Dátum: 2020. november 28. szombat    Mai névnap(ok): Stefánia


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Mi vagyunk őrültek, vagy a világ őrült meg körülöttünk?
A hatalmas sikerű nyári szegedi premiert követően 2016. szeptember 24-én mutatja be az Orlai Produkciós Iroda, Gogol Az őrült naplója című drámáját Keresztes Tamás főszereplésével, Bodó Viktor rendezésében a Jurányi Inkubátorházban.
Gogol Egy őrült naplója című „pétervári elbeszélés” főszereplőjét, a szemünk láttára a realitásérzékét folyamatosan vesztő, vagy már eleve labilis valóságérzékelésű hivatalnokot Keresztes Tamás játssza. A darab rendezője Bodó Viktor, aki nem először dolgozik Keresztessel. A színészre korábban már épült a Katona József Színházbeli híres Ledarálnakeltűntem is, amely érdekes párhuzamként szintén egy kiszolgáltatott kisember kényszerű ámokfutását mutatta be.

 
Az Egy őrült naplója új változatának szövegkönyve több fordítás és az eredeti orosz példány összevetésével készült. Keresztes Tamás mellett az előadás másik fontos „szereplője”, a környezetet és atmoszférát megteremtő loop, amelynek segítségével élőben születik meg az előadás zenéje.

További előadások: 2016. szeptember 26, 27,28. és október 4, 5. 26.,27

Axentyij Ivanovics Popriscsin – Keresztes Tamás
Dramaturg - Róbert Júlia
Asszisztens - Szakács Zsuzsi
Rendező - Bodó Viktor
Díszlet - Keresztes Tamás

Grafika - Nagy Gergő
Zenei munkatárs - Kákonyi Árpád
Szakértő - dr. Zalka Zsolt
Producer - Orlai Tibor

Az előadás a Katona József Színház, a FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda, Maszk Egyesület ( Szeged) együttműködésében jött létre.

A 2016-os színházi évadban ünnepli az Orlai Produkciós Iroda 10. jubileumi évadát. Az első önállóan létrehozott előadás a nagy szériát megélt Hat hét, hat tánc volt, amelyben Vári Éva és Kulka János csodálatos alakítását élvezhették a nézők. Azóta is számtalan színdarabot, drámát, vígjátékot, filmes adaptációt és regényt mutattak be az ország különböző helyszínein, Budapesten fő játszóhely a Belvárosi Színház, illetve a monodrámáknak a Jurányi Inkubátorház. Olyan színészek vállaltak szerepet az előadásokban, mint Margittai Ági, Udvaros Dorottya, Hernádi Judit, Lázár Kati, Molnár Piroska, Garas Dezső, Benedek Miklós, Kern András, Lukáts Andor, László Zsolt, illetve a fiatalabb korosztályból Kovács Patrícia, Radnay Csilla, Tenki Réka, Szabó Kimmel Tamás, Nagy Dániel Viktor és Keresztes Tamás, a teljesség igénye nélkül.


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Marton Mária - Ki hitte volna

Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól