Dátum: 2020. november 30. hétfő    Mai névnap(ok): András, Andor


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Gitárjába kapaszkodik Gerendás Péter
Igazi meglepetéssel zárta koncertjét Gerendás Péter a Magyar Dal Napján a Nemzeti Múzeum kertjében: Gitáromba kapaszkodva címmel megjelent könyvét dedikálta, amely CD mellékletén 11 új dalát is tartalmazza.
Jó ismerősei számára is derült égből villámcsapásként hatott Gerendás Péter nem is olyan rég a világhálón olvasható levele, amelyben elbúcsúzik az országtól, mert a saját, és szép számú gyermekei jövőjét (öt fiú és négy lány édesapja) kilátástalannak tartja a jelenlegi körülmények között. „Érdekes az Élet – írja könyvében Gerendás. – Egyik pillanatról a másikra 180 fokos fordulatot vehet. Egy jelentéktelen apró mozdulat, egy kattintás és néhány óra alatt megfordul a Világ. …Ilyenkor aztán semmi se drága, nem élvez védettséget senki. Hiába az életmű, gondolat, művészet, versek, dalok, minőség… – véres hússá válik az ember, amit bedobnak az éhes oroszlánok közé a ketrecbe. …Mindenki szeretné a saját céljaira fel- és kihasználni a helyzetet.”

 
Ahogy mondani szokták, kapott apait-anyait rendesen levélíróitól, akik között művészkollégák, színházvezetők, politikusok, újságírók, hivatásos elemzők, rajongók, irigyei és esküdt ellenségei is megfogalmazták véleményüket. Irigyei kárörvendően dörzsölték a kezüket, hogy, lám, a legnagyobbak közül is padlóra kerülhetnek emberek, mások, sokszor emlegetett származása okán, boldogan vették tudomásul Gerendás távozási szándékát. Ilyenkor nem számít a Liszt-díj, az EMeRTon-díj és egyéb elismerések, sőt még az sem, hogy a tisztelt gyűlölködők esetleg évekkel ezelőtt egy-két kellemes estét végig is viháncoltak nyáron a Gerendás fellépéseinek köszönhetően messze földön híres siófoki Sanghaiban. Egy padlót fogott emberbe jó nagyot bele lehet rúgni. Egy padlót fogott emberen röhögni lehet. Többen voltak talán, akik segítségére siettek, akik igyekeztek lebeszélni a levele alapján végérvényesnek tűnő döntéséről, még konkrét munkalehetőséget is felkínáltak számára. Aztán minden másképp alakult.

 
Megvallom őszintén, én elhamarkodottnak tartottam azt a bizonyos kattintást. Nem tudtam elképzelni, hogy értelme lehet egy alkotó súlyos lelki gondjait a nagyközönség elé tárni. Gerendás Péternek szüksége volt erre a plusz lelki traumára, ez a meggyőződése: „Rájöttem, hogy mennyien szeretnek, és hogy fontos, amit csinálok. Óriási alkotó energiák szabadultak fel és így írtam meg ezt az új CD-t, pontosan azokra a témákra felfűzve, amelyeket megemlítettem.”
Én is új CD-t vártam Gerendás Pétertől. Levél nélkül. De el kell fogadnom levéllel együtt, ha másképp nem jöhetett volna létre. Megérte? Majd az idő dönti el. Az viszont tagadhatatlan, hogy Gerendás képes-hangos gondolkodása közelebb visz bennünket egy valóban nagy művészhez, és kicsit ő is közelebb került hozzánk. Jobban kezdjük érteni egymást.

[Horváth Gábor Miklós ]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Marton Mária - Ki hitte volna

Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól