Dátum: 2020. november 27. péntek    Mai névnap(ok): Virgil


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

MEGYEJÁRÁS – BARANYA
Amikor még csak vágytunk arra, hogy legyen egyszer egy Nemzeti Színházunk, és ne csak társulata legyen, abban az időben Major Tamás és Gobbi Hilda vezényletével a Nemzeti társulata járta a vidéket az előadásaival. Nagyot változott a világ: felépült a "házunk", Jordán Tamás megfordította a menetirányt. Immár második megye, Baranya és Pécs kultúrája mutatkozik be a fővárosban.
Jordán Tamás ebben az esetben kettős-kötöttségű hős,erről így vall a programfüzetben:

"Nem tudok nem szubjektív lenni. Kedves közös gyermekünk a POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó, a szerk.) immár negyedik évébe lépett. Többször játszottam, rendeztem a mindenki által imádott városban. A Tettyén rendeztem először. A pécsi színház is Nemzeti. Balikó Tamás a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója a mi Nemzeti Színházunk művészeti tanácsadója. Simon István, pécsi ügyvezető igazgató, az egyik legjobb barátom – együtt irányítjuk a POSZT dolgait."

Dr. Kékes Ferenc a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke:
"A félkrajcáros program, a Nemzeti különjárat révén, olyan baranyai lakosok juthatnak el a Nemzeti Színházba akik számára e lehetőség máskép nem adatna meg.
Baranya megye változatos és izgalmas kulturális élete a nemzetiségek harmonikus együttéléséből alakult ki. A sokszínűség kovácsolta egységes entitássá, ez teszi egyedivé de mégis európaivá térségünket."

Dr. Kékes Ferenc Toller László
 

Toller László Pécs polgármestere:
"Pécs város értékeit nem kell bemutatni sem a színházi szakmának sem a színházszerető közönségnek… Bár a sznházi évad végén Pécs ad otthont az ország valamennyi meghívott társulatának örülök a Nemzeti Színház azon kezdeményezésének, hogy az évad elején a város színháza mutatkozzon be a fővárosi közönségnek.
Persze nemcsak a színház, hiszen a háromnapos program keretében a város és a megye kulturálisértékeibe is betekintést nyerhetnek az érdeklődők.
Nekünk pedig van mit megmutatni."

A Megyejárás részletes programja

[Kadelka László]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Marton Mária - Ki hitte volna

Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól