Dátum: 2020. október 21. szerda    Mai névnap(ok): Orsolya


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Terhesnapló 4.: Nevelési elvek

   A várandós életérzést háttérbe szorítva morzsolgatom óráimat mostanában. egy bonyodalmas ingatlanügy és közelgő Ph.D. vizsgáim foglalnak le mindenekelőtt. A gyermek persze lelkesen pörgött a magzatvízben, hogy felhívja magára a figyelmet, de én nem hajlottam a meghatottságra, csak a Való Világ esti kiadásának szenteltem figyelmet és azon merengtem, vajon mennyiben mítosz, hogy az ember nem bírja ki pár hónapig szex nélkül.
   Úgy képzelem, történelmi korokban az emberiség nagy százaléka évekig, évtizedekig nem jutott rendszeres szexhez, többek között ennek köszönhető a sok hosszú könyv, aprólékos kutatás, tudományos felfedezés, hitvitairat, katedrális, filozófiai rendszer. Vitapartnerem szerint ez így az én beteg elmém hagymázas rémálma. Az emberekben élhet magasabbrendű cselekvési vágy, jobb ha megfeledkezem az idegesítő freudista "szaporodás mint legfőbb ösztön"-elméletről. Amúgy is minden ember házasságban élt, hivatalos keretek között volt kire rámászni éjszakánként.
   "És a vénkisasszonyok? A mérhetetlen mennyiségű vénkisasszony miben élte ki magát?" Mert Krúdyból tudom, hogy pl. hihetetlen mennyiségű templomi terítőt, egy egész hitközségnek valót tudtak összehímezgetni esetenként. A vénkisasszonyok mai megfelelői a szinglik, jött a válasz, látod, jól megvannak ők is. De ők mégis hozzájutnak alkalmi szexuális kapcsolatokhoz,mondtam én, az elaggott leányok viszont szűzen haltak meg. "Ez mit bizonyít?" Nem feleltem. Szorosan összezártam a számat, mielőtt kicsúszott volna rajta, hogy milyen romlott korban élünk, bezzeg a régiek, az ő patinás gátlásaik, elfojtásaik, komplexusaik... Le a dekadenciával, a libertinus hazugságokkal, az én gyermekem majd valódi konzervatív nevelést kap.
   Különösen azt szívja meg, ha lánynak születik: akkor kifejezetten szigorúan tartjuk kordában. Az iskola az első, soha nem játszhat, szomorúan tekintget maga elé szombat este, mert sehova nem mehet, az érettségire meg a felvételire kell tanulnia, a papája pedig flóbertpuskával járkál az ablak alatt, nehogy egy fiú odatámassza a létrát aztán megszöktesse. Mielőtt elhagyná a lakást, gondosan ellenőrizzük öltözékét, a felső inggombját óra, perc, másodperc kijelzésű apró viaszpecséttel látjuk el. Hazaérkeztekor átkutatjuk a holmijait, megkérjük, leheljen ránk, (ha ivott vagy cigizett, két hét szobafogság) és kéthetente drogtesztre megy meg nőgyógyászhoz, hogy megállapítsa, ártatlan-e még. (Ha nem, verés áztatott kötéllel.) Kényszerítjük, hogy az általunk választott felsőoktatási intézményt végezze el, méghozzá summa cum laude. Aztán választunk neki egy rendes fiatalembert - orvos, ügyvéd, közgazdász, de esetleg építész is számításba jöhet - és amíg élünk, terrorizáljuk, pl. hogy hogyan viselkedjen a férjével, miként nevelje tisztességesen a gyermekeit. Így lesz jó.
   Még csak azt kéne, hogy az anyja módjára csapongjon ide-oda, azt csinálja, amire kedve szottyan, aztán szégyenszemre irodalmárként végezze.

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól