Dátum: 2020. január 22. szerda    Mai névnap(ok): Artúr, Vince


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Végh András Munkácsy-díjas festőművész kiállítása
A Hamilton Tőzsdeügynökség Zrt. és az Aulich Art Galéria (1054 Budapest, Aulich u. 5.) kiállítást rendez Eleven térben címmel, Végh András Munkácsy-díjas festőművész műveiből. A kiállítást 2008. június 9-én 18 órakor megnyitja Dr. Takács Ferenc. A művész munkásságáról szóló könyvet bemutatja – június 16-án 18 órakor – Antall István és Wehner Tibor.
A KÁOSZ FESTŐI RENDJE

A tér: a szigorúan határai közé zárt, majd fokozatosan Európa felé megnyíló, Kelet és Nyugat között imbolygó Magyarország.
Az idő: a második évezredfordulót megelőző és követő, hol roppant lassan pergő, hol gyorsan futó évtizedek.
E meghatározó jelentőségű, kikerülhetetlen tér-idő koordináták között született meg, épült fel és épül tovább napjainkban is Végh András festőművész immár négy évtizedet felölelő életműve. A pályakép-fejezetek, a munkásság-állomások akár szabályszerűeknek is minősíthetők: művészeti ösztönzésekben gazdag családi indíttatás, zökkenőmentes felkészülés a budapesti Művészeti Gimnáziumban, majd egy kis kitérő után kitűnő mesterek, Kmetty János és Bernáth Aurél mellett végzett tanulmányok a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, aztán bemutatkozó fellépések, önálló és csoportos kiállítások, tanulmányutak, egy-egy periódust összegző, visszatekintő tárlatok, díjak, szakmai elismerést tanúsító kritikák és elemzések. És persze a pályakép-fejezetek és munkásságállomások alappillérei: a képegyüttesek, a képek, amelyek köz- és magángyűjteményekben szétszóródva vagy a műteremben sorakozva körvonalazzák, rajzolják meg egy XX-XXI. századi magyar festő művészeti eszményeit és valóság-reflexióit: markáns alkotói portréját.

 
A XX. Század utolsó harmada – megannyi újító kezdeményezés, megrekedt és beteljesített kísérlet, nóvum mellett – a műalkotás teljes átalakulásának, újraértelmezésének, tárgyi fogalomváltozásának időszaka is: a festészetben ekkor a hagyományos képforma felbomlásának, a kép új formai és minőségi megjelenésének lehettünk tanúi. Végh András megőrizte a klasszikus képformátumot és a hagyományos alkotómódszereket, hű maradt a képfelület síkjához.
A klasszikus avantgarde képalkotó módszereihez kapcsolódva természetesen alkalmazza a kollázstechnikát, a különböző anyagok kompozícióba építését, a kis tárgyak műalkotásba szervezését, a különböző festő-eszközök együttes használatát, és esetenként – a festői hangsúlyok megtartásával – plasztikai igényű tárgyakat is készít, de munkásságát alapvetően a négyzetes keretbe, vagy tandó-alakzatba foglalt tradicionális kép alkotása határozza meg. Művei csaknem kizárólagosan vászonra festett olaj- és plextolkompozíciók, papírra rögzített plextol-művek, akvarellek, pasztellek és vegyes technikájú alkotások. Alkotásainak éltető eleme a különös formarendet teremtő, érzelmekkel telített és érzékiséget élesztő szín, kifejezésének, stílusának jellemző jegye az átszellemült zaklatottság, töredezettség és töredékesség, mozaikszerűség. A hatvanas évek természetelvű megjelenítéséhez, realizmushoz kapcsolható alkotóperiódusa festőnk pályáján gyorsan lezárult: az évtized végén, a hetvenes évek elején már absztrakt expresszionista művekkel jelentkezett, majd a későbbiekben is újabb és újabb stilisztikai, vagy inkább formai elmozdulásoknak lehetünk tanúi, A váltások, a festői nyelv változásai, a kifejezésforma módosulásai azonban sohasem élesek, sohasem nagy fordulatokat jelzők, hanem inkább átmenetszerű, logikus, már-már észrevétlen lépések e festő munkásságában. Végh András piktúrája talán ezáltal is vált autonóm festői birodalommá: amiként nem hatottak rá a hetvenes évek pop art és újkonstruktivista kezdeményezései, ugyanúgy nem reagált az új festészet, az új szenzibilitás hullámaira, és teljesen érintetlenül hagyta a konceptualizmus művészeti szellemisége is. A Végh-piktúra jellegzetes vonása az a festői villódzás, amely a konkrét motívum-rögzítések és a szabad elvonatkoztatások, a valóságidézések és a festői önértékek között mintegy észrevétlenül zajlik vásznain.

Szemlélődő, tűnődő, meditatív jellegű – ugyanakkor hallatlan dinamizmussal, mozgalmassággal áthatott -, a festői leírásból eredeztetett, de metaforikus töltetűvé emelkedő kifejezések Végh András munkái. A konkrétumokra utaló, a stilizált (torzított) és a sejtésszerűen jelölő, a felismerés lehetőségének élményével a szemlélőt megajándékozó formarendszerek és alakzatok mélyrétegeiben talán életképek, akciók, történések rejteznek, amelyek a valóság, a köznapi élet egyszerű és különös (egyszerűségében különös) jelenségeiből erőteljesen átírt festői víziókként, gyakran dekorativitásokban, formaszépségekben tündöklő, emóciókban dúskáló kompozíciókként rögzülnek. A nagy, elmosódó organikus alakzatok és a konkrét megidézések, az erőteljes ecsetvonások felkiáltójelei és a könnyed, laza nyomhagyások, az asszociatív utalások és az ezernyi, apró motívum hallatlan türelemmel való felsorakoztatása olyan festői jelenségvilág, amelynek hátterében a fegyelmezettség és az önfeledt játékosság, a tudatos komponálás és az önkifejező gesztus birkózása, összecsapása munkál. Meddig merészkedhet az egyik a másik rovására, meddig teremthet szabadon formát a festői önkifejezés és mennyire tarthatja kordában az indulatokat az alkotói fegyelem, hogyan tartóztathatja fel a logikus építkezés a csillapíthatatlan érzelmeket? Ezek az eldönthetetlen, vagy nehezen megválaszolható kérdések és kételyek élesztik a dolgok, a történések és a jelenségek számbavételének, meghódításának, feltárásának személyességgel való átitatásának roppant igyekezetével ösztönzött Végh András-képek izzó feszültségét.

 
A modern festészeti törekvések bonyolult hálózatában keresve e piktúra helyét megkönnyíti besorolási kísérletünket a művész alkotói vallomása. Az Antall István által rögzített beszélgetésből tudhatjuk, hogy Végh András festői eszményeinek, alkotói szemléletének kialakulásához az első indíttatásokat Georges Rauault, Pierre Soulages, Jean Dubuffet és Henri Matisse, valamint az oly kitüntetett szerepű franciák mellett a holland-amerikai Willem de Kooning művészetétől kapta, akiknek műveire már a múlt század ötvenes, majd a hatvanas éveiben, a Skira-albumokat forgatva felfigyelt. Később, a főiskolai stúdiumok után, franciaországi tanulmányútjai során a művekkel való személyes találkozás is fokozta ez irányú vonzódásait. („Önismeret feltárásában Henri Matissee az ünnepi, Willem de Kooning a hétköznapi bibliámul szolgált, míg Jean Dubuffet az esti mesét szolgáltatta.” – mondta az Antall Istvánnal folytatott beszélgetésben.) Az összefogó jegyek azonban a formaiaknál hangsúlyosabbak a tartalmi síkokon, a művészi mondandók szférájában: e művészek mindegyikének munkásságában teret kap az egyensúly, a harmónia végleges elveszésének tragikus élménye, a jelenségeken való keserű-ironikus, groteszk, vagy a játékosságokban csapongó felülemelkedés művészi magatartása, egy új, szubjektivitásokra alapozott művészi világ megteremtésének mindent elsöprő vágya.

 
Végh András nyughatatlan, folytonosan megújuló, ismeretlen festői terrénumokat felfedező piktúrája korántsem lezárt fejezet: az életművet napjainkban is újabb és újabb művek gazdagítják. A nyughatatlanság, a heves indulatosság, az áradás, a csapongás az új évezred éveinek múlásával azonban csillapodni látszik, s mintha a művész indíttatásait egy szintézis-teremtési szándék vezérelné: egyes új művein a gesztusokat higgadt geometrikus alakzatok ellenpontozzák, másokon az erőteljes rácsszerkezet vagy a finom vonalháló teremt fegyelmezett kompozíciót, áttekinthető festői rendet. Vagyis Végh András festészetének szubjektivitásra, újdonságra, egyediségre törekvése, szenvedélyes személyességgel való áthatása jelenvaló, de nem kizárólagos szándék, mert művészi aspirációit sokkal inkább a világ totális festői birtokba vételének igyekezete, a káoszban való festői rendteremtés intenciója hatja át: a művész pontosan tudja, hogy célját a parányi részletek feltérképezésével, a kis világok bejárásával, birtokba vételével, átszellemítésével érheti el. Pontosan tudja, hogy nincs más teendője: Supka Magdolna szép megfogalmazása szerint „a világ szépségén s a jelenségek megfejthetetlenségén” kell tűnődnie, és tűnődéseit hiteles képekké, meggyőző, lázas érzelmekkel telített láttatásokká kell érlelnie.

WEHNER TIBOR
művészettörténész

A kiállítás megtekinthető 2008. július 3-ig.


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Rojkó Annamária - Prém Margit missziója

Elment a „La subretta Aniko”

Vég Kata - Mögöttes Én

Boldog Új Évet!

Boldog Ünnepeket!

Ivánka Csaba-díj 2019

AJÁNDÉK EZ A NAP

Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János a MAGYAROCK története 2

Esti Kornél bárki lehet

Kocsis Zoltán -

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu