Dátum: 2019. december 9. hétfő    Mai névnap(ok): Natália


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Gazsinapló III.
A június eleje-közepe általában nekem egyet jelent a könyvhéttel, a pestivel. Ilyenkor négy-öt napon keresztül végzem a stand körüli munkát – édesapám foglalkozásából adódóan majdhogynem családi körben - a Vörösmarty- illetve a Szent István téren. Idén a POSzT mellett döntöttem. A fesztivál első napján utaztam le Pécsre a Terasz.hu stábjával.
A kolozsváriak Woyzeckjét még februárban láttam a Nemzetiben, és egyáltalán nem lepődtem meg, amikor megtudtam, hogy Márton András beválogatta a versenyprogramba. Akkor még új volt nekem Büchner műve, azóta láttam Schilling Woyzeckjét is. Csak úgy-ahogy ismertem a történetet (bár Maniutiu rendezése nem abban erős, hogy meg lehet ismerni belőle Büchner félkész darabját), az előadás mégis magával ragadott, kilencven percig földbegyökerezett lábbal ültem. Ez a minimalizált eszközrendszerrel bíró színház elemi erővel hat a nézőre, aki néha nem tudja eldönteni, hogy egyáltalán a színházban ül-e, vagy ez már kívül esik a színház fogalmán. A díszlet, a koreográfia percről percre meg tudtak lepni, az pedig egészen elképesztő, hogy Bogdán Zsolt (Woyzeck) mire képes testével, és mimikájával. Végig úgy éreztem, mellkasának lüktetésével hullámzik a színpad. Fantasztikus színházi élmény volt, azok közül való, amiket nem könnyen felejt az ember.

 
A szakmai beszélgetésen Csáki Judit és Bánki György kritikus dicsérték a kolozsvári társulatot és az előadást. Bár többször elhangzott, hogy erősen megoszlanak a vélemények, sajnos nem hallhattunk egyetlen érdemleges bírálatot sem. A felszólalók a román színházi hagyományokat magasztalták, és való igaz, hogy ilyen fizikai teljesítményre nem hiszem, hogy sok magyar színművész lenne képes (láthatunk azért kivételt, gondoljunk csak a Krétakör W-munkáscirkuszára). Egy költői kérdés: ha a szakma tényleg ilyen fontosnak tartja ezen színészi képességek birtoklását, vajon meglátszik ez a magyar színi-oktatáson?

 
A Pécsi Harmadik Színházban játszott Gézagyerek (Háy János darabja) azonban nagyon kemény bírálatokat kapott. Azért maradtam ott a beszélgetésen, mert – bár az előadást nem tudtam megnézni - hallottam róla nagyon pozitív és nagyon lesújtó véleményeket is. (Bevallom, Koszta Gabi miatt – akivel az előtérben sikerült váltanom néhány szót - szurkoltam is, hogy jó kritikákat kapjon az előadás.) A Kulturális Központ tetőterében azonban erősen a negatív felé billent a szakmai mérleg nyelve. A beszélgetést – az előadás ismeretének hiányában – nem tudtam végig követni. Nánay István a pécsiek színészi játékát kifogásolta, és felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes összevetni a pécsi és a kolozsvári művészek – elsősorban morális - hozzáállását. Azt nem tudom, hogy jogos volt-e a kritikus felvetése, de az biztos, hogy ezt a kérdést nem sikerült megtárgyalniuk a jelenlévőknek. Németh János színész röviden kifejezte felháborodását, és egyet nem értését, majd elhagyta a termet.

 
Az utcán szakadt az eső, a tegnap még nyüzsgő utca most szinte teljesen kihalt volt. Hazarohantam a szállodába, és folytattam naplóm. Az ötórai ebéd után lesétáltam az Ifjúsági házba és beültem a negyedikes színészhallgatók előadására. Victor Hugo: A királyasszony lovagja című darabot játszották Keszég László rendezésében. Az idén áprilisban bemutatott előadás a közepe felé kicsit vontatott volt, néha mintha szétesett volna, de azért végig élvezhető maradt. A romantikus színmű - melyet Árvai György találó és praktikus díszletével adtak elő (a színpad hátterében egy félig takart kabinban zenélő színészekkel, melyet a színpadon átlóban húzódó két kifutó kereszteződésénél helyeztek el) - élvezetesen szólal meg a hallgatók előadásában. A rendezés ügyesen használta ki a darab azon pontjait, ahol a humor megjelenhet, a színészek pedig nagyon jól használják ki a nevettetésre adódó lehetőségeket. A színpadon egy összeszokott, és lelkes csapatot láttunk. A főbb szerepekben megnyilvánuló színészek (név szerint: Simkó Katalin, Krisztik Csaba, Andrássy Máté, Barnák László) hitelesen, erősen játszanak, kipréselik szerepükből a maximumot. Az előadás végén a csattanó pedig szellemes, szeretem ezt a fajta finom iróniát. Érdemes felírni a nevüket. Fogunk még hallani róluk!

 
Az előtérben találkoztam néhány ismerős színi-növendékkel, felhívták a figyelmemet, hogy holnap ugyanez az osztály játssza egy másik előadását, az Önbizalmat. Eldöntöttem, hogy megnézem. Felsétáltam a könyvesekhez körülnézni, és kitörő örömmel konstatáltam, hogy az idei könyvhétre a négy új davincsikód megfejtős kötet mellé megérkezett a paródia is, így tehát kijelenthetjük, hogy mégsem haldoklik a magyar könyvszakma. Viccet félretéve tényleg örültem, amikor megláttam, hogy a Kalligramm-nál végre megjelent Patrik Ourednik új kötete, az első (ha jól emlékszem Europeana volt a címe) nagyon tetszett. Tudom ajánlani a feketehumor kedvelőinek, és a huszadik századi történelem iránt érdeklődőknek. Azt hiszem rá is állítom édesapámat, hogy szerezze be a könyvhéten. Az utcán folyik a szombat esti láz, a Meki mellett megnyílik a dizsi (csakúgy, mint Pesten, a Nyugatinál, csak a wc-nél nem szednek pénzt), a sarkon ingyenkólát osztogatnak részeg és félrészeg futballrajongóknak. Én is kapok egyet, bár utálom a lájtkólát. A színház előtt várom a többieket, de nem jönnek, félreinformálódtam. A színház melletti étterem teraszán a Nő a múltból stábja koccint a sikerre.

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Kozák Péter - Földiekkel játszók

A 37. Torinoi Filmfesztivál

Érdi Tamás - Beethoven zongoraszonátái

Nemes Anna - Előled

Szemből szembe

Sztárparádé a Krizshow After-Partyn

Radnóti Zsuzsa kapja az első Art is Business – Fidelio „Művészek a művészekért” k

Rigó Jancsi bemutató Egerben

Hofi naplója

Koncz Zsuzsa

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu