Dátum: 2020. november 27. péntek    Mai névnap(ok): Virgil


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

A 40 éves Miskolci Szimfonikus Zenekar
A fennállásának 40. jubileumát ünneplő Miskolci Szimfonikus Zenekar 3 koncertből álló zeneakadémiai sorozatának utolsó hangversenyét hallhatják a Zeneakadémia Nagyteremében március 4-én, csütörtökön este 19.30-kor.
A Miskolci Szimfonikus Zenekar a magyar zenekarok egyik kiemelkedő képviselője, négy évtizeddel ezelőtt, de 100 év zenei hagyományaira támaszkodva alakult meg.
A zenekart ma 82 magasan képzett zenekari zenész alkotja.
A zenekar 70-80 koncertet ad évadonként, részben bérleti koncertek, részben egyedi koncertek keretében.
Több mint kéttucatnyi lemeze és CD-je jelent meg többek között a Hungaroton Classic, a NAXOS és az AUVIDIS kiadásában.
Rendszeres turnéi során fellép Európa számos országában, de eljutott a Távol-Keletre is.
A Zenekar művészeti vezetője Kovács László, Liszt- és Bartók-Pásztory díjas karmester.
Az elmúlt években vezényelte a zenekart többek között Ricardo Muti, Ricco Saccani és Jurij Szimonov.

Verdi: Requiem

Vezényel: Kovács László
Szólisták:
Cserna Ildikó- szoprán,
Ulbrich Andrea – alt,
Bándi János – tenor,
Berczelly István –basszus valamint a Magyar Rádió Kórusa
(karigazgató: Strausz Kálmán)

[H.K.]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Marton Mária - Ki hitte volna

Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól