Dátum: 2020. december 2. szerda    Mai névnap(ok): Melinda, Vivien


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Egyfelvonásos operák a Nemzeti Filharmonikusokkal
Május 24-én este a Nemzeti Filharmonikusok két jól ismert és hagyományosan egy műsorban játszott olasz egyfelvonásos opera koncertszerű előadásával lépnek fel a Zeneakadémián: Mascagni Parasztbecsülete és Leoncavallo Bajazzókja Antal Mátyás vezényletével, nemzetközi énekesgárda, valamint a Nemzeti Énekkar és az Operaház Gyermekkórusának közreműködésével hangzik el.
Mascagni művét 1890-ben mutatták be Rómában, Leoncavallóét pedig két évvel később Milánóban: nevüket azóta is rendszerint együtt emlegetik, mint az olasz verizmus két emblematikus figurájáét, s jószerivel „egyoperás” szerzőkként tartják őket számon. A két opera hangversenytermi előadása alkalmas lehet arra, hogy díszletek-jelmezek nélkül jobban ráirányítsa a figyelmünket magára a zenére, s ezáltal olyan részletekre is rácsodálkozhatunk, amelyek felett a szcenírozott előadásokon eddig esetleg átsiklottunk.

Mascagni Leoncavallo
 
Mascagni – Parasztbecsület, szereposztás:

Santuzza - Marine Deinyan
Lola - Gál Erika
Turiddu - Badri Maisuradze
Alfio - Zeljko Lucic
Lucia - Wiedemann Bernadette

Leoncavallo – Bajazzók szereposztás:

Canio - Badri Maisuradze
Nedda - Marine Deinyan
Tonio - Zeljko Lucic
Beppe - Kovácsházi István
Silvio - Káldi Kiss András

Vezényel: Antal Mátyás
Közreműködik: A Magyar Állami Operaház Gyermekkórusa, Nemzeti Énekkar

[Ebics Anna]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Marton Mária - Ki hitte volna

Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól