Dátum: 2020. január 24. péntek    Mai névnap(ok): Timót


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Antik enteriőr, kiállítás és vásár a Műcsarnokban
2003 november 27. és 30. között ismét megrendezésre kerül a Műcsarnok termeiben az Antik Enteriőr 2003. X. Magyarországi Régiségkiállítás és Vásár, amelyre minden kedves érdeklődőt nagy szeretettel vár a szervező, a Partner's 2000 Kft.
Galambos Sándor és Tausz Ádám a kiállítást szervező cég tulajdonosai és ügyvezetői, a rendezvény alapvető céljait már a kezdetek óta változatlanul határozzák meg.
Bemutatkozási és értékesítési lehetőséget teremteni a műkereskedőknek.
A műgyűjtők, befektetők és érdeklődők számára alkalmat adni a kínálat áttekintésére.
Segíteni a magyar műkereskedelem bekapcsolódását a nemzetközi vérkeringésbe. Az Antik Enteriőr, hét esztendős története során Közép-Európa legrangosabb műtárgyvásárai között előkelő helyet vívott ki magának.

Az első három rendezvény a Néprajzi Múzeum épületében volt, majd 1997-től a szervezők a Partner's 2000 Kft. tulajdonosai számos érvet mérlegeltek az új helyszín kiválasztása előtt.
A Műcsarnok mellett elsősorban a felújított épület korszerű műszaki állapota, illetve a kiállítók és látogatók kényelmét szolgáló infrastruktúra szólt.
Nem elhanyagolható, hogy sokkal kényelmesebb, szellősebb, nagyobb a Műcsarnok kiállítás számára hasznosítható alapterülete, mint a korábbi helyszíné volt és így a kiállítók lehetőséget kaphattak a nagyobb alapterületen való bemutatkozásra.
A tematika évek óta változatlan, minden műtárgycsoport képviselteti magát és megvásárolható a rendezvényen.

A Partner's 2000 Kft. munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kiállítás évről-évre egyre kényelmesebb, látványosabb, sikeresebb és izgalmasabb legyen.
Minden évben értékes nyereményeket sorsolnak ki a kiállítás utolsó napján a látogatók között.
A kiállítás fejlődését és sikerét nyomon követhetjük, ha összehasonlítjuk az első és a kilencedik Antik Enteriőr adatait.
Az első 1994 évi rendezvényen 35 régiségkereskedő állított ki, a tavalyi rendezvényen már 20-al többen voltak jelen.

A kiállítás alapterülete is nagymértékben nőtt, a kezdetekben 400 m2-nyi terület állt a régiségkereskedők rendelkezésére, akik mostanra már közel 1500 m2-en mutatkozhattak be. Természetesen a látogatók száma is évről-évre növekszik, az utolsó évben a kiállításra 15 ezren, azaz 10000-el többen voltak kíváncsiak, mint a legelső Antik Enteriőrre.
Az Antik Enteriőr kiállításon, a magyar műkereskedelem valamennyi reprezentánsa képviselteti magát. Hónapokkal előre készülnek, és teszik félre legszebb, legértékesebb portékáikat, hogy a legméltóbb helyszínen az Antik Enteriőr Régiségkiállításon mindenki kedvére gyönyörködhessen bennük.

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Rojkó Annamária - Prém Margit missziója

Elment a „La subretta Aniko”

Vég Kata - Mögöttes Én

Boldog Új Évet!

Boldog Ünnepeket!

Ivánka Csaba-díj 2019

AJÁNDÉK EZ A NAP

Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János a MAGYAROCK története 2

Esti Kornél bárki lehet

Kocsis Zoltán -

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu