Dátum: 2020. szeptember 21. hétfő    Mai névnap(ok): Máté, Mirella


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Leger, Dubuffet, Warhol és a többiek
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely a kiemelkedő modern és kortárs mesterművek nemzetközi válogatását mutatja be. A dr. Hegyi Lóránd művészettörténész által vezetett Saint Etienne-i Modern Művészetek Múzeuma egy a 2013-as Európa Kulturális Főváros rangra pályázó városból jelentkezett a 2010-ben leendő Európai Kulturális Fővárosba, kiállításra.
Hegyi Lóránd korábban Bécsben és Nápolyban aratott hangos sikert s hozott létre jelentős európai gyűjteményeket, majd Franciaországba áttéve székhelyét szervezett szinte Párizs ellenpontjaként kiváló kortárs gyűjteményt. A Pécsi Galéria és Hegyi Lóránd. közötti több évtizedes kapcsolat az Európai Kulturális Főváros koncepció képzőművészeti részének maradéktalan megvalósulását eredményezheti s egyben a kölcsönösség elvét betartva a pécsi művészek franciaországi bemutatkozását teszi lehetővé.

A kiállítás a Saint Etienne-i Modern Művészetek Múzeumának gyűjteményéből nyújt széleskörű válogatást. A Saint Etienne-i Múzeum Franciaország második legnagyobb modern és kortárs művészeti gyűjteményének ad szállást, és a francia kultúrpolitika decentralizációs koncepciója alapján Párizson kívül egy rendkívül jelentős nemzetközi modern és kortárs gyűjteményt épített ki az elmúlt 40 év folyamán.

A Saint Etienne-i Modern Művészetek Múzeuma
 

A Múzeum igazgatója, dr.Hegyi Lóránd által válogatott jelentős alkotások, melyek közül nem egy figyelemre méltó méretű Picabiától a mai szereplőkig eltelt alig több mint száz év történetét mesélik el. Noha a gyűjtemény a 19. századi francia művészet realista és impresszionista vonulatával kezdődik, súlypontja mégis a 20. század második felére esik, ahol is a háború után kibontakozó informel törekvések, majd pedig az ezt követő újrealista, pop-art, narratív realista irányzatok világviszonylatban is legjelentősebb prezentációját kínálja. Ezek mellett a jellegzetesen francia törekvések mellett az amerikai pop-art és a német politikailag elkötelezett újrealizmus képviselői jellemzik a 60-as és 70-es évek gyűjteményét. A különböző radikális realista tendenciák mellett kibontakozó strukturalista, geometrikus absztrakt, analitikus irányzatok nemzetközi képviselőinek munkái jellemzik a gyűjtemény további részlegeit. Az amerikai minimál art, a konceptuális művészet, az úgynevezett Land Art, az itáliai Arte Povera, illetve a különböző analitikus művészeti irányzatok művei tovább bővítik a kollekciót.

Gilbert&George: Fiftien Hang-outs (2003)
 

A 80-as és 90-es években a Saint Etienne-i Modern Művészetek Múzeuma jelentős vásárlásokkal gazdagította a gyűjteményt, elsősorban a német és a francia új művészeti törekvések területén. A legutóbbi években megkezdődött a par excellence kortárs jelenségek szisztematikus gyűjtése is, s ennek keretében került a gyűjteménybe Gilbert&George, Bertrand Lavier műve. A múzeum legutolsó gyűjteményfejlesztési programjában a közép-kelet európai kortárs művészet feldolgozása is jelentkezik, s ezáltal a Saint Etienne-i Múzeum elsőként reflektál az európai politikai és kulturális változásokra, az Európai Unió kiterjesztése következtében bekövetkezett új helyzetre, melyben a hosszú ideig perifériaként kezelt közép- és kelet-európai országok művészete is feldolgozásra kerül.

Picabia: Vőlegény (1916-1918)
 

A modern kor két fontos áramlata bontakozik ki a kiállítás által bemutatott történetből: A kubizmust Marcoussis csendélete képviseli, a dadaizmust és a szürrealizmust Picabia, Kurt Schwitters, Yves Tanguy, André Masson és két igen jelentős Victor Brauner mű, a geometrikus absztrakció születését pedig Jean Hélion és Otto Freundlich.

André Masson: Szarvasvadászat (1942)
 

A kiállítás bemutat olyan mestereket is, akiknek szerteágazó művészete nem definiálható egyetlen irányzat keretein belül. Fernand Léger Trois femmes sur fond rouge a klasszikus modernizmus emblematikus darabjának tekinthető, amelyben a tradicionális kompozíció avantgárd kidolgozást kap: nincs többé illuzionizmus vagy perspektíva, a nők itt plasztikus formákká válnak, ürüggyé a művészet számára.

A második világháború óta a művészek egy sor különböző utat választottak, és még a festészet megkérdőjelezéséhez is eltérő módokon láttak hozzá. Egyesek számára a kifejezés szabadsága volt a fontos, mint az itt Hartung által képviselt Art Informel esetében. A kérdések magának a festészetnek a gyakorlatát érintették: vajon az életet jeleníti-e meg egy olyan korban, amely már ismeri a fényképészetet, és egy olyan korszak után, amikor a valóságot megjelenítésre alkalmatlannak tekintették? Néhány művész hátat fordított ezeknek a kérdéseknek, és inkább közvetlenül a festészet gyakorlatának jelentésével foglalkoztak, mint a színekkel, a vászonnal, a formával, a vakkerettel, a kerettel – amint az a fontos francia csoport, a Support/Surface (Viallat, Dezeuze, Louis Cane) munkásságában megfigyelhető. Mások egy másfajta költészetben lelték meg az inspirációt, amikor a realizmus helyett az absztrakció felé fordultak, a narratívákon túli lényeg azonosítására törekedve: Soulages fekete absztrakt sorozatában az idő múlásához köthető a költőiség, a festmények textúrájához, az ecsetvonásokhoz, míg Dubuffet felszabadult művészete az életnek az életszerűség nélkül történő megjelenítésében jeleskedik. Albers, sőt Morellet esetében is, a narráción túli lényeg keresésének eredménye egy szárazabb, távolságtartóbb művészet: festményeik kvázitudományos kutatás nyomán jönnek létre.

Hans Hartung: T-1949-1 (1949)
 

A francia újrealisták vagy az amerikai pop art művelői ezzel szemben igyekeztek a való élet közelében maradni, ha más kifejezőeszközök segítségével is: Villeglé és Hains például felszabdalt plakátok és hirdetések segítségével igyekszik megmutatni az utca költészetét; Warhol és Wesselman a hagyományos művészet két ikonikus műfaját választja, az önarcképet és a csendéletet, miközben azokat a kortárs jelenbe és saját médiumaikba (szitanyomat, műanyag dombormű) transzponálja.

Ben: A művészet határai (1975)
 

Az ezen a kiállításon Luciano Fabro és Mario Merz által képviselt Arte Povera gyakorlatában a valóság a természetnek és alkotóinak költői felhasználásával jut kifejezésre, miközben a művészek igyekeznek új történetmesélési módokat alkalmazni, melyek közelebb állnak a valósághoz, és inkább a megidézés mint az illusztráció eszközével dolgoznak. Ben Les limites de l’art című festménye a modern művészet lehetőségeinek emblematikus megjelenítése: a művész saját gyakorlatának, a művészetnek a modern társadalomban betöltött szerepének, saját legitimitásának a folyamatos megkérdőjelezése.

Luciano Fabro: Isten szeme (1969)
 

A Saint-Etienne-i múzeum válogatásának elvi kereteit ezek a kérdések határozták meg. Az egyéni mitológiákat ünneplő Christian Boltanski például drámai munkáival az emlékezet fontosságát hangsúlyozza, a huszadik századból nyert új ikonok létrehozásának jelentőségét. A mintegy a festészet médiumának taxonómusaként tevékenykedő Bernard Frize vizsgálatai a színnek a vásznon történő használatában rejlő különböző, szinte végtelen lehetőségekre irányulnak. Armleder és Lavier igen következetes csoportot alkotnak, amely poszt-duchampi szemlélettel vizsgálja a formalizmus és a művészet kérdéseit. A tradíciót saját trükkjein keresztül jelenítik meg, az ablak ábrázolása maga az ablak (Relief-peinture), az absztrakt festmény autókarosszériára applikált festék (Gris Pluton Renault). Ezek a kortárs művészek mind a „Művészettel” szembetalálkozó közönség elvárásaival játszanak. A Múzeum gyűjteményébe legutóbb bekerült alkotásokat Gilbert és George egy közelmúltban készült remekműve képviseli.

Bertrand Lavier: Dombormű-festmény No. 1. (1988)
 

E nagyszerű válogatás európai „turnéja” során már látható volt Pármában, Pozsonyban, Budapesten. A pécsi kiállítás után további európai kiállítások következnek. Az ilyen kiállítások segítenek tartalommal megtölteni a modern és kortárs megnyilatkozások iránti közös érdeklődést, hozzájárulnak ahhoz, hogy a látogatók másként is elképzelhessék a világot, hogy új kapcsolatokat fedezzenek fel a földrajzi határok által definiáltakon túl, a múlt, a jelen és a jövő között.

Kapcsolódó linkek:
   • A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely honlapja

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól