Dátum: 2020. január 25. szombat    Mai névnap(ok): Pál


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Paizs László – „Föld ahol élünk”
A HAMILTON Zrt. És az AULICH ART Galéria (1054 Bp. Aulich u. 5.), Paizs László (fotó) Kossuth-díjas képzőművész „Föld ahol élünk” című kiállítását, 2009. augusztus 31-én 18 órakor megnyitja Wehner Tibor művészettörténész. A tárlat megtekinthető október 8-ig.
PUSZTULÁS ÉS SZÜLETÉS

Az Aulich galéria kiállítása Paizs László utóbbi évtizedekben készült munkáiból válogat. A monumentális kompozíciók alapvetően ebben a periódusban is plexiből, poliészterből készülnek, a korábbiaktól eltérően azonban nem a korjelenségekre reflektáló, tárgycentrikus szemléletmód jellemző rájuk. A művész figyelme a síkfestészet felé irányul. A provokatív fiatalkori társadalom-kritikát felváltja az élete alkonya felé közeledő ember szomorú tapasztalatait tükröző, múltat és jelent összegző, egyben a sötét jövőt kutató látásmód. Paizs már nem akar felbosszantani, sem ironizálni vagy ellenállni. A megfontolt ember a jövőbe néz, miközben a jövőben megjelenő múltat tárja fel a jelen világának. Víziói a művészettörténeti múltat idéző figurális utalásokkal és az anyag roncsolásának szenvedélyével kimondott, kinyilvánított intések. Lakner egykori szavai – „Az ember lefesti azt, amitől fél.” – továbbra is aktuálisak, míg azonban korábban ezt a félelmet a deklarált művészet köréből való kitiltás táplálta – ami egzisztenciálisan az ember, szakmailag a művész fennmaradását veszélyeztette -, most képein a művészi, emberi értékek, és a teljes világ pusztulása fenyeget.

 

Az egyiptomi fáraók emberi méltósága, a görög héroszok testi szépsége, a reneszánsz aktok magasztos arányai monumentális szigorúsággal lépnek elő a múlt transzcendentális fényüstjéből, és kíméletlen gyászba öltözve nyilatkoztatják ki szemük és anyaguk szétfröccsenő, szétmálló pusztulását. Az emberiség megváltásának örömét hozó angyal zuhanó, fekete üstökösként érkezik a szűz nélkül üresen maradt reneszánsz terembe, és ésszerűen felépített világunk szabályosan rövidülő padlójába fúródik. Szájából nem Gábriel üdvözlete hangzik, hanem Mihály végrendelete, szárnyai nem oltalmaznak többé, hanem megsemmisítő erőt zúdítanak a földre, szétporladó széteső alakja nem halált hozó hírnök, hanem maga a megsemmisülés. A vörös festékfoltokból kirajzolódó megfeszített Krisztus alakja felgyújtott falusi keresztként, szétpattanó parázsdarabokkal lángol előttünk. Krisztus, hit, boldogság, emberiség – mind pusztulni látszanak. Az absztraktnak tűnő kollázsokon égetett, feltépett papír ék alakú hasítékai savas esőként hullanak a földre, miközben a parnasszus kártyázó istenei néhány villámot szórnak ránk.

 

Míg az antik és keresztény ábrázolásokat parafrezáló művek az utolsó előtti napot sejtetik, a Föld, ahol éltünk sorozat – melynek darabjait a művész legutóbb készült alkotásai – a végidő utáni állapotot jósolják meg nagyméretű, látszólag nonfiguratív alkotásokban. A „festmények” ezúttal magának az élettérnek állítanak emlékművet. A hatalmas munkákat a művész visszatér egykori tanult gyökereihez, hiszen a művek méreteik alapján a murális festészet körébe sorolhatók. Visszatekintenek ugyanakkor a főiskolai évek – akkor kötelező – realista ábrázoló jellegéhez is. Az absztrakt alkotásokat akár egészen konkrét természettanulmányként is értelmezhetjük. Mint hatalmas szatelit felvételek a felégett, elpusztult Föld kinyilatkoztatott képét vetítik elénk: a kék bolygó sárgás-barna elszikesedett, kiszáradt, felrepedezett talajjá vált. Egykori vizei, tavai kiszáradtak, átmart lyukakként feketéllnek az anyagban. Zöld erdei felett fekete füst gomolyog. Ami mögül a méz izzó-égő vörös tűz tűnik át feltárva a földek mélyéről felszakadó csillogó érceket. Máshol a terepet mindenütt hó vagy néhol még izzó hamu borítja. A csiszolt plexi, mint jégpáncél takar el mindent, alatta az élet utolsó hírnökeként tűnnek fel az apró légbuborékok.

 

A súlyos táblák nyomasztó ereje kicsivé és tehetetlenné tesz, az embertől független erők, a jövőmegváltoztathatatlanságának, befolyásolhatatlanságának kínzó hatásával borulnak ránk. Egyre közeledve azonban megszűnik ez a nyugtalanító érzés, és a nézőt a felület, a matéria gazdagsága keríti hatalmába, és elmélyülve a faktúra látványában lassan elfelejti a pusztuló világ fojtó élményét, és átadja magát az anyag élvezetének.

Művész és befogadó egyaránt élvezi az anyagban rejlő lehetőségek kiaknázását, az anyag szépségét, az esetlegességgel való játékot. Az alkotó épít a véletlenre, éppúgy kiszolgáltatott az anyagnak, mint életünk a jövőnek, de a tudattalan szenvedélyektől és ösztönöktől fűtött gesztusok mögött biztos kezű tudatos komponálás húzódik meg. A látomásos meditáció kemény fizikai, ipari munkával párosul, ecset és festék helyett fúrógép, köszörű, pajszer, csonttörő bárd, lángszóró hever a műhely padlóján. Paizs kezeiben mindezek egyenrangúvá válnak bármely hagyományos festészeti anyaggal és eljárással.

 

A téma és a látvány közt feszülő ellentét felveti a kérdést, hogy miféle sajátos, furcsa, bizarr szépség vagy öröm húzódik meg a pusztulás mögött, miféle groteszk élvezettel teljes módon tart önmaga rombolása felé az emberiség.

A próféták őrült, eksztatikus állapotához hasonló alkotói folyamatról tanúskodó szanaszét tépett, nyúzott, roncsolt struktúrák, élesen megtörő, egymásnak feszülő átfúrt síkok lágyan hullámzó, csillogó, aranyos-metálos felületekkel felelgetnek. A gazdagon burjánzó formák, fodrok materialitása, plaszticitása érzéki és hívogató: arra indít, hogy végigsimítsuk, megtapogassuk, ujjunka a lyukukba dugjuk, megtapasztaljuk az anyagot. Gyermeki érdeklődéssel szeretnénk lepattogtatni a felszínből kiemelkedő apró darabokat, vagy kipukkasztani a felhólyagosodott felületet, mint egy felázott fal málló vakolatát.

 

A folyamatosan mozgó amorf motívumok felett érzett öröm, a szakrális képzeteket keltő arany és ezüst színvilága, az anyagban rejlő szépség lenyűgöző látványa nem pusztán esztétikai élményt jelent, hanem egyben felülírja a nyomasztó témát, és ontológiai értelemben, az értelmezés szintjén is reményt kelt a befogadóban: Paizs felületein valami születőben van.

Garami Gréta


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Rojkó Annamária - Prém Margit missziója

Elment a „La subretta Aniko”

Vég Kata - Mögöttes Én

Boldog Új Évet!

Boldog Ünnepeket!

Ivánka Csaba-díj 2019

AJÁNDÉK EZ A NAP

Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János a MAGYAROCK története 2

Esti Kornél bárki lehet

Kocsis Zoltán -

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu