A POSzT porond Pilári Gábor és Vajda Zsuzsa, azaz a MárkusZínház köré szerveződött, így a vásári bábjáték és a cirkusz is belopódzott a fesztiválra (de voltak koncertek is). A délutáni gyerekprogramok közönségét elnézegetve tűnt fel újra és újra, hogy mennyivel jobb ez a publikum, mint a versenyprogramon ülők. A Mátyás király szárnyai című mesedarabom nézőinek reakciót ámuldozva figyeltem az előadás helyett. Az őszinte, emberi reakciók – izgalom, ijedtség, sírás, nevetés, kacagás, beszólások, stb. – kifejezése gyermek és alul iskolázott közegben magától értetődő, míg a 3500 Forintot kifizető, kulturált néző maximum feszeng, unatkozik a versenydarabon, s a nem tetszésének nem ad hangot (nem mer, meg hát a kultúra…). Udvarisan tapsol, maximum kissé kevesebbet, ha nem tetszett a dolog. A gyerekszínház sokkal elevenebb műfaj, mint a kissé halott, poros kőszínház.

Az Off programok évről évre nívóban verik a POSzT versenyprogramjait. Mindössze 25 millió Ft jutott idén a kb. 180 rendezvényre, s ebben sportcsarnokos koncert, technikai háttér, minden, de minden beleértendő. Mégis ez a tíz nap alatt történik annyi minden, olyan színvonalon, ahogy annak egy Európai Kulturális Fővárosban kell. Ki is derül, mi hiányzik ehhez ebben a városban (a pénzen kívül). Az az 5-10 ezer ember, aki a POSzT idején ideérkezik. A kulturális fogyasztó. S ha nemzetközi közönség számára is befogadható programok lennének, akkor egy az egyben EKF rendezvénynek is tarthatnánk a POSzT-ot. De nem az. A magyar színházi szakma fesztiválja. A POSzT sikere mutatja, lehet ezt jól is csinálni évről évre. Lehetne az EKF-et is. Vagy inkább lehetett volna.