Dátum: 2020. január 20. hétfő    Mai névnap(ok): Fábián, Sebestyén


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Díszlet az egész világ
A Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága, valamint az International Desing Center a VAM Design központjában (Bp. VI. Király u. 26.) kiállítást rendezett tizenhárom díszlettervező alkotásaiból. A tárlatot Csáki Judit újságíró és Kulka János színművész nyitotta meg.
 
Vincze Miklós okl. építész, belsőépítész, formatervező és színházbarát házigazdaként köszöntötte a megjelenteket abba a csodálatos – nagy belmagasságú – pincelabirintusban, amit az Isten is kiállító térnek teremtett. Talán nem véletlen, hogy a megnyitóra színházi kritikust és színészt kértek fel a rendezők.

Kulka János megnyitójában idézte a világhírű rendező, Giorgio Strehler levelét díszlettervező barátjához, Luciano Damianihoz.

’’Nyilvánvaló, hogy egy díszlettervnek az a legfontosabb „feladata”, hogy „használható” legyen. Hogy felhasználásának számtalan módja alkalmas legyen arra, hogy akciókat, mozdulatokat és mindenekelőtt figurációkat „sugalljon”. Ilyen szemszögből a szcenográfiának van egy olyan speciális jellegzetessége, amelyet nem mindig, jobban mondva sosem hangsúlyoznak eléggé. A szcenográfia nem pusztán „esztétikai”, vizuális tényező. A színészek és a színészekkel együtt a rendező egyik legizgalmasabb és sokoldalúbb „eszköze” vagy, legalábbis annak kellene lennie. A színpadkép, a kellékek és a tér, a színész, a szó, a gesztus és a mozgás között állandó „kölcsönhatás” van. Az egyik sugall valamit a többinek, a többi pedig „használja” és meghatározza amazt. A „játéktér” nem „születhet meg” másképp, csak a drámai akcióval együtt, nem születhet meg, csak a próbákon, napról napra módosulva és módosítva mindent, ami a színpadon történik.
Harcunk a régi beidegződések ellen, a harc az idővel és a pénzzel még mindig elsődlegesebb a színházi előadás e „dinamikus” koncepciójánál: egy olyan előadásénál, amelyet valamennyien együtt, a színpadon hozunk létre. Még mindig azért harcolunk, hogy „ meglegyen” a díszlet, harcolunk az utolsó próbanapokért, és az egyik legnagyobb baj az, hogy kénytelenek vagyunk mindebbe még mindig belenyugodni. Bizonyára ebből adódik szembetűnő bizonytalanságunk, amely állandó, utólagos módosításokra késztet bennünket, még a próba utolsó óráiban is, szinte még akkor is, amikor a közönség már ott ül a nézőtéren.

Kulka János - Csáki Judit
 
Csáki Judit megnyitója:

Kezdhetném azzal, hogy az összes színikritikus nevében hamut szórok a fejemre, amiért rövidebb-hosszabb írásainkban rendre háttérbe szorul a díszlet és a díszlettervező; amiért nincsenek igazi szavaink a színházi térre. Nem szórok hamut most mégsem; részint mert nem is gondolom teljesen igaznak ezt az állítást, részint mert most éppen a színházi térről beszélnék inkább.
Milyen a jó díszlet? Kihasít egy darabot a színpad tátongó feketéjéből, vagy Brook „üres teréből", hogy fizikailag bekerítse az előadást? Vagy megsegíti - látványban, hangulatban - a rendező értelmezését, szándékait? Netán egyenesen elmeséli azt? Vagy -mint az előadás társrendezője – dimenziókban, arányokban, formákban, anyagban egyszerűen odateszi a színpadra a saját értelmezését, hadd dobbantson onnan a rendező.

 
É. Kiss Piroska Szlávik István
 
É. Kiss Piroska: A díszlettervező dolgozószobája
 
Ebben a pincelabirintusban mindegyikre látunk példát; miközben leginkább arra látunk példát, mennyire sokféle a színházi díszlet. Amikor tegnap itt bóklásztam a díszletelemek, makettek között, arra jöttem rá, hogy bármit „csinál" is egy tervezett tér egy produkcióval, a díszlet igazi helye a színpad, mivel persze távolról sem azt akarnám mondani, hogy itt, ebben a sok szempontból igazán izgalmas, sőt, kifejezetten teátrális térben ne lennének jó helyen ezek az „előadás-emlékeztetők", merthogy nagyon is jó helyen vannak itt, úgymond igazi és nem akármilyen bútorok között. Hiszen ezek a bútorok is teátrálisak, a színház, pontosabban a díszlet és a funkcionalitás metszéspontján születtek: aki ilyesmit vesz, nemcsak használni, hanem nézni (és/vagy mutatni) is akarja, és ez teljesen rendben van, hiszen a díszlet is erre szolgál használatra és mutatásra.
Azért mondtam mégis, hogy a díszlet igazi helye a színpadon van, mert a díszlettervező - kétség sem fér hozzá - képzőművész és színházi alkotó egyszerre. Műalkotásai a színpad speciális terét követelik maguknak, az egyéb járulékos elemekkel, színészekkel, fénnyel, zenével együtt.
Nyilván ezért történt, hogy amikor előzetesen megnéztem az itt kiállított díszleteket - egy kritikus-kollégámmal együtt sétálgattunk a félkész kiállításon -, sokszor nem ismertem rá az előadásra, mert az én vizuális memóriám ezekkel a bizonyos járulékos elemekkel együtt rögzíti a díszletet is. Hiába láttam háromszor is az Operaház fantomját, eléggé sokáig törtem a fejem Kentaur öltözőjét nézegetve, honnan is annyira ismerős. És amikor beugrott sokára, amúgy -, akkor persze rögtön tudtam, melyik jelenetben játszik az óriási íróasztal is, kik ültek mögötte. De ugyanígy nem ugrott be Horesnyi Balázs szivárványszínűre pingált díszlete a King Kong lányaiból, csak amikor már odaképzeltem mögéjük az öregeket és a lányokat. De mielőtt bárki arra gondolna, hogy íme, a kritikus arra sem emlékszik, amit lát, elmondom, hogy ha valami varázs-szerkentyűvel a fordítottját idézné elő valaki - tehát a színészeket a díszlet nélkül -, arról sem ismerném föl az előadást. Csak a kettőről, illetve a mindről együtt.

 
Romvári József Ruttka Andrea
 
 
Ha már az emlékezetről beszélek, el kell mondanom, hogy ez a kiállítás, minden örömteli, játékos és a honi díszlettervezés meggyőző nívóját mutató vonása ellenére mégiscsak tartalmaz egy szomorú, vagy inkább elégikus vagy melankolikus aspektust is: az elmúlásét. Miközben mindannyian, akik színházzal foglalkozunk, tudjuk, hogy a színház illékony és múlékony valami, ezek a makettek és díszletdarabok többségükben arról beszélnek: valami volt, ami már nincsen. Mert hiába, hogy én, mondjuk, sosem felejtem el a Bárkában játszott Amalfi hercegnő sötét és kietlen fémlapos világát - Csanádi Judit makettje is látható itt -, ez a nem-felejtés, ez velem múlik majd el, ez a makett, ez ma már mementó. Nincsen rendben az sem, hogy nincs szervezet, intézmény, amely érezné és érvényesítené ezzel kapcsolatos felelősségét.

 
 
 
Számos művész számos díszletét -tervét, fotóját. Makettját, darabját - láthatjuk itt. Markáns névjegyeket - hisz ha a konkrét előadást ki is ejti olykor az emlékezet, a tervező jellegzetes világa megmarad, és összetéveszthetetlen. Nem véletlen, hogy amikor a színházban fölmegy a függöny (már ahol van), az ember csak úgy megrősítésképpen nézi meg a színlapon a tervező nevét - és szinte mindig először azt -, hiszen a látványról legtöbbjükre általában rögvest ráismerünk. Ez szerintem jó. A magyar színházművészet útkeresésében, megújulásában, vagy éppen kitaposott útjainak "feljavításában" a rendezõk, a színházcsinálók, mi több, a játszó színészek legfőbb szövetségese a semmiből alkalmas teret készítő díszlettervező.

 
Kentaur ...és a díszlete
 
Albert Györgyi Vincze Miklós
 
 
Szerintem ez is jó. Aki alaposan megszemléli ezt a kiállítást, és felidézi színházi élményeit - mondjuk, Khell Zsolt rozsdás masinériáiról eszébe jut a kaposvári Megbombáztuk Kaposvárt, vagy Khell Csörsz rejtélyes fémspiráljáról a Katonában játszott Szent György és a sárkány, vagy szinte bármi más, ami itt látható -, az nagy dolgoknak jöhet a nyomára. Egyrészt annak, hogy a színház megújításában, kísérleteiben a díszlettervezőn nemhogy nem múlik semmi, de a folyamat élén áll, másrészt annak, hogy az a bizonyos mozgó-beszélő valami, amit mindközönségesen színésznek hívunk, animálja, életre kelti, hatáselemeiben megmozdítja, ilyenformán valahogyan mégiscsak emlékezetünkbe kopírozza azt a másik valamit, amit pedig díszletnek hívunk.

 
 
 
 
A kiállítás megtekinthető: 2004. május 05-ig
Hétköznap 10-18 óráig és szombaton 10-14 óráig

Fotó: a szerző

[Kadelka László]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Elment a „La subretta Aniko”

Vég Kata - Mögöttes Én

Boldog Új Évet!

Boldog Ünnepeket!

Ivánka Csaba-díj 2019

AJÁNDÉK EZ A NAP

Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János a MAGYAROCK története 2

Esti Kornél bárki lehet

Kocsis Zoltán -

Kozák Péter - Földiekkel játszók

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu