjobb rendező: Rusznyák Gábor (Honvéd Kamaraszínház: Bozgorok)
Legjobb koreográfus: Goda Gábor (Artus: Retina)
A Legjobb színházcsináló: Szőke Szabolcs (Hólyagcirkusz Társulat)
Legjobb férfi előadóművész: Vati Tamás (a Medeia és a Táncterápia c. előadásokban)
Legjobb női előadóművész: Zarnóczai Gizella (a Barbara L. és a Medeia c. előadásokban)
Legjobb zene: Barna Balázs, Gryllus Samu (H.U.D.I. Társulat: Kárhozat kertje)

A THEALTER Innovatív díját megosztva Mezei Kinga (Újvidéki Színház: Via Italia - rendezés és látvány) és Urbán András (Urbán András Társulata: 0,1 mg - rendezés) kapta.

Fotó: Katkó Tamás

[Szepesi Krisztina]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Marton Mária - Ki hitte volna

Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól