Dátum: 2020. november 23. hétfő    Mai névnap(ok): Kelemen


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

A NYUGAT női
A kecskeméti Katona József Színház 2014. Január 9-én, csütörtökön este 7 órakor a Kelemen László Kamaraszínházban bemutatja, A Nyugat női című előadást Bíró Krisztina gyűjtése nyomán. Látvány Libor Katalin, rendező Galgóczy Judit.
Az irodalomórák árnyékából nőtte ki magát a nőNyugat. Magyartanárainktól sokat hallottunk Kosztolányi, Babits, Ady szerelmi lírájáról, Karinthy lehengerlő humoráról, Móricz egyszerű írásairól, a Nyugat generációjának irodalomtörténeti jelentőségéről. Arról azonban ritkán esett szó, hogy e nagy írók milyenek voltak magánemberként. Tudták-e például, hogy Szabó Lőrinc egyórányi beszélgetés után odaajándékozta jegyesét Babitsnak, az asszony háta mögött? Vagy hogy Móricz első felesége öngyilkos lett, mert nem bírta elviselni férje hűtlenségét? Számtalan feleség mondott le élete álmáról, hivatásáról, hogy férje zsenialitásának szolgálatába álljon – és számtalan férfi pusztult bele abba, ha felesége nem ezt tette.
A Nyugat mögött álló, küzdő, mosolygó és szenvedő asszonyok portréja a Bíró Kriszta által válogatott és szerkesztett szöveg, melynek létrehozásáról, megvalósításának okairól így vall: „A valóság sokkal bonyolultabb és izgalmasabb. Nem jobb vagy rosszabb, csak sokkal több rétege van, mint amit ismerünk. Nem rehabilitálni akartam őket, hanem megtudni, hogy milyen indíttatásból cselekedtek, hogyan gondolkodtak.”
„Nem tudnak ezek a nagyok, csak eltiporni - fölemelni soha. - Nagy tömegért dolgoznak - alkotnak - egyénért nem.
Legközelebb van az asszony hozzájuk, azt teszik először tönkre.
És hogy meg vannak lepve a tönkrement asszonyon!
Ők csodálkoznak a legjobban. Dögök. Kutyák!
De üres az élet nélkülük.”

 
 
 
 
 
A NYUGAT női
Bíró Krisztina gyűjtése nyomán

Játsszák:

Sára Bernadette, Téby Zita, Hajdú Melinda,
Bognár Gyöngyvér, Decsi Edit

Közreműködik:
Tóth Jázmin, Kovács Mihály, Látó Richárd

Dramaturg: Németh Virág
Díszlet, és jelmeztervező: Libor Katalin
Zenei vezető: Látó Richárd
Ügyelő: Berki Zoltán
Súgó: Patyi Szilvia
Rendezőasszisztens: Vári János
Rendező: Galgóczy Judit

Bemutató: 2014. január 9-én, 19 órakor, a
Kelemen László Kamaraszínházban.


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól