Dátum: 2019. június 17. hétfő    Mai névnap(ok): Laura, Alida

képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Budapest Táncfesztivál 2016
A Les Ballets Trockadero De Monte Carlo és a francia Ballet Preljocaj a Budapest Táncfesztivál programjában. Két nemzetközi produkció, két budapesti bemutató, két kamaradarab, két koprodukciós bemutató és tánc/színházi nevelési előadások is szerepelnek az új időpontban, február 24-március 3. között megrendezésre kerülő Budapest Táncfesztiválon, a Nemzeti Táncszínház szervezésében.
 
A francia kortárs táncélet egyik meghatározó alakja, Angelin Preljocaj társulata, a Ballet Preljocaj, valamint a New York-i Les Ballets Trockadero de Monte Carlo produkciói mellett a Szegedi Kortárs Balett, a Pécsi Balett, Góbi Rita és a Duna Táncműhely, valamint az Artus és a Közép Európa Táncszínház, illetve az Inversedance-Fodor Zoltán Társulata és a GG Tánc Eger darabjai szerepelnek a fesztivál programjában. A Táncfesztivál kiegészítő programjaként tánc/színházi nevelési előadásokat és Lakatos János nagysikerű előadás-sorozatának következő részét, a Tánc és Kreativitást is láthatják nézőink.

A Budapest Táncfesztivált a fennállásának 40. évfordulóját 2014-ben ünneplő Les Ballets Trockadero de Monte Carlo nyitja meg február 24-én. A professzionális férfi táncosokból álló társulat a klasszikus balett és a modern táncok teljes repertoárját mutatja be a budapesti fesztiválközönségnek, ahol minden szerepet férfiak táncolnak, hol lábujjhegyen, mint hattyúk, hol romantikus hercegnők bőrébe bújva vagy félelemtől szorongó, viktoriánus hölgyekként – mondta Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója. Hozzátette: A fesztivál másik külföldi vendége az albán származású francia táncos-koreográfus, Angelin Preljocaj által alapított világhírű Ballet Preljocaj, akik március 2-án és 3-án a The New York Pieces című produkciójukat hozzák el a fővárosi közönségnek.

Február 27-én a Szegedi Kortárs Balett táncolja új koreográfiáját, a Subjectset, a Pécsi Balett bemutatóját, Bozsik Yvette koreográfiáját, A hattyúk tavát pedig február 29-én láthatják a nézők a Müpa Fesztivál Színházának színpadán.

2016-ban újból két helyszínen zajlanak majd az események: a Müpa mellett a MOM Kulturális Központ Színházterme és Kupolája is programhelyszín lesz, így bővült a programkínálat is.

A MOM Kulturális Központ ad otthont a hazai kortárs táncélet egyik különleges produkciójának, Góbi Rita új előadásának, a Sziluett Cinemának, valamint itt jön létre egyetlen nap alatt az Artus és a Közép-Európa Táncszínház Kérész a Trezorban című performansza is. Az Inversedance – Fodor Zoltán Társulata és a GG Tánc Eger együttműködésével születő különleges táncszínházi Traviata átiratát is itt tekinthetik meg a tánckedvelők.
A Duna Táncműhely Körtánc című kortárs néptánc előadását Kornis Mihály 1980-as évek végén írt bohózata ihlette. A MOM Kupolában bemutatásra kerülő táncelőadásban a néptáncosok mellett a kortárs tánc legkülönbözőbb területeiről érkező művészek lépnek fel.

A programok között szerepel Lakatos János Tánc és Kreativitás című előadása, amelyben a tánc mellett az alkotó szellemé a főszerep. Bepillantunk sok ragyogó elme koponyájába és feltárjuk híres koreográfusok, és világsikerű előadások készítőinek módszereit.

A Budapest Táncfesztivál kiegészítő programjaként a Nemzeti Táncszínház, a Közép-Európa Táncszínház és a Káva Kulturális Műhely tánc/színházi nevelési programját, a Horda2-őt és az Igaz történet alapján-t láthatják az általános és középiskolás fiatalok és a szakmai közönség.

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Radnóti Miklós 110 éve született

Deák Kázmér grafikai kiállítása &

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

455 éve született a magyarok háziszerzője Shakespeare

A cselló lelke

20 év után JAZZ+AZ!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Novák Ferenc Tata előadása Forrószegiek

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu