Dátum: 2019. április 25. csütörtök    Mai névnap(ok): Márk, Márkus


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Vagy amit az Illyr Nemzeti Színházba adnak!
Meleg van most a mediterrán világban. Izzadt ember utcán, téren, étteremben, színházban. A színház legalább hűvös. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok című előadását Novák Eszter rendezte, s a pótszékek ellenére többen állva nézték végig az előadást.
Miért szép ez az előadás? Mert radikális. Mert közhelyes. Mert összeboronálja a bohóctréfát a hippi világgal. Kit érdekel, hogy 1601-ben mutatták be az eredetit (talán Kárpáti Pétert, a dramaturgot)? Az előadásnak kérem fílingje van (ennél csúnyábban nem tudom leírni)! Aki rákapott, nem zavarta, hogy majd négy órán át kellett röhögnie. Azok nem élvezték, akiket zavart a szertelensége, akiket zavart az, hogy átcsap minden írott és íratlan szabályon a humor.

 
De még milyen humor! Olyan, amely mintegy tükröt tartva a természetnek, felmutatja az erénynek önábrázatját, s a gúnynak is önnön képes felét kínálja fel. Szerelmes ifjú, ?vakmerő? lovag, bohóc, egy vérbő hölgy, szolgálólánya, szerepkettőzés, alak, alakmás, udvari világ és népi humor, vaskosság, csűrdöngölés, putty-puttyolás, miegymás. Nagyon szimpatikus, ahogy a vadócnál vadócabb figurák érdekesek tudnak maradni. Annak ellenére, hogy az előadás néha úgy tűnik, mintha szétesne a végtelen hosszúsága miatt.

 
 
S bármennyire is nem szeretnék kiemelni senkit, mégis meg kell tennem néhány színésszel. Elsősorban a Nemes Keszeg Andrást alakító Avass Attilát említem. Másodsorban a Nemes Böffen Tóbiást, azaz Egyed Attilát. Amit Avass produkált, az a maga nemében egyedülálló. Ezzel a lehetetlen, szörnyeteg gumibabákat idéző frizurával, egyéni mozgáskultúrájával jeleneteket, perceket foglalt le az előadásból. Nevetős perceket. Az elementáris gurgulázós nevetéstől kezdve, a szaggatott, légszomjtól meg-megcsukló nevetésen át egészen a nyerítésig ívelő kínálatból, bárki, bármit produkálhatott, egymás mellett vinnyogott a színház nagy része, fiatal, s öreg. Hála érte néki.

 
Külön említendő a zene. Rusznyák Gábor munkája. Írásom kezdetében felemlegetett ?fíling? okozója, mégpedig Hair-t idéző, a nyolcvanas évek végének alternatív zenekarait idéző, tudatfel-szabadító, belőtt, belső utazást megmutatni tudó színházi zene. Olyan, amit ott és akkor érvényes, mert látom, érzem, ott és akkor születik meg. Élő-zene. Nem vérprofik nyomják, hanem színészek.

 
 
Aztán csak letelt a majd négy óra. Tapsolt a közönség perceken át. A sznobok a színház előtti téren fintorogtak, kényeskedtek, hogy mennyi közhely, közröhej, még a Sebaj Tóbiás című poén is elhangzott! Pedig milyen tehetségesek ezek a színészek.

 
 
Hát igen. Malvoliot, Honti Györgyöt még nem dicsértem. Hálás szerep. Kritikusnak, sznobnak, Malvolionak lennie kell. Semmi sincs úgy, ahogy van, és minden úgy van, ahogy van ? hangzott el az előadásban. Ennek szellemében, az egyik finnyáskodót beledöntöttem a színház előtti szökőkútba, hogy tudjon miért fanyalogni. Sajnos csak gondolatban. Nem értette volna a viccet.

Fotó: Peti Péter

[Balogh Robert]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Archívum
Legfrissebb cikkeink
26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

455 éve született a magyarok háziszerzője Shakespeare

A cselló lelke

20 év után JAZZ+AZ!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Novák Ferenc Tata előadása Forrószegiek

Meg kell élni a szélcsendet is

Fotóriporteri Életműdíj 2019: Szebeni András

Kovács Edit Jászai Mari-díjas

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu