Dátum: 2020. szeptember 20. vasárnap    Mai névnap(ok): Friderika


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

A harsogó kolorisztika képviselőjének kiállítása
A 94 éves Bényi Lászlónak (fotó), a kortárs festők doyenjének a XI. Kerület Kultúrájáért Közalapítvány támogatásával életmű-kiállítása nyílt január 7-én a Karinthy Szalonban. A művész jubileumot is ünnepelt: 50 éve lakik a XI. kerületben és alkot a Feneketlen tóra néző műteremlakásában. A kiállítást dr. Feledy Balázs művészettörténész nyitotta meg.
Bényi László (fotó) a XX. századi művészettörténet olyan jelensége, akihez hasonló alig létezik. Mint ahogy a verniszázson is elhangzott, leltárt készíteni korai lenne, mert az alkotóereje teljében lévő művész máris újabb kiállításokra készül.
Életműve viszont már most teljes: nemcsak mint festő, de mint a progresszió élharcosa a művészeti életben is maradandót alkotott.
Többek között az ő nevéhez fűződik az 1952-ben rendezett Munkácsy-kiállítás, melyet néhány hét alatt több mint félmillióan tekintettek meg, vagy az 1958-as Brüsszeli Világkiállítás magyar pavilonjában látható képzőművészeti kiállítás megrendezése, ahol Csontváry, Derkovits, Egry József képeit, Ferenczy Béni szobrait ismertette meg a nagyvilággal.
Neki köszönhető, hogy létezik Zalában a Zichy Mihály Múzeum. Könyvei és több száz tanulmánya bizonyítja, hogy Bényi László a XX. század egyetemes művészetében jártas, ugyanakkor nagyon is egyéni gondolatokkal bíró, alkotó elme.
A Karinthy Szalonban most életművének csak egy kisebb része került bemutatásra. Mégis ezek a képek nagyon jól reprezentálják Bényi piktúrájának lényegét, a harsogó kolorisztika döbbenetesen szép, fénnyel és árnyékkal ellenpontozott világát. Nincs még egy XX. századi festő, aki annyira képes lenne ecsetkezelésében követni a legmodernebb technikai fogásokat, de a megjelenítésben mégis megmarad a tiszta, életigenlő festészetnél.
Ha a híres-nevezetes, Búcsú anyámtól című képét vagy a feleségének, Supka Magdolna művészettörténésznek szóló, Mannának című képet nézzük, akkor jól érzékelhető, hogy a színek kavalkádjában szorítóan drámai képek villannak elő. A Manna például egy egyszerű virágcsendélet, de a sötét foltok érzékeltetik a közös élet drámai pillanatait is. Különös és bizarr, de rendkívül expresszív tájképei – Öreg ház, Hazatérők, Görög város – bizonyítják, hogy az európai piktúra legjobb törekvéseit sajátosan egyéni eszközeivel fejlesztette tovább.

Téli tanya, 1999, olaj, farost
 
Mint ahogy azt a 94-ik életévében lévő művész a kiállításmegnyitón maga is elmondotta, további tervei vannak, amelyek megvalósításához legalább száz esztendeig kell élnie. Ahogy kitűnő elméjét, életkedvét, jó fizikumát elnéztük – ehhez minden reménye megvan.
A kiállítás február 2-ig naponta 10–18 óráig tekinthető meg a Karinthy Szalonban.
[Deák Attila]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól