Dátum: 2020. január 22. szerda    Mai névnap(ok): Artúr, Vince


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Corvin kárpitok
CORVIN KÁRPITOK a Vízivárosi Galériában (Budapest II.kerület Kapás utca 5.). A kiállítást 2008 március 18-án, 18 órakor megnyitja Dr. Monok István művelődéstörténész, az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója. A Budapesti Tavaszi Fesztivál programja, amely április 9-ig látogatható.
„Évszázadokon keresztül számos festőművész, kartonfestő, szövőmester összmunkájának eredményeként születtek a kárpitok, tehát létrejöttük folyamatától, illetve hagyományaitól egyáltalán nem idegen a csoportos munka. A Budavári Kárpitműhelyben dolgozó művészek azonban abban különböznek elődeiktől, hogy a tervezést és a szövést egyazon alkotó folyamatként kezelve, a mű megvalósításának teljes folyamatában részt kívántak venni.“ (Dobrányi Ildikó)

 
A Budavári Kárpitműhely 1996 óta ad otthont kortárs textilművészeknek, akik egyaránt fontosnak tartják a szövött kárpit műfajának megőrzését és a kortárs textilművészetben megjelenő újabb törekvések segítését. A Budapesti Tavaszi Fesztivál 2008-as eseménysorozatának egyik kiemelkedő eseménye a Magyar Kárpitművészek Egyesülete második nagy közös munkája motívumgyűjtési, tervezési, előkészítési folyamatának bemutatása.
Néhány szót az előzményről. Az első magyar király, Szent István koronázásának 1000. évfordulója tiszteletére készítette az első közös művet 1998-2000 között a Magyar Millennium Kormánybiztos Hivatala felkérésére a Magyar Kárpitművészek Egyesületének 33 tagja. A résztvevő művészek közösen végeztek valamennyi előkészítő, tervező és szövési feladatot azzal a hagyományos technológiával amely a 15-17. században élte virágkorát. A történelmi múltat képi és írásos emlékek feldolgozásával idézték meg. A Szent István és műve – millenniumi kárpit motívumgazdag kompozícióban részletek szerepeltek a Szent Koronáról, a koronázási palástról, a Képes Krónika miniatúráiból, faliképekről. A magyar nyelvű szövegtöredékek Szent István fiához írt intelmeiből származnak. A 3.5 x 5,5 méter nagyságú falikárpit (gyapjú, selyem, pamut) az Esztergomi Keresztény Múzeumban került elhelyezésre.

 
Az Országos Széchenyi Könyvtár felkérésére 2003-2008 között a humanista Hunyadi (Corvin) Mátyás király (1458–1490) világhírű könyvtárának és a magyar reneszánsz korának tiszteletére készülõ Corvin kárpitok tervezési és kivitelezési munkálatait végezték, ahogy a Szent István és műve című millenniumi kárpit esetében is. A végleges kivitelezést ekkor is hosszú gyűjtési és tervezési folyamat elõzte meg, a képi elemeket és a megfelelő koloritot Mátyás király világhírű könyvtárának fennmaradt köteteibõl, illusztrációiból, korabeli motívumvilágából merítették. A tervezés elsõ fázisában harmincnégy önálló vázlatterv készült, melyeket a 2004 évi Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Budavári Kárpitműhelyben rendezett „Corvin kárpitok, Corvin Mátyás Európa-hírű könyvtára és a kortárs magyar kárpitművészet” című kiállításon mutattak be a közönségnek.A tervezés következõ lépéseként az OSZK szakemberei és a művészek javaslatai alapján kiválasztottak nyolc tervet és ebből négy, 1:10 léptékű terv született. Ezek már tartalmazták azokat a fontos tematikai és kompozíciós elemeket, részleteket, amelyeket a megrendelõ és a művészek egyaránt fontosnak tartottak.

 
“2004 második felére már elkészültek a közel húsz négyzetméteres triptichon kartonjai, 1:1 méretű műhelyrajzai, majd megkezdõdött a kárpitsorozat szövése. A bal oldali kárpit középpontjában egy Matthias Rex-portré, a jobb oldalin egy Beatrix Regina-portré látható. A középsõ kárpit Mátyás címerét, magát a királyt és Beatrix királynét ábrázolja, míg mindhárom kárpit felületén Mátyás uralkodása idejébõl származó latin nyelvű szövegek szerepelnek. A mű létrejöttének támogatói az Országos Széchényi Könyvtár és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma.” (Írta Dobrányi Ildikó az Egyesület első elnöke, aki sajnos már nem érte meg a kárpit elkészültét, hosszú évek munkájának az eredményét.) A gyapjú, selyem és fémszálból szőtt triptichon 2006 végén az Országos Széchenyi Könyvtárban került elhelyezésre.

 
Most a Reneszánsz Év alkalmából a Vízivárosi Galériában Monok István az OSZK Főigazgatója mutatja be azt a kiállítást, amely a Corvin kárpitok terveit, a munka tervezési, motívumgyűjtési fázisait mutatja be. Gobelintervek, grafikák láthatók ezen a kiállításon amely szépen “felvezet” bennünket az Országos Széchenyi Könyvtárba, ahol megnézhetjük magát a falikárpitot, a triptichont.
Alkotók: Balogh Edit, Baranya Judit, Benedek Noémi, Bocz Beáta, Csókás Emese, Dobrányi Ildikó, Erdélyi Eta, Hegyi Ibolya, Harmati Zsófia, Kecskés Ágnes, Kiss Katalin, Kneisz Eszter, Kovács Péter, Fóris Katalin, Horváth László, John Ágoston, Köllő Margit, Kőszegi Anna Mária, Kuchta Klára, Lencsés Ida, Martos Katalin, Máder Indira, Mészáros Erzsébet, Nagy Dalma, Novák Ildikó, Nyerges Éva, Pasqualetti Eleonóra, Pázmány Judit, Rapaich Richárd, Sipos Éva, Solti Gizella, Szabó Verona, Száraz Mária, Tápai Nóra, Vajda Mária, Zelenák Katalin, Zsámbokréti Dóra.

 
A két közös munka közötti időszakban számos nagyszerű bemutatkozási lehetősége volt az Egyesület tagjainak egyénileg és csoportosan - akik természetesen autonóm művészek - az Egyesült Államokban, Európában és Budapesten a Szépművészeti Múzeumban (2001 Kárpit, 2005 Kárpit II.) megrendezett kiállításokon.

[Angyal Mária]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Rojkó Annamária - Prém Margit missziója

Elment a „La subretta Aniko”

Vég Kata - Mögöttes Én

Boldog Új Évet!

Boldog Ünnepeket!

Ivánka Csaba-díj 2019

AJÁNDÉK EZ A NAP

Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János a MAGYAROCK története 2

Esti Kornél bárki lehet

Kocsis Zoltán -

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu