Dátum: 2020. november 27. péntek    Mai névnap(ok): Virgil


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Stenczer Béla az „Év színésze” Pécsett
Az elmúlt évadban nyújtott színészi alakítása alapján Stenczer Béla a közönség kedvence a Pécsi Nemzeti Színházban. A British American Tobacco Hungary által alapított „Év Színésze” díjat, amelyet a látogatók évről évre szavazataikkal ítélnek oda egy-egy színésznek, második alakalommal vehette át a népszerű színművész.
Az évadnyitó díszelőadáson Újvári Csaba, a BAT Hungary Pécsi Dohánygyárának termelésvezetője adta át az immár hagyománynak számító „Év színésze” közönségdíjat. A kitüntető címet a Pécsi Nemzeti Színház legjelentősebb mecénása, a BAT Hungary alapította 1994-ben. Azóta minden évben az előadások után leadott közönségszavazatok alapján választják ki az évad kiemelkedőbb alakítását, amely azért is komoly elismerés, mert valódi visszajelzést és elismerést jelent, méghozzá a legfőbb „ítész”, a színházlátogató közönség részéről. Az évad során minden bemutató új jelölteket hoz, így a díjra esélyesek sorrendje folyamatosan változik.

 
Az elmúlt évek során számos neves pécsi művész büszkélkedhetett azzal, hogy elnyerte a közönség szimpátiáját, a most díjazott Stenczer Béla is 1997 után, másodszor vehette át az elismerést.
A kitűnő színművész 1990-től tagja a Pécsi Nemzeti Színháznak. Színházi szerződtetését egy hosszú sikeres amatőr színjátszói múlt előzte meg, amelynek során olyan jelentős színdarabokban játszott címszerepet, mint a Paraszt Hamlet, a Svejk, vagy a La Mancha lovagja. A későbbiekben már a pécsi színháznál arat nagy sikert többek között a Hegedűs a háztetőn Tevje, a My fair Lady Dr. Doolitl szerepében, vagy a Hippolyt, a lakáj Schneider Mátyás alakjában. Prózai szerepekben is emlékezetes alakításokat nyújt Poloniusként a Hamletben, Hammerschmidtként az Illatszertárban, Lőrinc barátként a Romeo és Júliában, vagy legutóbb Moliere: A képzelt beteg című vígjátékának Argan szerepében, amely előadás elnyerte ez évben a Színikritikusok díját.

A díjátadón Újvári Csaba – többek között - elmondta: „Ez a színház egészen rendkívüli a maga nemében, nemcsak művészi színvonalával és szakmai hozzáértésével, hanem elhivatottságával is kiemelkedik a hazai színházak közül, s úgy gondolom ez az, amiért szívesen járunk ide. … Büszkék vagyunk arra, hogy a magunk eszközeivel mi is hozzátehetünk ehhez, s remélem az előadások után mindenki egy különleges élménnyel gazdagodva térhet haza. … Megtisztelő a British American Tobacco Hungary számára, hogy egy olyan díjat adhat át, amelyet kizárólag a közönség szavazati alapján ítéltek oda.”

A pénzjutalommal is együtt járó gesztus értékű kitüntetés része a Pécsi Nemzeti Színházzal fenntartott több mint egy évtizedes együttműködésének. A vállalat mecénási tevékenységének középpontjában az oktatás és a környezetvédelem támogatása mellett hagyományosan a kultúra is előkelő helyet foglal el.


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Marton Mária - Ki hitte volna

Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól