Dátum: 2020. november 28. szombat    Mai névnap(ok): Stefánia


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Chicago
A világ egyik legtöbbet játszott musicalje, a Chicago Szinetár Dórával és Ullmann Mónikával a főszerepben 2012. október 19-én estétől látható a Miskolci Nemzeti Színház műsorán. F. Ebb & B. Fosse – J. Kander művét fordította: Hamvai Kornél és Varró Dániel. Horesnyi Balázs díszletében, Velich Rita jelmezeiben, Cser Ádám zenei vezetésével, az előadást rendezte Béres Attila.
A Chicago a világ musicalirodalmának egyik legtöbbet játszott darabja, melyből 2002-ben több Oscar-díjjal jutalmazott film is készült. A mű népszerűségét a jazz, a revü és az amerikai showbiznisz legjobb hagyományait ötvöző zenéjén kívül elévülhetetlen aktualitású témájának is köszönheti. A húszas évek Chicagójában játszódó történet kíméletlen pontossággal mutatja be a folyamatot, ahogyan az igazság helyét átveszi a manipulált közvélemény, a megérdemelt hírnév helyét pedig a mesterségesen felépített celeb-lét.

Roxie Hart kis táncosnő egy kétes hírű lebujban. Férje autószerelő, reggeltől estig a műhelyben gürizik. Roxie már régóta a hírnévről álmodozik, a nagy kiugrásról, amikor is egy részeg éjszakán hirtelen felindulásból lelövi szeretőjét. Börtönbe kerül, és álma váratlanul valóra válik: a gyilkosságnak köszönhetően egyből az újságok címlapján találja magát.
Velma Kelly, a revüsztár, ugyanebben a női börtönben ül, kettős gyilkosság vádjával. Ő az elsőszámú híresség, az olvasók kedvence – mindaddig, amíg Roxie és a friss sztori le nem söpri nevét a pletykalapok címoldaláról. A két nő elkeseredett harcba kezd a sajtó és Billy Flynn, a dörzsölt sztárügyvéd kegyeiért. A tét ugyanis nem más, mint a felmentő ítélet és a nyomában járó országos hírnév.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
CHICAGO

Szövegkönyv:
FRED EBB & BOB FOSSE
Zene:
JOHN KANDER
Versek:
FRED EBB

Fordította: HAMVAI KORNÉL és VARRÓ DÁNIEL
MAURINE DALLAS WATKINS „CHICAGO” című színdarabja alapján

Roxie Hart - SZINETÁR DÓRA Jászai-díjas
Velma - ULLMANN MÓNIKA
Billy Flinn - HARSÁNYI ATTILA
Amos Hart - GÖRÖG LÁSZLÓ Jászai-díjas
Mary Sunshine - EPERJESI ERIKA
Morton mama - SZIRBIK BERNADETT
Gajda - BOHOCZKI SÁRA e.h.
Mona - SZABÓ IRÉN e.h.
June - JAMBRIK BOGLÁRKA
Liz - KOSIK ANITA e.h.
Annie - SIMONFI ADRIENN
Konferanszié - KOKICS PÉTER
Fred Casely - MOLNÁR SÁNDOR TAMÁS
Fogarty őrmester - HOMONAI ISTVÁN
Dögölj meg Kitty - KOCSIS ANDREA

Közreműködik a Miskolci Nemzeti Színház tánctagozata, zenekara és énekkara

Díszlettervező: HORESNYI BALÁZS
Jelmeztervező: VELICH RITA
Dramaturg: ARI-NAGY BARBARA
Koreográfus: KOCSIS TAMÁS
Koreográfus asszisztens: FŰZI ATTILA
Ügyelő: OREHOVSZKY ZSÓFIA
Súgó: REITER KRISZTINA
Rendezőasszisztens: PÖLTZ JÚLIA

Vezényel:
CSER ÁDÁM, PHILIPPE DE CHALENDAR

Zenei vezető:
CSER ÁDÁM

Rendező:
BÉRES ATTILA

A színdarab a
THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség
közvetítésével kerül színre.

Bemutató előadás: 2012. október 19. 19 óra – Nagyszínház


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Marton Mária - Ki hitte volna

Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól