Dátum: 2020. szeptember 20. vasárnap    Mai névnap(ok): Friderika


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Vojnich 2001 – 2008 válogatott képek
A Hamilton Tőzsdeügynökség Zrt. és az Aulich Art Galéria (1054 Budapest, Aulich u. 5.) kiállítást rendez VOJNICH alkotásaiból 2001 – 2008 válogatott képek címmel. A tárlatot megnyitja Janáky István, 2008. március 17-én 18 órakor. Megtekinthető 2008. április 24-ig.
 
A múlt falikútja

Ha van pár motívum, az már rengeteg. Amilyen lehetetlen, olyan hálás foglalatosság festményről írni. Megnevezek valamely teremtárgyat, kimondom az első használható szót, ami eszembe jut, figyelem, ahogy „nézetem lesz”. Járkálok a képek között, leírok ezt-azt. Lecédulírok. Nem róla, hanem körüle. Hozzá. Tematírozom, ha akarom, ha nem.

Nézetem szerint nagy, elementáris festészet a Vojniché. Ámulva nézem jó ideje, ahogyan terem, van, lesz, voltosodik. Tán az a legfőbb titka, hogy nem telepszik rám, követekezésképp nem hagy szabadulni. Tudja, hogy épp a távolságával nyűgöz le és von magához, azzal, ha nem gázol el, nem dől rám. Csak létezik. Alighanem már minden okosságot leírtak róla, s ha netán maradt volna leíratlan, azt nem én fogom itt leírni. Fogalmam nincs, néző vagyok. Én, a néző vagyok az ember Vojnich képein, s innentől fogva az, hogy hány darab főemlős hány kiló élősúlyban látható, nem érdekel. Ha épp nem látszik ember, majd jön, különben is most ment el. Most ment el a teremőr, a balettkonyhalány, a kórházi műtősfiú, a papírgyári fürdető, a szaniterszerelő, a kemencemunkás, vagy épp az üresség szelíd úszómestere. Ott a nyomuk a hamutartóban, látnám is, ha Vojnich festene hamutartót, füstölgő cigarettával. Nem fest, elképzelem. Ha bármi hiányozna nekem a képekről, elképzelem. De nem hiányzik semmi.

 
Kinézete nincs, merő alaksejtelem. Megpattant, elcsavarodott lépcsőházakat cipel a teste cekkerében, megannyi abbamaradt fogaslécet, meredt vasbetoncsonkot, benőtt, filigrán hídpillért. Teremőr éjjel, nappal. Mellékkörülmény, hogy nem látja senki. Hogy épp akkor ballag át Vojnich teremtájain, amikor senki sem néz oda. Nem látható – de hogy ne lenne? Ugyan! Léte legfő bizonyítéka maga a kép, amin momentán nincs ott. Ha nincs kép, gyárcsarnok, krematórium, fürdő, kiállítás, szóval ha nincs terem, nincs teremőr. De ha van, van. Enteri, a teremőr.

 
Valamelyik méltatója azt írta, lisztszaga van képeinek. És hamu, teszem hozzá. Lobogó, hideg hamu. Sínpár fut a falnak, ahonnét dől be a téglalapalakú fény. Két négyzet alakú kürtő szája sínek között. Csille épp nem jön, nem megy, de azért fokozottan vigyázni kell, nehogy valaki beleessen. Ön kedves néző, nehogy közel menjen a képhez és beleessen. Hozzányúljon. Nehogy kész legyen a baj. A teremőr bejön, körülnéz, áthajol a korláton, Európáén. Vannak elévülhetetlen korlátok.

 
Napsütötte teremtájban falikút, nem valami stabil, két épphogy odakarcolt konzol tartja. Lábat mosni istenkísértés benne, igaz, nem is mosnak, akinek lába van, nemigen jár errefelé. Egy falikút másik vége mindig a tengernél van, ezt higgyem el neki, mindenki onnan kapja a vezetékét, még a Kiscsavarárugyár kettes étkezde feketemosogatója is, még az se mostohagyerek, falikút az falikút, az óceántól az érig. Ő, a teremőr, épp ki van menve a franciakulcsért, mert ez a pirosas – könnyen mond ilyeneket színtévesztőként – schlaug a falból kiálló csőrre csatlakoztatva s két furcsa szerkezetbe belevezetve elég idegesítő. Őneki mégis tudnia kell, egy kiállításon mi víziesemény történik a képek közvetlen közelében, elárad még itt valami, és énnekem lesz bajom, morogja. Fogalma sincs, mi ez, ö itt csak felügyel, meg kéne kérdezni az igazgatót, vagy a művészt magát, miben mesterkedik egy nyilvános kiállításon. Nem mond „művésznőt”, őt se teremőrnőzi le senki, holott.

Parti Nagy Lajos /részletek a katalógusból/

(fotó: N.M.)
 
Vojnich Erzsébet festőművész

1953 november 22-én született Budapesten. 1968-72 között a Képző és Iparművészeti szakközépiskolában tanul, majd 1976-81-ig a Képzőművészeti Főiskola festő szakán Gerzson Pál növendéke.
A főiskola elvégzése után 1988-ig tagja a Fiatal Képző- és Iparművészek Stúdiójának, 1980-tól a Képzőművészeti Alapnak.
1982-85-ig Derkovits ösztöndíjas.
1983-ban Derkovits nívódíjat kap, ugyanebben az évben egy finnországi ösztöndíj során elnyeri a Yuho Rissanen-díjat.
1991-ben Cagnes-Sur-Merben elnyeri a zsüri díját (23e Festival International de la Peinture), ugyanebben az évben ösztöndijjal egy hónapot tölt Lisszabonban.
1998-ban Munkácsy-díjat kap.

[K.L.]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól