Dátum: 2020. december 2. szerda    Mai névnap(ok): Melinda, Vivien


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Ivánka Csaba-díj 2012
Az Ivánka Csaba-díjat 2012-ben, - Pusztai Ágoston szobrászművész alkotását - Tóth Éva színművész nyerte el, rendkívül magas színvonalú, tragédiában, komédiában egyaránt hiteles, különleges karizmával megformált intuitív alakításaiért, több évtizedes, mély elhivatottságtól vezérelt, nagy szakmai felkészültséggel és alázattal végzett, emberi fedezettel megalapozott művészi munkájának elismeréseként.
Pusztai Ágoston szobrászművész alkotása
 
A díjat, egy pályatársakból álló kuratórium ítéli oda minden évben. A kitüntetést idén a Magyar Színház évadzáró társulati ülésén, 2012. május 31-én, Hámori Ildikó színművész adta át.

Tóth Éva
 
Tóth Éva pályafutása 1973-ban a 25. Színházban indult. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1978-ban végzett Vámos László taní¬tványaként. A főiskola után a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatához szerződött, 1980-tól a Ví¬gszí¬nház, 1983-tól a Nemzeti Színház tagja volt. 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze.
Színpadi múltja a magyar és a világ drámairodalmának legendás szerepeiben bővelkedik. Mások mellett játszott Ascher Tamás, Babarczy László, Berényi Gábor, Bodolay Géza, Bruck János, Csiszár Imre, Gábor Miklós, Guelmino Sándor, Iglódi István, Ivánka Csaba, Kiss Csaba, Meczner János, Novák Eszter, Pinczés István, Pozsgai Zsolt, Őze Áron, Sík Ferenc, Sipos Imre, Szurdi Miklós, Vámos László, Vidnyánszky Attila, Zsámbéki Gábor rendezéseiben.

Bubik István - Tóth Éva (Az ember tragédiája, 1983.)
 
Legfontosabb színházi szerepei: SURA (Csehov: Ivanov), HANIA (Gombrowicz: Esküvő), IZABELLA (Shakespeare: Szeget szeggel), NATALIE (Kleist: Homburg hercege), OLYMPIA (Molnár: Olympia), ANNA HERCEGNŐ (Molnár: Panoptikum), JULIE (Strindberg: Julie kisasszony), ÉVA (Madách: Az ember tragédiája), KIRÁLYNÉ (Victor Hugo: A királyasszony lovagja), ARMANDA (Moliére: Tudós nők), ISMÉNE (Eörsi: Tragédia magyar nyelven Szophoklész Antigonéjából), KAMILLA (Szigligeti: Liliomfi), EBOLI HERCEGNŐ (Schiller: Don Carlos), DAPHNE (Dunai: Párhozamos pofonok), BIZONYOSNÉ (Szép Ernő: Lila ákác), GIZIKE (Hunyady: Lovagias ügy), SIMONE (Weis: Marat/Sade), KLÁRI (Szabó Magda: Régimódi történet), EMILIE (Laclos - Vidnyánszky: Veszedelmes viszonyok), HIPPOLYTA (Shakespeare: Szentivánéji álom), JENNY (Simon Gray: A játék vége), BUNNY (Rejtő - Schwajda: A néma revolverek városa), POLETT (Szabó Magda - Bereményi Géza: Az ajtó), SZOLGÁLÓ (Füst Milán: Máli néni), MÁSIK FELESÉG (Háy János: Házasságon innen, házasságon túl), SZUN ANYJA (Bertolt Brecht: A szecsuáni jó ember), ROXAN (Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac), NŐ (Guy Foissy: Szabadságot mókusnak!)

Tóth Éva - Cserna Antal (Cyrano de Bergerac)
 
Számos filmben is kiváló alakítást nyújtott. Játszok többek között Bódy Gábor, Kovács András, Szomjas György, Szőke András, Tímár Péter rendezésében, a PSYCHÉ ÉS NÁRCISZ, a PAPÍRVIRÁGOK, a KATONÁK, a VÖRÖS GRÓFNŐ, a CASTING MINDEN, a CITROMDISZNÓ, a FALFÚRÓ című alkotásokban. - Nevéhez számtalan rádiós és szinkronalakí¬tás is fűződik. Az egyik legnépszerűbb televí¬ziós sorozat, a Vészhelyzet egyik főszereplője, CORDAY DOKTORNŐ is az Ő hangján szólal meg.

Mindezek alapján elmondható hogy Tóth Éva ma a Magyar Színház társulatának egyik legsokoldalúbb, a színházban folyó alkotó munkát mindenek fölé helyező, nagy múltú művésze, aki több műfajban is egyaránt folyamatosan magas színvonalon alkot. Pályafutása első szakaszában, amikor vezető szerepek sokaságát alakította, vélhetően többször is felterjesztették állami kitüntetésre, s csupán a véletlenek igazságtalan összjátéka eredményezhette, hogy nem kapott már ekkor méltó díjazást. - Pályatársainak egyértelmű szeretetét és elismerését azonban jelzik a társulat tagjainak titkos szavazatai alapján elnyert kitüntetései, a Rajz János-díjak, a Főnix-díj, a Sík Ferenc emlékgyűrű, s most már az Ivánka Csaba-díj is.

Ivánka Csaba
 
IVÁNKA CSABA (1948-1996) a Nemzeti Színház tragikusan fiatalon elhunyt nagytehetségű színész-rendezője volt. Az Ő emlékét is őrzi ez az egyre rangosabb elismerés. A kitüntetést korábban SZAKÁCSI SÁNDOR, CSERNUS MARIANN, MIHÁLYFI BALÁZS, BUBIK ISTVÁN, VÉGH PÉTER, KÉZDY GYÖRGY, KUBIK ANNA, KOVÁTS ADÉL, ŐZE ÁRON, BÁN JÁNOS színművészek és FEKETE MARI zenei vezető nyerték el.

Budapest, 2012. június 1.

Bartos Zsóka
az alapítvány ügyvivője


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Marton Mária - Ki hitte volna

Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól