Dátum: 2020. január 22. szerda    Mai névnap(ok): Artúr, Vince


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Kis pécsi kiállítás-guide
Pécs gyönyörű város a maga mediterrán hangulatával, a közeljövőben mégsem csupán emiatt érdemes leutazni oda. Nem nagy ügy – már csak a rovat jellegéből adódóan is megfejteni – vajon mire utalhatok. Október végi záró időpontokkal temérdek érdekes tárlat látogatói lehetünk, ha dél felé vesszük utunkat.
(Kis áttekintés)
Gyakorlott Pécs járót kapásból a Széchenyi tér felé viszik a lábai, és ha már ott van, és jól megebédelt a kihagyhatatlan Áfiumban, akkor be is kukkant a Művészetek Házába. S ha már betért, most sem fog csalódni, a falakat ugyanis a világhírű fotóművész, Jindrich Streit fotográfiái díszítik. Külön érdekessége ezeknek a fekete-fehér fotóknak a magyar vonatkozása.
A művész 1996 és 1999 között a magyar falvakat járta, Bugactól Kiskunmajsán át Alpárig, hogy ott készítse el különös optikájú, esetenként megrázó képeit.
Ahogy a tárlathoz írt katalógusban Antonin Dufek jellemzi őt: számára a “a falu egy egész világ.”
Van itt minden. Bepólyált, torzult arcú csecsemőtől egészen a disznóvágásig. Aszalttá öregült arcú nők, megkeseredett férfiak, láncát tépő korcs kutyák. Egyszerre érződik a megragadott pillanatokban a részvét és a kívülállás, a megváltoztathatatlanság és a remény.

 

Ha vidámabb képekre vágyunk, akkor viszont menjünk pár utcával lejjebb, a Jókai térről nyíló Mátyás király utcába, ahol a Café Zacc nevű kávézó-galéria található, benne Kolláth Edit kiállításával. Selymes álmok – mondja a cím, és valóban. A kis méretű táblaképek álomszerűek, lebegősek, telis-teli vannak halvány pasztellel, levegővel. Mintha egy mesekönyv illusztrációi lennének, amit a címek is alátámasztanak: Tündérország, Égig érő fa, Egek vándora, Lombfakadás, stb… Épp kávézáshoz valók ezek a festmények, megnyugtatók, kedvesek, már-már olyanok, mintha dekorelemek lennének, olyannyira passzolnak a térbe. Aki ennél “komolyabbra” kíváncsi, az viszont menjen vissza a Széchenyi térre, nézze meg a katolikus templommá(!) alakított Dzsámit, aztán látogasson el a...

(Pécsi Galéria) két kiállítására, ahol Szűcs Attila és Paál Zsuzsanna munkái várják. Az alkotókban az a közös, hogy mindketten budapestiek és különös, szürreális világot hoznak létre, ám egyikük olajjal, vásznon, másikuk installációban, szobrokkal. A galéria tágas, kupolás nagytermében valóban méltó otthonra leltek Szűcs Attila nagy méretű olajképei.
A fiatal, 1967-ben született művészt már nem kell bemutatni a kortárs festészet kedvelőinek, hiszen több egyéni és csoportos, hazai és külföldi tárlaton láthatták munkáit. Ide Pécsre a legújabb, 2001-es és 2002-es műveivel érkezett.
“Nagyméretű olajképein egyszerre kétféle festői felfogás jelentkezik. Egy merőben informel képsíkra helyez (vagy e mögül enged előtűnni) egy formát, mely figuratív, s egy könnyedén azonosítható dolgot ábrázol (egy 1991-től festett kép esetében például egy lábat).
Bár e motívum megfestése vázlatosnak tűnik, az ábrázolás fény- és térillúzió tekintetében egységes. Az eredmény megdöbbentő.” – írta róla 1994-ben Szoboszlai János, és ez a tétele a mostani munkákra is igaz, csak éppen a művek figuralitása nőtt meg.

Ám amíg eddigi munkáit a külső terek és az emberi alakok uralták, a mostaniakból eltűnik az ember és táj, helyüket a tárgyak és terek veszik át.

Legjobb példa erre a Tengerre néző szoba, vagy éppen Szűcs pasztellszínű festményeitől elütő Karácsonyfa szarvastrófeával. Legérdekesebb változás azonban a fénykezelésben figyelhető meg. Míg a régi műveken valahogyan minden áttört volt és halovány, most hatalmas szerepet kap az élesség. Szinte már bántóan, mint hirtelen kigyulladt neonok vágnak szemünkbe a fények. Legtöbbször az ablakon keresztül törnek a szobába, hogy ott az árnyakkal kiegészülve tündököljenek, és takarjanak.
Másik nagy váltás az, hogy először fedeztem fel humort Szűcs képein, egyiknél – Ágy Joint Strike Fighter-rel” – már a címben is megnyilvánul, de van olyan is, mint például az Ágyak mintás huzattal című, amely csupán a képpel együtt eredményez valamiféle fanyar iróniájú összhatást.


A pincébe lemenve viszont egészen más világba érünk. Már fent, a lépcső előtt érdekes felirat fogad: a kirakott dézsából merjünk vizet a szintén kirakott edénybe, és vigyük le magunkkal a Szárnyas Lények Tavába. Ahogy lefelé haladunk, úgy fogyatkoznak egyre a fények, végül pedig leérünk a tárlat nevében megjelölt Alsóvárosba. Az elülső részben furcsa kis lények fogadnak, vékonyak, szárnyuk suta és orruk hatalmas. Bronzból készült fejük mereven a föld felé néz. Első ránézésre egyformának tűnnek, ám közelebbről mindegyik más és más. Az egyik magas, a másik terhes, a harmadiknak gyereke van, a negyediknek… elölről megvilágították szűrt fénnyel őket, a falon kétszeres árnyékot vetnek, ám a látogató árnyképe még így is fenyegetően hajlik föléjük.
Éppen akkora a falon megjelenő képünk és az ő árnyaik között a méretkülönbség, mint a belső térben lévő alakok és az ő eredetijük között. Ezek a lények viszont már mozgatják szárnyaikat, kattognak, és vigyázzák a halványan megvilágított tavat, amibe a vizet öntjük.
Az installáció jelképisége könnyedén megfejthető, de persze nem csak egy variáció létezik. Paál Zsuzsanna feltételezett szándéka szerint mire a tárlat véget ér, a tó teljesen megtelik.
[Karafiáth Orsolya]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Rojkó Annamária - Prém Margit missziója

Elment a „La subretta Aniko”

Vég Kata - Mögöttes Én

Boldog Új Évet!

Boldog Ünnepeket!

Ivánka Csaba-díj 2019

AJÁNDÉK EZ A NAP

Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János a MAGYAROCK története 2

Esti Kornél bárki lehet

Kocsis Zoltán -

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu