Dátum: 2020. november 28. szombat    Mai névnap(ok): Stefánia


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

INSPIRÁCIÓ
Trafó – Kortárs Művészetek Háza adott otthont 2004. május 7-8-án a kísérletező mozgásművészeknek. Az estek támogatói: Nemzeti Kulturális Alap, Trafó – Kortárs Művészetek Háza, Színház– és Filmművészeti Egyetem, Webstar Csoport, L1 Független Táncművészek Társulása, Műhely Alapítvány, Orkesztika Alapítvány – MMS – Mozdulatművészeti Stúdió, Berzsenyi Dániel Főiskola Hallgatói Önkormányzat, Németh László Szakkollégium. ULP& absolut DOGMA, Z-ART osztály művészeti társulás. MU Színház. Peti Péter képriportja.
HAMMERING MAN

„A darab Jonathan Borofsky „Hammering Man” szobra ötletéből született, amely Svájcban, Baselban található. A „Hammering Man” szobor folyamatosan, megállás nélkül kalapál, mint egy sötét szellem vagy mintha Isten építené az Ő világát; mi meg dolgozunk a mikrokozmoszban, a világegyetemben.
Nem lehet tudni, hogy ez a munka hová vezet, a motiváció honnan ered és más dimenziókból mit hoz elő. Test és Vas – vajon ebből a különleges párosításból valami teljesen új dolog születik? Vagy csak egyszerűen a végkimerültséghez vezet? ”

Koncepció – Rendezés: Glass Ben
Koreográfia/előadók: Buday Enikő, Oborni Katalin, Glass Ben, Végh Balázs
Coach: Pete Nóra
Fényterv: Bánki Gabi
Jelmez: Vincze Tünde
Videófelvétel: Börlin Johannes
Videóvágás: Molnár Zoltán
Díszlet: Jedlicska János

 
 
 
 
 
 
A CSÁSZÁRNŐ

„Én. Narancs.
Megkapod vagy sem.
Eheted vagy sem?
Kínai jelek és súlyos testek.
Paprikás krumpli kontra Bhagavad Gita.”

Koreográfia/tánc: Mészáros Adrien
Videó installáció: Baki Orsolya
Zene: montázs – Kutika Ádám
Fotó: Kutika Ádám, Baki Orsolya

 
 
 
 
 
 
ÉLET EGY POHÁRHÁZBAN / AMNESIAC

Koreográfia: Újvári Milán
Előadók: Balássy Szilvia, Jekli Zoltán, Lázár Eszter, Schiffer Ádám, Újvári Milán
Zene: Radiohead, Jonas Hellborg, Jaco Pastorius
Segítők: Csuja László, Hidvégi Keve, Várnagy Kristóf

 
 
 
 
 
GANGARAY MESE

„Egy-két-há, négy-öt-hat
Mondd, mire vársz?
Szép ez a tánc,
Amit most velünk jársz.
A halálos táncokat feledjük most el
Legyünk emberek és kezdjük el,
Legyünk emberek újra
És kezdjük el!
Egy lépés jobbra, két lépés balra,
Rajzold a falra,
Hogy ne felejtsd el!”

Koreográfia: Hámor József
Előadó: Hámor Jószef, Nagy Csilla
Zene: montázs Fény: Pete Orsi, Müller Fanni
Köszönet: Molnár Zoilly, Fosztó András

 
 
 
 
HERZENSCHMERZ (SZÍVSZAKADÁS)

„Van egy nő. Szeret.” – Eszerházy Péter

Koreográfia: Szabó Csongor
Előadó: Jaross Viktória
Zene: W.A. Mozart
Smink: Károlyi Balázs

RILK

„Tánctanulmány 3 adott emberre, ahol a darab első fejezete Rilke, Párduc című versének mozdulati interpretációja. Második fejezete a piros, sárga, kék és fekete színek szavainak ritmusára készült mozdulat montázs. Az utolsó fejezet a két előbbi rész tovább gondolására tett kísérlet.”

Koreográfia/tánc: Szöllöskey Dóra, Alexy Alexandra, Dózsa Ákos
Zene: montázs Fény: Pete Orsolya, Müller Fanni

Köszönet: Pécsi Művészeti Szakközépiskola, Uhrik Dóra (a Tánctagozat vezetője), Bánky Géza, Madarász Iván (Zeneművészeti szak tanárának és tanulójának), Gaál Mariann.

Fotó: Peti Péter

[Kalóz Róbert]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Marton Mária - Ki hitte volna

Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól