Dátum: 2021. július 25. vasárnap    Mai névnap(ok): Jakab, Kristóf


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Kezdődik az Agria Összművészeti Fesztivál
Csizmadia Tibor, a Gárdonyi Géza Színház igazgató-főrendezője elmondta, Egerben több olyan tér is van, amely inspirálja a művészeket. Ilyen a belváros, a Bazilika lépcsősora, az Érsekkert és hagyományosan a Líceum udvara. Nyolc produkció és kiállítás várja a közönséget. Szinte minden műfaj megtalálható a gazdag programban.
Idén csaknem 20 millió forintból gazdálkodhat a fesztivál, melyhez Eger városa hozzájárulása 8,5 millió forint. A programsorozat a Gárdonyi Géza Színház Alíz című előadásának Koncert-szerű ízelítőjével kezdődik június 2-án, az Érsekkertben, amely rendhagyó módon inkább előzetest ad a következő évi bemutatóból.

 
„Ez az Alíz! más lesz, mint amire esetleg számít a néző, de ígérjük csalódni senki sem fog.
Lewis Caroll Alice csodaországban című művét másfél évszázada következetesen hagyományos gyermekmesének értelmezik a színházi és filmes adaptációk. De mintha többről lenne szó. Olyan remekmű ez, amely mindenkihez szól.
A mű egyik legfontosabb kérdése: ki vagyok én, mit jelent felnőni, megismerni önmagam? Ugye, hogy erre a kérdésre egy életen át keressük a választ?”
Az előadást a tavaly legígéretesebb pályakezdőnek választott Dömötör András rendezi.

 
Klezmer Varázs címmel a Budapest Klezmer Band koncertje a Kis Dobó téren szórakoztatja az érdeklődőket.

 
Az operett rajongóknak igazi csemegének ígérkezik, Gilbert-Sullivan: A mikádó báb-operett előadása Blázs Zoltán rendezésében.

 
 
a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói VILÁGZENE avagy hatvan perc alatt a föld körül, címmel zenés összeállítással lepik meg a Kis Dobó tér nézőit. Valamint itt látható majd Eisemann Mihály-Szilágyi László: Én is a kisöcsém zenés vígjátéka, amelyet Bezerédi Zoltán rendez.

 
Hagyományos helyszín a Líceum udvar, ahol Rómeó és Júlia című operafantázia szólal meg Gounod zenéjével és Shakespeare szövegével, viszont szintén új helyszínként kapcsolódik be a Bazilika lépcsősora, ahol a Honvéd Táncszínházzal közösen passiójátékot ad elő a társulat.
Egész nyáron kiállítás kíséri a színházi estéket: „színházi szem” címmel színészek, képzőművészek mutatják be jelmez- és díszletterveiket a Líceumban.

 
Az Agria Összművészeti Fesztiválra jegyek kaphatók az Interneten, az Interticket országos jegyirodai hálózatán és a Gárdonyi Géza Színház Szervező Irodájában.


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Verebes István - Hátraarc

Néhány emlék egy humanistáról

Benedek Tiborra emlékeztek Békéscsabán

Búcsú Lénárt Istvántól, Papitól

Márton László az idei Artisjus Irodalmi Nagydíjas

Taki

Élt, halt a színházért

Gillham, David R. - Asszonyok városa

Kitüntetések 2021.március 15-én

Március 15.

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól