Dátum: 2020. szeptember 21. hétfő    Mai névnap(ok): Máté, Mirella


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Kovalovszky Dániel fotókiállítása
A Raiffeisen Bank ötödik alkalommal támogatta a Magyar Sajtófotó pályázatot és kiállítást. A Bank emellett minden évben külön pályázatot is kiírt valamely emberközeli témában: 2006-ban kiírt Emberség fotópályázat 1. helyezettje, Kovalovszky Dániel állítja ki „Szandzsák” című fotó sorozatát a Raiffeisen Galériában (Budapest, V. ker., Akadémia u. 6.), 2007. július 2. és augusztus 26. között.
 
 
2002-2003-ban Mosoly, 2004-2005-ben Párbeszéd, 2006-ban pedig Emberség témakörben várta az induló pályaműveket. A nyertesek minden alkalommal lehetőséget kaptak, hogy a Raiffeisen Galériában állítsák ki fotóikat; így a közönség találkozhatott már itt Holczer Péter, Gáti György, Mátrai Miklós, Kallus György és Páczai Tamás munkáival is.
A 2006-os kiállítás 1. helyezettje, a mindössze 28 éves Kovalovszky Dániel most a Raiffeisen Bank Galériájában állítja ki „Szandzsák” című sorozatát, mely Dél-Szerbia és Montenegró határvidékén készült. A kiállításon láthatóak továbbá szociális otthonokban élő idős lakókat és csepeli munkásemberetek megörökítő portrésorozatának darabjai, összesen 28 fénykép.

 
A fiatal fotós számos hazai és külföldi pályázaton illetve kiállításon bizonyította már tehetségét, tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Magyar Fotóriporterek Társaságának és a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának is. Szarka Klára, fotográfiai szakújságíró alább jellemzi Kovalovszky Dániel képeit.

 
Sors és tér

Lesz-e számunkra hely, nyit-e a sors teret? Ezt az alapvető kérdést szegezi nekünk a szerző a maga visszafogott, csendes módján, míves képsoraival. Lesz-e tér? Na, nem azért, amiért a költő fohászkodott – hogy tehessünk az emberiségért valamit –, hanem csak úgy magunkért. A magunk létezéséhez jutunk-e valamicske levegőhöz?
Ad-e a sors valamilyen csekély lehetőséget a Szandzsák hivatalosan nem is létező szomorú végein arra, hogy egy kicsit úgy élhessenek az ottaniak végre, olyan nyugodt, csöndes, kedélyes hétköznapokban, ahogy a világ unalmasan élhető sarkaiban?
Vagy ad-e az öreg komédiásnak egy kis nyugodt létteret a pálya végén, amikor a közönség már régen elfeledte egykor volt arcát? Ahol felveheti a jobb ruhát, s olyan elszántan nézhet a kamerába, ahogyan szembe mert nézni mindig is a sorsával.
S van-e még egy kis szabad tér ebben baseball-sapkás mai világban, ahol a kiöregedett szakik is elférnek? S ahol olyan egykedvű, de szinte mindent tudó pillantással tekintik át a nagy magyar valót, ahogyan a kamera objektívjével is szembenéznek.
A fotográfus megtette a magáét – ki-ki láthatja –, tehetséggel, szívvel és visszafogott jó ízléssel. Szorítunk neki. Hasítson teret magának, követelje ki a sorstól!

Szarka Klára

 
Kovalovszky Dániel

Született 1979-ben, Budapesten

2006 - Szabadfoglalkozású fotóriporter
2004 - 2006: Népszabadság fotóriportere
2001 - 2004: Hölgyvilág című magazin munkatársa
2000 - 2001: Magyar Újságírók Szövetsége, fotóriporter szak
1998 - 2000: 6. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet, fényképész szak

Díjak:

2006/2007: Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíj
2006: 63. Az év fotója nemzetközi pályázat, 2. helyezés Társadalomábrázolás kategóriában
2006: Magyar Sajtófotó Pályázat, 1. helyezés Portré sorozat kategóriában
2006: Magyar Sajtófotó Pályázat, 2. helyezés Társadalomábrázolás kategóriában
2005: Magyar Sajtófotó Pályázat, 1. helyezés Társadalomábrázolás kategóriában
2004: Magyar Sajtófotó Alapítvány ösztöndíja, Fotóesszé pályázat
2004: Nemzeti Kulturális Alapprogram Fotóművészeti ösztöndíja
2000: Magyar Sajtófotó Pályázat, 3. helyezés Társadalomábrázolás kategóriában

Tagságok:

Magyar Fotóművészek Szövetsége
Magyar Fotóriporterek Társasága
Fiatal Fotóművészek Stúdiója

 
A kiállítás 2007. augusztus 26-ig, a hét minden napján 10.00 és 18.00 között, belépõdíj nélkül látogatható.
Cím: Budapest, V. ker., Akadémia u. 6.

[k.l.]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól