Dátum: 2020. október 21. szerda    Mai névnap(ok): Orsolya


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Terhesnapló 37.: Ölni egy ülőhelyért

   Este a Filmmúzeumon vetített Kopaszkutyában Schuster Lóri azt mondta a zsendülő keblei felett a csíkos mackófölsőn kívül semmit sem viselő kiskorú nőszemélynek, akivel perceken belül közösülni kívánt, hogy minden normális embernek lánya van. Bébim papája ezt látható megkönnyebbüléssel nyugtázta, noha eddig egyáltalán nem észleltem, hogy Schuster Lóri véleménye a világról bármiféle hatással lenne az ő életvezetésére.
   Én azért örülök, hogy lányom lesz, mert így - kis szerencsével - nem akar majd zenekart alapítani az élete azon szakaszában, amikor ezt a hormonok követelni kezdik. És tegnap este még annak is örültem, hogy terhes vagyok, mert a patikában, hiába áltam a sor végén, egy lovagias úriember minden tiltakozásom ellenére maga elé engedett - mit engedett? kényszerített! - gondolván az a szegény kismama ne ácsorogjon órák hosszat.
   Pénteken még füttyögtek utánam az építőmunkások, hétfőn meg már kíméletet tanúsítanak irántam a gyógyszertárban. Attól függ, milyen kabátot viselek, mennyire tapad az anyag kis dugó testecskémre. Ha nagyon, akkor még az a Vitéz László ördögpartnereire hasonlító ifjonc is megkíméli az életem, akik az éjjel-nappali mellett szokott éjszakánként szobrozni. Leginkább arra az áttörésre várok, amikor majd a metrón szétterpesztett lábbal ülve tehénkedő ifjoncnak szegezem a tekintetemet szemrehányóan, és ő megszégyenülve felpattan, odakínálva nekem az ülőhelyet.
   Ezek igazi öregasszonytempók. Egyrészt az, hogy a mérhetetlen, soha nem múló, ám heroikusan viselt derékfájásom taglalásán kívül egyáltalán nem rendelkezem társalgási témával, másrészt, hogy leplezetlen gyűlölettel méregetem azokat (különösen a férfiakat), akik a tömegközlekedési eszközök ülőhelyein heverésznek, amikor én meg egészen közel támasztom megfáradt tagjaimmal a karosszériát. "Mennyi életerős fiatalember, mégis az öregasszonynak kell állni!" - ahogy a nagymamám mondaná.
   Ha igazán sajog a hátam, és már ölni tudnék egy ülőhelyért, így fűzöm tovább a gondolatmenetet: "Miért ülnek ezek? Nem menstruálnak soha, és terhesek se lesznek, sőt lassan már a hadkötelesség alól is mentesülnek! A legtöbb nő magát tartja el, még csak azt se mondaná az ember, hogy családokat pénzelnek, különösen az a pufidzsekis huligán ott, aki a mobiltelefonját nyomogatja! És én, a megfáradt Magyar Anya csak szobrozzak itt?!"
   De mire ideérek a gondolatmenetben, általában a célállomásra érek, mert mindenki tudja, a leggyorsabb a nagyvárosban metróval közlekedni. Meghagyom a rongyos kis férfiéletüket még egyszer utoljára. Majd legközelebb ha jövök, szemmel verek ismét...

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól