Dátum: 2020. november 30. hétfő    Mai névnap(ok): András, Andor


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Liza Minnelli először Budapesten
A világhírű színésznő és énekes, korunk egyik legnagyobb előadóművésze először ad koncertet Budapesten. Az élő legenda magával ragadó egyéniségét, elementáris erejét és csodálatos hangját július 10-én élőben is megtapasztalhatja a "New York, New York, Budapest!" című koncert közönsége a Kisstadionban. A látványos show-ban felcsendülnek majd a Kabaré, a Chicago és a New York, New York jól ismert dallamai is.
Liza Minnelli mint színésznő és énekes is világsztár, elsősorban mégis káprázatos előadóművész. A kritikusok Minnelli-ről azt tartják, hogy Oscar-díjas filmjei vagy platinalemezei is mindössze csekély visszhangjai annak, amilyen magával ragadó élőben a színpadon.
Ő az egyetlen művész a New York-i Carnegie Hall 100 éves történetében, aki három teljes héten keresztül telt ház előtt adta elő saját show-ját.

Judy Garland és a világhírű filmrendező Vincente Minnelli házasságából született Liza, mégpedig z-vel. Nevét egy Gershwin-dalról kapta, s keresztszülei is Gershwinék voltak. A kislány élete a hollywoodi filmstúdiókban kezdődött: Apja térdén ülve figyelte, amint ő Fred Astaire-t és a többi sztárt instruálja, s ha forgatási szünet volt, a kislány átsétált egy másik stúdióba, hogy az ott zajló produkciót nézze. Tizenéves volt, amikor édesanyja egy műsorában váratlanul bejelentette őt, majd előhúzta a színpad függönye mögül.

 
Liza ekkorra már tudta, hogy színésznő akar lenni, de azt is tudni akarta, hogy szülei védelme nélkül mennyit ér. Így aztán 16 évesen nekivágott egyedül és anyagi támogatás nélkül New York-ba ment. Meghallgatásról meghallgatásra járt, míg végül egy Off-Broadway produkcióban kapott szerepet. Zenei mentorra talált Frank Ebb személyében, akitől sokat tanult, és akinek ajánlásából újabb lehetőségeket kapott.

Első színházi főszerepével Tony-díjat nyert mint musical-színésznő, majd egy máig felejthetetlen közös fellépésre utazott édesanyjával a londoni Palladiumba. A koncertfelvétel lemezen is nagy siker lett, s ezután Liza saját dalaival debütált saját műsorában.
Hamarosan filmszerepeket ajánlottak neki, s a második filmjében, a Tiszta Különc címűben eljátszott szerepéért Oscar-díjra is jelölték.
Közben jelentkezett a Kabaré megfilmesítéséhez, s a szerep az övé lett. Bob Fosse rendezésében a Kabaré című film történelmet írt a musicalek között. Liza nemcsak Oscar-díjas színésznő és egyszerre világsztár, hanem egy új generáció bálványa is lett.

Liza Robert deNiro oldalán a New York, New York című Scorsese filmben nyújtott emlékezetes alakítást, később többek között Arthur című filvígjátékban, vagy a Chicago című Broadway-musicalben aratott sikereket.
Most Budapestre készült és arra, hogy bennünket varázsoljon el élőben.

[Ebics Anna]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Marton Mária - Ki hitte volna

Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól