Dátum: 2020. december 1. kedd    Mai névnap(ok): Elza


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Ascher Oszkár 120
A magyar versmondás megreformálója és utolérhetetlen művésze Ascher Oszkár 1897. augusztus 20-án született Budapesten. A műszaki pályát elhagyva a versmondásnak szentelte életét. 1965. október 25-én hunyt el.
Ascher Oszkár a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elvégzését követően mérnökként dolgozott, de érdeklődése kezdettől fogva a versmondás felé fordult. Ódry Árpád oly tehetségesnek ítélte, hogy tandíj nélkül tanítványának fogadta. Az akkori deklamáló stílusú szavalást megreformálta. Elsőként foglalta rendszerbe a versmondást, írásba foglalta tapasztalatait és első oktatója lett az általa művészi szintre emelt tudásának.

Minden versek titkai című életrajzi regényéből (Szépirodalmi Könyvkiadó 1964) vett részlettel emlékezünk rá.

 
(…)1962..VIII. 21. Tegnap kis zárt körben „ünnepeltem” hatvanötödik születésnapomat. Barabás Tibor itt közölt cikke a „Népszabadság”-ban, volt a „hivatalos” köszöntés.
Barabás Tibor: Ascher Oszkár köszöntése.

„Az Aranka utcai lakás ablakaiból a Marcibányi tér gesztenyefáira a azokon túl a Gellérthegyig és a Parlamentig látni. Ide hallatszik a zajló, zsibongó nagyváros, amelynek modern szellemét Ascher Oszkár halk, fegyelmezett és mégis átható hangja olyan sötét időkben segített élesztgetni. 1930-ban hallottam először. Nyomdászfiatalok kórusa előtt állt a Vasasok színpadán. Törékeny volt és elhatározott. Ma is látom lendületre ösztönző, felemelt karját s a vers szenvedélyétől áthatott arcot. Úgy állt ott, mint egy mágus, aki versszakokat küld harcba a zsarnokság gyilkos ezredei ellen. Azután hallottam őt „Nyugat” esteken, a Vajda János Társaságban, a Zeneakadémia és a Skót Iskola dobogóján, küzdelmes, nyomasztó, sokszor csüggesztő években, de Ascher Oszkár minden elmondott verse a feltárt művészet és a törhetetlen remény hangjaival biztatott. Csak elhivatott művészben élhet a meggyőződés akkora ereje, csak a művészet szerény és odaadó szolgálata vezethet el minket művészetünk határáig. Mert most, amikor Ascher Oszkár hatvanötödik évét köszöntjük, nagy nyomatékkal szeretném kifejezni, hogy ő a versmondás puritán és nemes művészetének katarzist keltő határáig jutott.

Küzdelmes útjáról beszélgetünk az irodalmi emlékekkel zsúfolt könyvtárszobában. Jó hasonlatot talált erre az évfordulóra.

„1936-ban turista barátaimmal a Semmeringre mentünk. elhatároztuk, hogy megmásszuk a Raxot. A térkép – az út meredeksége, veszélyessége szerint tíz számozású utat jelölt meg, és mi a hetes fokozatút választottuk. Az utolsó háromszáz méter meredeken állt előttünk. Ahol a fal nem nyújtott támpontot, vaskampókba fogództunk. A vezető szigorú utasítása így szólt: sohase nézzünk se le, se fel. Se arra, ami még előttünk, sem arra, ami már mögöttünk van. Hosszabbnak tűnt ez a háromszáz méter, mint az előző öt kilométer… Végre feljutottunk a tetőre, a Karl Ludwig-Haushoz, s akkor visszanéztem a megtett útra. Ami a kapaszkodónál kitérésnek látszott, innen az egyedül járható útnak bizonyult. Úgy érzem, ilyen mindent megmérő plató ez a hatvanötödik év, igen jó arra, hogy megvonjam pályám mérlegét.”

Hosszú és küzdelmes volt ez az út 1907 júniusától, az „első fellépéstől”, a Szemere utcai elemi iskola negyedik osztályától a mai napig. Nem sejthette a Rákóczi hazatérő hamvait Petőfi versével köszöntő kisdiák, hogy egyszerre találkozott életét betöltő elvével és hivatásával. A fiatal mérnökhallgató meg nem értésbe és gúnyba ütközött, de ilyenkor Ódry Árpád tanítására és szavaira gondolt, aki arra biztatta őt, hogy szentelje minden erejét a versmondásnak, a szavalásnak. 1918-tól tudatos küzdelmet vívott az önálló versmondó művészetért.

Tudta és vallotta, hogy az igaz művészet: „kutat, harcol és meg nem alkuszik”. Ascher Oszkár pályája kezdetén a szavalás iskolai ünnepélyek dilettáns leckéje volt csupán. Csak egy Jászai Mari, egy Ódry Árpád hittek művészi és nemzetnevelő feladatában.

Ascher Oszkár feladatául tűzte ki az előadóművészet önálló műfajának megteremtetését és elismertetését. „Fokról fokra ráébredtem egy nemes és mindeddig elhanyagolt művészet műfaji sajátosságaira”. Mi volt fellépésekor a szavalat általános gyakorlata; színészkedés, álpátosz, üres harsányság, visszaélés a hanggal, az arcjátékkal, a gesztusokkal. A szavaló nem közvetített a költő és a közönség között, hanem közéjük ékelődött, elűzte a költészet, az ihlet bensőséges pillanatait.

Ascher Oszkár egész művészi pályája a legnemesebb költészet legszerényebb szolgálata volt. Analizáló, metsző vizsgálata feltárta a vers valódi értelmét, s a megtalált értelem mélyén felfedezte legrejtettebb érzelmi szólamát, legbensőbb indítékát. A versmondás eszköztelen egyszerűségével, a szenvedéllyel kimondott szó tiszta varázslatával felidézte a vers születését. Aki Ascher Oszkárt hallgatja, az előtt megvilágosodik a vers értelme, plasztikussá, élővé válik minden, amit a költő tudatosan vagy öntudatlanul kimondott. Ezért váltott ki Ascher Oszkár szavalata a „Nyugat”-esteken olyan különös és páratlan hatást; nem őt, hanem a költőt, szólította az ujjongás, az elismerés. Ő pedig ott állt sápadtan és még emócióktól feldúltan Karinthy, Kosztolányi, Babits vagy Móricz háta mögött, és örült elvei győzelmének.

1926 decemberében, Karinthy első szerzői estjén, Ascher Oszkár nem a saját munkásközönsége elé lépett. Palló Imre után, kölcsönfrakkban, soványan és félénken jött ki a dobogóra. Gúnyos nevetés fogadta. Mindenhonnan felhangzott hozzá a feltörő kérdés: „Ki ez?” Azután szavalni kezdett; Karinthy Barack című prózáját mondta el. Az első mondatok után halálos csend lett, és utolsó szavai után a közönség viharosan ünnepelte az írót. Igen, Karinthyt szólította és nem a szavalót. Karinthy megölelte őt, és így szólt: ”Nem tudtam, hogy mi minden van ebben az írásomban. Úgy látszik, írás közben kihagytam az agyamat, és a téma a szívemből egyenest a töltőtollamba szaladt.”

Széles, szinte határtalan az a költői-írói világ, amely Ascher páratlan memóriája, puritán művészete, feltáró és hevítő szenvedélye megszólaltatott, de azon belül is mindig a forradalmár, az ember megváltását kívánó költészet zengett benne a leghatóbban. A hatvanöt éves Ascher Oszkár ifjú szenvedéllyel kíséri, szolgálja ma is az életet. Nemrég szigorú és őszinte szavakkal óvott bennünket a színpadias szavalat riasztó visszatérésétől. Úgy álljon a dobogóra a szavalóművész, mint a költő hangszere; hadd szóljon olyan egyszerűen az értelmünkhöz és szívünkhöz, mint maga a vers. (…)

Ascher Oszkár és fia, Tamás 1956-ban (MTI Fotó/Keleti Éva)
 
Ascher Oszkár Kossuth-díjas, Kiváló művész (Budapest, 1897. augusztus 20. – Budapest, 1965. október 25.) színész, előadóművész, színészpedagógus, színházigazgató.

Műszaki pályára készült, a BME elvégzése után, 1923-tól mérnökként dolgozott az egyik budapesti gépgyárban. Azonban már az egyetem idején színészetet tanult Ódry Árpádnál. 1921-től tartott önálló esteket, 1926–28-ban a Teréz körúti Színpadon, Nagy Endre kabaréjában, 1931-ben pedig a Képeskönyv Kabaréban lépett színpadra versmondással. 1927-ben átvette a nyomdai- és építőmunkások szavalókórusának igazgatását is. 1933–1939 között az Országos Színészegyesület színészképző iskolájának tanára, közben 1938-ban fellépett a Városi Színházban is.

1944-ben munkaszolgálatos lett, majd szabadulása után, 1945-ben a belépett a Pódium Kabaré tagjai közé, majd 1947–1949 között a társulat igazgatója volt. Közben a Magyar Rádió rendezője is volt. 1946–47-ben a Művészben, 1949-ben a Belvárosi Színházban is kapott szerepeket. 1950–51-ben az Úttörő művésze volt, 1951-ben a Faluszínházhoz szerződött, amelynek 1957-től haláláig igazgatója is volt.

1957–59 között az Irodalmi Színpadon önálló esteket tartott, 1959-ben a Bartók Teremben is játszott. 1946–1950 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított beszédművelést.

Színészként elsősorban groteszk karaktereivel aratott sikert, míg önálló estjeivel és irodalmi műsoraival, versértelmezéseivel a patetikusságtól és deklamálástól mentes színészi stílus megteremtésében játszott fontos szerepet.

Tagja volt a lengyel–magyar kapcsolatok ápolását célul tűző, elsősorban irodalommal foglalkozó Magyar Mickiewicz Társaságnak

Főbb művei: Beszédművészet (1937)
Láthatatlan színház (Mányai Lajossal és Simon Zsuzsával, 1941)
A versmondás művészete és a színpadi beszéd (1953)
Kis szavalókönyv (1956)
Minden versek titkai (1964)

Fia, Ascher Tamás Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, 2006-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora volt, 2011. február 1-jétől a Katona József Színház főrendezője.

Forrás: Minden versek titkai című életrajzi regény (Szépirodalmi Könyvkiadó 1964), wikipédia

[Kadelka László]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Marton Mária - Ki hitte volna

Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól