Dátum: 2020. október 21. szerda    Mai névnap(ok): Orsolya


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Terhesnapló 25.: Nincs egy rongyom!

   Tegnap este úgy kellett álomba nyögdécselnem magam a vackomon, annyira fájdalmasan feszül a hasam már néhány nap óta. Újabb méhtágulási roham: a pocakom mostmár napról-napra növekszik, lassan vége az öszvér állapotnak. Ezalatt én is legszívesebben feliratot viseltem volna a homlokomon: „nem kövér vagyok, hanem terhes.” Persze a védőnő szerint kövér is vagyok, nemcsak terhes, de ebbe most ne is menjünk bele.
   Megszemléltem magam egy próbafülke egészalakos tükrében, és megállapítottam, hogy ha a széthízottság eme állapotából valaha felállok, én vagyok a fitnesz jelenkori papnője. Fél strandlabda nagyságú pocakomat – amelynek létesülése persze némi deréktáji úszógumikezdeményt is hozott magával - hájas kis csülkök cipelik. Már többször elemzett sárgadinnye-méretű melleim, dundi karjaim úgy festenek, mintha én lennék a kikapós Gretl egy tiroli pornófilmből, akiről sűrűn lefoszlik a szűk dirndli.
   Lehet, hogy már az isten pénzét elszórtam volna a télvégi árleszállításokon, de hála radikálisan megváltozott alakomnak, ha ruhavásárlásról van szó, hallgass a nevem ebben a gyerekvállalásellenes országban. Mint Imelda Marcos magyarországi helytartójának nagymennnyiségű és változatos ruhadarabokra van szükségem minden időben, de egyszerűen nincs, venni sem lehet. A százkilós háziasszonyok is járnak valamiben, ez igaz, de talán nem vetném a szemem az ő holmijaikra. Ha vallást nem is követek, és olykor elvtelennek látszom, azért egy dologhoz ragaszkodom: farmer kismama-kertésznadrágot nem viselek, amíg e dühös szív dobog.
   Pár ruhadarab maradt, ami még rámjön, minden reggel dühösen méregetem a szekrényt, hogy mit is vegyek fel, ami kényelmesen bő, elég meleg és mégsem a moszkvai cirkusz végelgyengülésben elhunyt kanmackójának a bundája.
   A hasam pedig nő, szemlátomást, arra ügyet sem vetve, milyen költségekkel jár egy gyökeresen új ruhatárat létrehozni. Egyébként igen lassan, megfontoltan mozgok mostanra, lépkedés helyett pakolom a lábaimat, és a másfél métereseket lépő férfipartnerem nyomát már üggyel-bajjal tudom követni. Lehajolni aligha van kedvem, a cipőt bekötni csak kínos nyögdécselés közepette sikerül. A hason alvásról lemondhatok, a szakkönyvek - stílszerűen - magzatpózt javasolnak. A radikális változások ellenére még mindig nem jutott el az angyamig, hogy nem csúszhatok át olyan réseken, amelyeken eddig vígan tudtam.
   Mindenesetre: ez már valódi has. Ismerősök ujjal mutogatnak rá, és azt kiáltozzák lelkesülten: "mennyire látszik!" Érdekes módon csak az nem tudja, aki nem akarja. A gólyahír gyorsabb mint a fénysebesség.

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól