Dátum: 2020. január 22. szerda    Mai névnap(ok): Artúr, Vince


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Hamarosan befejeződik az Ozorai várkastély felújítása
Novemberre készül el az Ozorai várkastély teljes rekonstrukciója, amelyre az utóbbi hét évben mintegy 300 millió forintot költöttek. A vár felújítási munkálatai 1981-ben kezdődtek el, és kisebb-nagyobb megszakításokkal folytatódtak is, majd a létesítmény sorsát az előző kormány karolta fel. A munkálatok költségeihez ugyanis a Széchenyi-tervnek köszönhetően 180 millió forinttal járulhattak hozzá, és a tulajdonos Kincstári Vagyoni Igazgatóság pedig 1995 óta 200 millió forinttal segítette a beruházást.
Novemberben fejeződnek be a Tolna megyében található Ozorai várkastély belső felújításának utolsó fázisai, így a teljes beruházást a vállalt költségekkel határidőre teljesíteni tudták – felelte a Terasz érdeklődésére Schranz Istvánné, a kétezer lakost számláló község polgármestere.
Csodálatosak lettek a várkastély termei, az udvar közepén pedig egy kutat is felállítottak – mondta Schranz Istvánné. Az elmúlt két évtizedben megerősítették a belső vár tetőszerkezetét, valamint helyreállították a belső homlokzatokat is, idén pedig a torony tetőterét újították fel, és a fűtést korszerűsítették.
A munkálatok fő szempontja természetesen az volt, hogy megőrizzék az épület gótikus és barokk stílusjegyeit, így a közönség továbbra is láthatja az adott korra jellemző boltíveket, loggiákat, oszlopokat.



A mintegy 900 négyzetméter alapterületű Tolna megyei erődítményt 1416-ban kezdte el építtetni Ozorai Pipo, Zsigmond király firenzei születésű fiatal hadvezére.
A várkastély a Sió partján húzódó dombsor észak-nyugati lefutásának egyik pihenőjén, a középkori Ozora szélén épült fel Manetto Ammanatini vezető-építész, Masolino de Paricale és több szakember közreműködésével. Védelemre azonban kevésbé volt alkalmas, inkább Pipo és családja székhelyeként, birtokaként funkcionált.
Ozorai Pipo halála után a kastély a Héderváry család birtokába került, és amikor 1491-ben Miksa császár csapatai betörtek az országba, Ozorát is megszállták. 1520-ban Héderváry Ferenc átépítette az erődítményt, amely ezáltal reneszánsz részletekkel egészült ki.
Ezután ismét többször változtattak a létesítményen, 1545-ben pedig török kézre került. A törökök a várfalak előtti mély árokba földből, fából, törmelékből álló sáncot alakítottak ki. A palotaépületben törökkori javítások is találhatók. A vár a kemény ostrom után csak 1686-ban szabadult fel, ezután a 17. században a Nyáry, majd az Eszterházy család örökölte.
A kastélyt 1730 körül ismét átépítették, ekkor barokk stílusjegyekkel gazdagodott. Sokáig uradalmi börtönnek, borospincének és magtárnak használták. 1981-ben kezdődtek meg a régészeti feltárások, valamint a kastély helyreállítása.



Ozora életében két ismert, híres költő is szerepet játszott: Petőfi Sándor és Illyés Gyula, akiről a községben nemcsak iskolát neveztek el, hanem emlékére a várkastélyban tavaly május óta állandó kiállítás nyílt. Emellett Bazsonyi Arany, Tolna megyében élő kurdi festő életművéből összeállított állandó tárlat várja az érdeklődőket.
Mint azonban megtudtuk, a várkastélynak jelenleg nincs üzemeltetője, így a további hasznosítással kapcsolatban még semmi konkrétumot nem lehet tudni. Ha a munkálatok befejeződéséig nem akad üzemeltető, a tulajdonos Kincstári Vagyoni Igazgatóság pályázatot ír ki – mondta Schranz Istvánné, aki azonban reméli, hogy a várat a megyei önkormányzat működteti majd, ám a polgármester asszony úgy tudja, megfelelő anyagi fedezet hiányában nem vállalják.



A tulajdonos a működési költségekre mindenképpen támogatást nyújt, ám az nagyon szomorú lenne, ha valamilyen társmúzeumhoz, vagy intézményhez csatolnák az Ozorai várkastélyt, hogy az működtesse a továbbiakban – fájlalja Schranz Istvánné, ugyanakkor bízik abban, hogy az új üzemeltetővel közösen alakíthatják ki a vár koncepcióját.
Ha a feladatra végképp nem akad jelentkező, a kis lélekszámú község inkább elvállalja ezt a nehéz feladatot. Elképzelések azonban már most is vannak: a vidékre látogatók izgalmas fegyverkiállítást tekinthetnének meg, vagy a '48-as szabadságharc emlékét idéző tárlatra térhetnének be.



A vár udvarának befogadóképessége ugyan kicsi, azért szabadtéri előadásokat lehetne majd szervezni, emellett konferenciáknak szintén helyet biztosíthatnának a várban, ahol november 9-10-én az Illyés Gyula Országos Szavalóversenyt rendezik majd
meg. Mindezeken túl azonban érdemes ellátogatni Ozorára, mert a Dunántúl egyik legnagyobb épen maradt vára önmagában is érdekes látványosság.
[Szilágyi Katalin]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Rojkó Annamária - Prém Margit missziója

Elment a „La subretta Aniko”

Vég Kata - Mögöttes Én

Boldog Új Évet!

Boldog Ünnepeket!

Ivánka Csaba-díj 2019

AJÁNDÉK EZ A NAP

Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János a MAGYAROCK története 2

Esti Kornél bárki lehet

Kocsis Zoltán -

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu