Dátum: 2019. április 25. csütörtök    Mai névnap(ok): Márk, Márkus


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Élvezet és entrópia
A POSzT Pécs elmúlt hat évében a legjelentősebb fesztivállá nőtte ki magát, országosan egy lett a jelentős kulturális események közül, évről évre változó mértékű figyelmet vív ki magának a kulturális sajtóban. A fesztivál sikere függ a versenyprogram válogatójától, az OFF programok résztvevőitől, a szakmai és a civil közönségtől, az időjárás szeszélyétől, a konkurens sportrendezvények időpontjától, s az anyagi támogatás összegétől is.
Jordán Tamás egy nyilatkozatából ragadt meg a fülemben egy mondat: „A POSzT már önjáró lett, magától működik, iskolás korába lépett.” Igen, 2005-ben, az V. POSzT-on már érezni lehetett, hogy a szervezőgárda ura a helyzetnek. Viszont, ha valami magától működik, akkor talán érdemes lenne átadni a szervezés egy részét más kezekbe, egy ekkora fesztivál biztosan magát ítéli lassú és dicstelen haldoklásra, ha „magától működik” (az entrópia minden problémát elintéz), s nem folytonosan a megújulásra tör. Mert kijelenthető: a POSZT az első zeniten túl jutott. Az egyenletes mennyiségi növekedés az ötödik POSZT-on véget ért. A fesztivál az adatokat tekintve nemcsak, hogy nem nőtt –-, mégcsak nem is stagnált, hanem néhány téren töpörödni kezdett, mint az alma tél végén. Igaz, a programválaszték még így is a többszöröse annak, mint amelyet egyetlen ember naponta befogadni képes lehet, a gazdag kínálat olykor nehéz döntésekre elé állít - Balanescu és Muzsikás koncert netán Bodó Viktor rendezés, a Csődcsicsergő vagy a versenyprogram? Bejáratódott a fesztivál, a szervezők tudják, mi a dolguk, nincsenek túlszervezések, túlkapások, a közönség is nagyjából megtalálta a helyét, viszont a pénzügyi keret már nem növekedett tovább - az a bizonyos hiányzó állami 20 millió -, a gazdaság állapota és/vagy az érdekérvényesítő képesség miatt. Ez problémás is lehet, hiszen egy ilyen fesztiválnak ahhoz, hogy a nemzetközi léptéket megüsse továbbra is növekedési pályán kellene maradnia, vagy legalább látványos minőségi javulást elérnie. A növekedésnek nem is feltétlenül a fesztivál idejének további nyújtását kellene jelentenie, de például több nemzetközi produkcióra volna szükség, és két-három olyan kísérő rendezvényre, melyeket akár mesterkurzusnak is lehetne nevezni, ahol mondjuk színészi technikákat oktatnak nemzetközi rangú szakemberek, s az egész kifuthatna egy bemutatható előadássá is – a közönség felé, de a POSzT szakmai rangját feltétlenül növelné. És hát sztárokra is szükség lenne, minden évben legalább egy-két Alexander Balanescu szintű, nemzetközi rangú művészre, aki a nevével mintegy fémjelzi a fesztivált.

Muzsikás és Balanescu
 

Szerencsés, hogy minden évben más személy állítja össze a versenyprogramot. 2006-ban olyan színházi irányzatokat fedeztem fel a POSzT-on, amelyeket eddig például főként televízióban (ARTE, 3 SAT, ZDF Theater Kanal) figyeltem nagy ámulattal, nem pedig a magyar kőszínházakban. Volt szerencsém meginterjúvolni Márton Andrást, ahol többek között arról beszélt, hogy abból a szempontból válogatott, hogy a magyar színházi termésből mi az, ami kiléphetne a világ színpadaira is, mi az, ami világszínházi szempontból tényleg érdekes ebből az évadból. Ezt a vállalását Márton abszolút teljesítette, egymástól teljes mértékben elütő színpadi minőségeket hívott meg Pécsre. A válogatás merészsége számomra abban rejlett, hogy olyan előadásokat is bevállalt, amelyek egy bizonyos szempontból állítottak példát a szakma elé. Nem feltétlenül a legsimább, minden szempontból tökéletes produkciók voltak ezek, hanem valami olyasmit vállaltak fel, amely által maguk is tanulnak/tanulhatnak valamit. A VI. POSzT versenyprogramjából egyéni alakításokat egyszerűen képtelen lettem volna kiemelni, ez is Márton színházi ízlésére utal vissza: jó, meghatározó társulati működéseket díjazott.

Márton András a vitán
 

A POSZT-ok színvonala valóban függ a válogatóktól. Eddig három POSZT-on éreztem teljes mértékben sikeresnek a válogatást. Forgách András, Karsai György és Márton András esetében. Ezen a három fesztiválon kaptam többet annál, mint amit az előadások összessége jelent, ezen alkalmakkor volt tetten érhető a válogatói szemlélet, hogy mit is kíván a magyar színházi világból láttatni.

Egy szempontból még kialakulatlan a POSzT versenyprogramja. Nem dőlt el, hogy seregszemle gyanánt az évad érdekesebb előadásait illendő itt felvonultatni, vagy pedig csak az igazán jelentős produkciókat. Mert, ha az előbbi a helyzet – több POSzTválogató interjú után állíthatom – a versenyprogram előadásainak számát kb. 30-ra kellene növelni, mivel ennyi versenyképes előadás születik a magyar színpadokon, de ha az utóbbi (csak a ténylegesen jelentős előadások kerülnének meghívásra), akkor a versenyprogram ritkán állna hat-hét előadásnál többől. A POSzT megújulásának egyik lehetséges módozata lehet ennek végiggondolása, akár az Off-programok kárára is.

Csődcsicsergő
 

A POSzT OFF rendezvényei a versenyprogramról kiszoruló többségé, így elsősorban a befogadó város közönségéé, s nem a szakmáé. Az idei OFF-programok furcsa vonása volt, hogy a versenyprogram rendezői közül többeknek -Pintér Béla, Mohácsi János, Zsótér Sándor, sőt még Jordán Tamás rendezés is bekerült- mutatták be munkáit. Nem hiszem, hogy kevésbé befutott, de szintúgy tehetséges rendezők előadásainak ne lehetett volna még helyet szorítani a programban (bár az is igaz, hogy azért mert valakinek egy előadása szerepel a versenyprogramban, a többi művét nem kell feltétlen kizárni a POSzT-ról, de mégis…).

Az irodalmi rendezvények helyszíne a Nyílt Fórum fiatal drámaíró bemutatóin túl a Széchenyi tér színpada lett (a budapesti Vörösmarty tér mintájára pár éve itt tartják a pécsi Könyvhetet az Alexandra Kiadó támogatásával), némely íróra (mondjuk Faludy György) még tisztes számú közönség is összegyűlt, de azt is érdekes volt látni, ahogy a fiatal író, Haklik Norbert könyvbemutatóján a közönség soraiban ücsörgött Konrád György, a könyvsátrak közt bóklászott az előző fellépő, Tisza Kata. Az írók és lassan a közönség is megtanulja a Széchenyi teret, mint fontos irodalmi helyszínt.

A zenei programok mellett (Balanescu amikor színpadra lépett, röviden megemlékezett az aznap meghalt Ligeti Györgyről, s előadott egy Ligeti improvizációt is; emellett a Balaton zenekar koncertjét emelem ki a sorból és a kaposvári színház Kovács Márton vezette zenekarát) a képzőművészet is jelen van a POSZT OFF-on, Dante helyiségeiben érdekes kiállítások zajlottak, talán a Képzőművészeti Egyetem látványtervezői voltak a legizgalmasabbak, de a Festők versenyével még mindig nem tudok mit kezdeni. A szobafestőket lehet versenyeztetni, de festőket minek? Érdekes művek születtek, csak nem összemérhetők. Érdemtelenül szerény figyelem jutott egy immár többedszer megrendezett beszélgetéssorozatra (Pécs-Baranya Művészeinek Társasága alkotóival) a színházi szakma egyáltalán nem jelent meg. A színház és a képzőművészet sok szálon kapcsolódnak egymáshoz, aztán mégsem jut egymás tevékenységére figyelem.
Évek óta hiányolom, hogy miért nincsen színházi fotósok azévi munkáiból reprezentatív, nagy kiállítás a POSzT idején, katalógussal, díjjal, nagyívű körítéssel. Tényleg miért is?

Festők versenye
 

A versenyprogramot két produkció kivételével végigültem. Legjobban meglepve akkor éreztem magam, amikor a Csongor és Tünde második felvonására beestem. Fáradtan, reménytelenül ücsörögtem a szünetben távozók láttán, s a lassú felvonáskezdet a ruhafogas színészekkel nem is győzött volna meg (a beszédképességük, mozgáskészségük talán az enyémet érte el – én meg íróként főleg csak ülök) de az előadás díszlete és a szöveg elbűvölt. Vörösmarty szövege megszólalt, nagyjából érthetően, gyönyörű és dús sorok, a színpadi élőzene magas színvonalon szólt, és olyan szintű látvánnyal párosult, hogy azt sem tudtam, hol vagyok. Amikor a színház boldoggá teszi, akkor az jó? Hiszen sorra távoztak a szakma prominens képviselői. Ez az előadás költőknek és fotósoknak való. Mégsem ez volt a legélvezetesebb előadás, hanem talán a Veszett fejsze. Az a négy óra egy átlagember évi nevetését tudja kiprovokálni. Az volt a legfurcsább, hogy meddig tudok még folyamatában nevetni, röhögni, vihorászni, s hányan mennyiképpen nyerítenek, höhögnek, csapkodnak térdet, homlokot... Több érdekes színészi teljesítményt is láttam itt, Gyuricza Istvánt, Kocsis Pált, Pető Katát. Színházilag a legnagyobb élményt a kolozsvári Woyzeck adta. Nekem ez a fajta színházcsinálás az etalon, nem nagy költségvetésből működik, a test és a lélek egyszerre dolgozik, és vált ki olyan totális és maradandó hatást, ami nehezen verbalizálható. Furcsa volt, hogy a szakmai közeg — ahol ültem csupa POSzT-kitűzősök vettek körbe— hideg fogadtatást tanúsított, sőt ellendrukkerek is akadtak, kicsinyes mód ment a morogás. Pedig ez volt az eddigi hat POSZT talán legjobb előadása. Csodálkoztam is, hogy a „Legjobb előadás”-díját az Anyám orra kapta. Ez kifejezetten „posztumusz” díj! Korábban az Off programban szerepelt a Parasztoperával Pintér Béla Társulata, szerintem az volt az ő Legjobb előadásuk. De hát valamikor meg kellett kapniuk ezt a díjat. Egyáltalán, ez a díjadósdi mindig olyan megkésettnek tűnik. Főként korábbi érdemekre tekintettel adják. Vagy számomra titkos utakon dőlnek el az ügyek, amit persze értek, de nem akarom elfogadni a módját. Mert Gyuricza epizód alakítás díja teljesen egyértelmű, de mondjuk ott volt a Közeleg az idő. Az az előadás nem Rudolf Pétertől működött jól, szegény ember hol unalmasan kevés volt, hol zavaróan sok, csak vergődött a színpadon, a díjat egyéb tevékenységéért kapta, vagy mert eljött? Úgy vélem a zsűriben született kompromisszumok furcsa eredményeket szülnek. Ugyanúgy nem értettem, Für Anikónál mit díjaztak? Semmi kiemelkedőt nem csinált, egyenletesen szürke volt. Remek színésznő, intelligens, de a POSzT-on semmi maradandót nem alkotott. A többi díjjal egyetértek (bár nem hiszem, hogy ez valamit is számítana). Illetve valami különdíj félét még néhányat kiosztanék, egyrészt az Empedoklész című Hölderlin darabból készült előadásnak. Magyar színházban nemigen játszanak ilyesmit. Ha nem is az egész előadás képviselte azt a minőséget, amit vártam, mégis: Balázs Zoltán rendezése humort (és sok abszurd és finom ötletet is) tudott vinni Hölderlin rendezésébe - ennél kevés nehezebb dolgot tudok elképzelni. Aztán jut a fiataloknak is két díj. Ezt kevésnek tartom. A legjobb fiatal színésznő díjra három egyenrangú jelölt volt, Széles Zita, Pető Kata, és aki végül is megkapta — Kézdi Imola. Mindhárman megérdemelték volna, de csak egy lehet a nyertes. De minden díj annyit ér, amennyit beszélünk róla. Ki emlékszik a 2003-as legjobb epizódszereplő díjazottjára? (Csak aki kapta.) Ezek a díjak jelképesek. A POSZT fődíja a meghívás. Mert összemérhetetlen előadások kerülnek egymás mellé. A szubjektivitás magas foka élhető meg az odaítélt illetve oda nem ítélt díjakban. Például csodálkoztam, hogy nem Perovics Zoltán kapta a legjobb díszlet díjat a Csongor és Tündért, hanem Helmut Stürmer a Troilus és Cressidáért (talán mert akkor a rendezőt - Vladiszlav Troickij - is díjazták volna valamennyire?). Szóval a fiatal, pályakezdő színészeket nagyobb figyelemben kellene részesíteni, itt el tudnék képzelni még egy-két díjat. Ezen nagyon sok múlik számukra. Sokkal jelentéktelenebb egy szakmai figyelmet kiváltó díj a pálya közepén, végén, mint az elején. (De lehet, hogy ebben is tévedek. Meg kellene kérdezni erről egypár színészt, mennyit jelent egy ilyesfajta visszajelzés.)

Troillus és Cressida
 

A szakmai viták talán idén sikerültek a legjobban, Galambos Péter „médiaszemélyiségben” „megtalálódott” egy olyan kérdező ember, aki tudja, hol a helye, se túl sok, se túl kevés a jelenléte. El is hangzott a szervezők felkérése: jövőre veled ugyanitt.

Galambos Péter a Színház téren
 

Az utolsó estére általában kifárad a POSzT. De 2006-ban nem így történt. Végre igazi gálával zárult a fesztivál! Rendeztek korábban is, de azok inkább szánalmasra sikeredtek, kevés figyelem jutott rájuk (még mindig felötlik, hányszor kényszerültem a Csillagok háborúja zenéjét, a kopasz műsorvezető barátnőjét rosszul musical-danolni hallgatni, vagy annak sem csak én örültem egymagam, hogy Jordán Tamás nyakkendője idén megmenekedett a nyiszatolástól). A magyar filmtörténetre felépített gálán Molnár Piroskának az első fináléban előadott száma alkalmas lenne akár vidám Baranya himnusznak is, hiszen olyan frenetikus színvonalú volt és akkora sikert is aratott, kár lenne elfelejteni. Balla Eszter bármely színpadra lépése élményszámba ment, nemcsak hangjában, hanem tekintetében, mozgásában, pontos színészi játékában is folyamatosan jelen volt hol fanyar, hol naiv humora. Ahogy Básti Juli és Szarvas József is elképesztő nívón mozgott. Szóval Gothár Péter munkáját főképp dicsérni lehet (Vida Péter üres blöffjeit leszámítva).

Molnár Piroska a színpadon
 
Balla Eszter a '30-as évekből Balla Eszter az '50-es évekből
 

A napilapos értékelő írások sokat fanyalogtak (egy napilap cikke nyitó poénját tőlünk lopta, aztán annyit képes volt odabiggyeszteni forrás-megjelölésképp, hogy egy internetes újság), volt is abban igazság, meg nem is. Nagyon fontos és nagyon jó a POSzT, csak… Jó mert Pécs városában otthonra talált, csak szükséges a továbbfejlődés, mert így is nagyon lehet szeretni azt a kulturális pezsgést, amely létrejött a városban arra a tíz napra, amely talán megelőlegez valamit 2010-ből, a Kulturális Fővárosból... Dicséret illeti Jordán Tamást, Simon Istvánt és a sok „arctalan” háttérben dolgozót is, dicséret jár mindenkinek ezen tevékenységéért, de mégis tovább nyitásra ösztökélném a fesztiválszervezőket. A jelenlegi színházi élet - amennyire én látom - „maffiákból” áll. A „maffia” ironikusan és komolyan is értendő, esztétikai, és vagy politikai, emberi értékek mentén létrejövő kapcsolati hálózatok, érdekérvényesítő, egymást segítő, gátló baráti társulatok, gócok, lobok szerteágazó összessége egynehány keresztapával az élen... Szóval a POSzT akkor tölti be az ideális Országos Színházi Találkozó szerepkörét, ha a mindenkori Koltai Tamás (MGP-t is írhattam volna) is pozitívan fog írni róla, mert akkor ér körbe a magyar színházi szakmában, ha megkérdőjelezhetetlenné válik a léte. Ehhez lehet, hogy varázsütés szükséges (nem kritikusverésre gondoltam), hanem egy tündérre a pálcájával.

Utóirat

Nem tartozik teljesen a POSzT-hoz, de mégis. 2006. június 19-én este két helikopter is elhúzott a fejem felett Pécs irányába, nemsokára a hírekből megtudtam, súlyos balesetet szenvedett Dr. Toller László, Pécs város polgármestere. Nélküle nem bizonyos, hogy így jött volna létre a POSzT. Kevés politikus tekinti a kultúrát városfejlesztő iparágnak, Toller politikusi kiállása a fesztivál mellett a város biztos pénzügyi támogatását jelentette, s ha mentalitásával, hangütésével sokszor nem is értettem egyet, ezen értékválasztásával (a POSzT támogatásával) igen és megdöbbentett az emberi tragédia. Június 20-án többek felhívtak, meghalt a Toller, a hír még nem nyilvános, de hamarosan az lesz. Ilyen helyzetben senki nem kezd gyanakodni, továbbadja a hírt, nem gondolkodtam én sem, s elhittem, mint mindenki más az álhírt (vagy internetes nyelven hoaxot), amely ezáltal pletykasebességgel terjedt tovább. Toller Lászlót azóta is kórházban ápolják.

Toller László a megnyitón
 
Kapcsolódó linkek:
   • A díjaztottak listája
[Balogh Robert]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Archívum
Legfrissebb cikkeink
26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

455 éve született a magyarok háziszerzője Shakespeare

A cselló lelke

20 év után JAZZ+AZ!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Novák Ferenc Tata előadása Forrószegiek

Meg kell élni a szélcsendet is

Fotóriporteri Életműdíj 2019: Szebeni András

Kovács Edit Jászai Mari-díjas

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu