Dátum: 2019. június 26. szerda    Mai névnap(ok): János, Pál


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

10. jubileumi Versünnep Fesztivál döntője
A hagyományoknak megfelelően április 11-én, a Költészet Napján kerül sor a verseny döntőjére a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. A 18 órakor kezdődő eseményen köszöntőt mond Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere, valamint Szász Jenő a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. A zsűri elnöke Cserhalmi György a Nemzet Színésze, Gáti József egykori tanítványa.
 
17 professzionális előadóművész a 10. jubileumi Versünnep Fesztivál döntőjében. A versengést megelőzően a színház előtti parkban és az épületben egész napos rendezvény várja a költészet iránt fogékony fiatalokat és idősebbeket.

Az idén 10 éves Versünnep rendezvénysorozat azzal a céllal indult útjára, hogy segítse, pártfogolja a klasszikus és a kortárs magyar költészet alkotásainak népszerűsítését, mégpedig egyedülálló módon egy színművészek és előadó-művészek részére meghirdetett vers- és prózamondó verseny megrendezésével.

Kelemen László
 
A Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Bánffy György Kulturális Szalon által meghirdetett Versünnep 2015 jubileumi versenysorozatára idén először három kategóriában lehetett nevezni. A hivatásos színművészek és előadóművészek illetve a színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói mellett most első ízben hirdették meg a szervezők az „Énekelt vers, vers megzenésítés” kategóriát, melyre a magyar költészet iránt elkötelezett zenészek, zeneszerzők, előadók jelentkezését várták.

A Versünnep Fesztiválok alkalmával a szervezők minden évben ünnepelni és emlékezni is kívánnak jelentős eseményekre. Idén a 225 éves a magyar nyelvű színjátszást, a 150 éves a Színház- és Filmművészeti Egyetemet és a 100 éve született Gáti Józsefet, az egyetem egykori legendás beszédtanárát köszöntik.

Színház- és Filmművészeti Egyetem
 
2015-ben ünnepeljük József Attila 110. illetve Mária Sándor 115. születésnapját. Ennek megfelelően a versenyzőknek az ő műveikből kellett választaniuk. A Versünnep már indulásakor nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a rendezvény segítségével a kortárs irodalom is nagyobb figyelmet kaphasson, ezért minden évben a résztvevőknek egy kortárs alkotással is készülniük kell.

A határidőig a versenyre összesen 73 nevezés érkezett. Közülük 23-an a Kaposvári Egyetem Művészeti Karáról jelentkeztek, 42 művész az ország különböző városaiból, a legtöbben (20-an) Budapestről, de van versenyző Pécsről, Szegedről, Székesfehérvárról, Nyíregyházáról, Debrecenből, Vácról, Veszprémből is. A határon túlról 8-an delegálták magukat. Marosvásárhelyről, Szatmárnémetiből, Csíkszeredáról és Kolozsvárról vesznek részt művészek a Versünnep Fesztiválon. A versenyzők kétharmada vers- és prózamondás, egyharmada pedig megzenésített vers kategóriában indul.
Az elődöntőkre március folyamán került sor: március 16-án Marosvásárhelyen, március 30-án Budapesten a József Attila Színházban, március 31-én pedig Kaposváron.

Gáti József
 
A Versünnep 2015 fővédnöke Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere valamint Szász Jenő a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.
Védnökök: Magyar Művészeti Akadémia, Magyar Írószövetség, Nemzeti Színház, Színház- és Filmművészeti Egyetem, Kaposvári Egyetem Művészeti Kara.

 
A döntőbe jutott versenyzők:

Professzionális előadók - vers és próza:

Bácskai János, Kakasy Dóra, Szirmai Melinda, Tóth János Gergely, Marosszéki Tamás

Professzionális előadók - vers megzenésítés:

Dragony Tímea, Juhász Levente, Esztrád Színház, Pap Szilvia Szidónia - Kis Sándor, Valkai Dávid, Szabó Enikő

Egyetemi hallgatók - vers, próza:

Hercegh Péter, Nagy Johanna, Varga Kinga, Horváth Anna

Egyetemi hallgatók - vers megzenésítés:

Katona Kinga, Farkas Alexandra

 

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél

Sinkovits Imre, nem lévén más lehetősége, aznap fulladásos halálra ítélte Gertrudist. Az ifjú kellékes, Szász János néven immár világhírű film- és színházrendező.

Ronyecz Mária hetvenöt éve született.

Archívum
Legfrissebb cikkeink
Születésnapi levél – Ronyecz Máriának

Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Radnóti Miklós 110 éve született

Deák Kázmér grafikai kiállítása &

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

455 éve született a magyarok háziszerzője Shakespeare

A cselló lelke

20 év után JAZZ+AZ!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu