Dátum: 2019. december 9. hétfő    Mai névnap(ok): Natália


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Kis POSzT?
A XI. Pécsi Országos Színházi Találkozó költségvetése 170 millió forint, ebből Pécs város önkormányzata 75 milliót ad, 25 millió forintra számítanak a jegybevételből, 5 millióra szponzori támogatásból, a minisztériumi segítség mértéke - mint általában - kérdéses.
Mivel a POSzT kormányzati támogatása nem szerepel külön tételként a kulturális tárca költségvetésében, ezért maximum eseti pályázatokon, a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül kaphatja meg a pénzt. Pár héttel a fesztivál előtt az idei minisztériumi támogatás összege kérdéses. A sajtóban megjelent hírek szerint a problémán meghívásos pályázattal kívánnak segíteni, ahová tíz kiemelt projektet, közöttük a POSZT-ot hívják meg. Ebből következően a POSzT OFF programjai idén – folytatva az előző pár év tendenciáját – szerényebbek lesznek. Például elmarad az egyik legnagyobb szabású rendezvény, az East együttes koncertje.

Karsai György, egykori válogató dicsfényben
 

A Június 9-én kezdődő idei fesztiválon tizenöt versenyprodukció szerepel, melyet most először hárman - Szilágyi Lenke fotóművész, Urbán Balázs színikritikus és Vekerdy Tamás pszichológus - válogattak. A Nemzeti Színház három előadással szerepel, a debreceni teátrum kettő produkcióval került be a versenyprogramba. Urbán Balázs kiemelte: a válogatásnál nem az egyes színházak bizonyítványát akarták kiállítani, hanem konkrét produkciókról döntöttek kompromisszumok, egymás közötti szakmai vitákat követően. De ha egy színházból, történetesen a Nemzetiből három előadás kerül be a versenyprogramba, akkor az azt mutatja, hogy az adott teátrumban stilárisan eltérő, de magas színvonalú előadások születtek.

A produkciók válogatásáról a POSZT májusi megbeszélésén is vita alakult ki, egyes vélemények szerint limitálni kellene az egy színházból kiválasztható előadások számát, mások szerint a szakma, vagy egy társulat kezébe kell visszaadni a döntés jogát. Márta István, a POSZT új művészeti vezetője a vita folytatása mellett döntött. A jövő tehát bizonytalan, csak annyi biztos, hogy az anyagi nehézségek mián idén a megszokottnál gyengébb az OFF program – pedig ez volt a fő ok, ami miatt érdemes volt a POSzT-ra járni.

[Balogh Robert]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Kozák Péter - Földiekkel játszók

A 37. Torinoi Filmfesztivál

Érdi Tamás - Beethoven zongoraszonátái

Nemes Anna - Előled

Szemből szembe

Sztárparádé a Krizshow After-Partyn

Radnóti Zsuzsa kapja az első Art is Business – Fidelio „Művészek a művészekért” k

Rigó Jancsi bemutató Egerben

Hofi naplója

Koncz Zsuzsa

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu