Dátum: 2019. június 26. szerda    Mai névnap(ok): János, Pál


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

kJÓgen
Kjógen - bolond szavak, egyszerre jelőli azt a vidám közjátékot, amelyet két nó darab között szoktak bemutatni, s magát az előadó színészt. A POSzT OFF különleges előadása, melyet sajtótájékoztatótval, kiállítással is megtámogattak.

Csak a frizura változott…
Rendhagyó sajtótájékoztató: Ókura – Kjógen

Kevés viccesebb dolog létezik a földön, mint a zoknis lábra húzott saru, főleg, ha Japán színészek viselik egy súlyos, aranykeretes barokk képekkel telezsúfolt teremben. De amint sikerül nem a zoknis sarura figyelni, értékválságban szocializálódó nyugati ember számára szinte letűntnek mondható csodavilág tárul fel. A színészek arcáról az állandóságba vetett megkérdőjelezhetetlen hit sugárzik. XXV. Ókura fia mesél arról, hogy a Kjógen 700 éves tradícióra tekint vissza, a színészek szinte kivétel nélkül az Ókura dinasztia leszármazottjai, apa tanítja fiának a 180 darabra tehető repertoár szövegét, mozgáskultúráját és az intonációs technikát. Valós érzelmek kinyilvánítására Japánban, színészként nincsen mód, az előadás kizárólag technikai bravúrra épül. A Kjógenben jó és rossz előadás sincsen. A produkció csak kiváló lehet, mert addig nincsen bemutató, amíg az alakítás nem tökéletes. A nyilatkozó színészek a sors ajándékának tekintik, hogy az Ókura családba születtek, három éves koruktól tanulják a színészetet, fel sem merül bennük, hogy jogászok, vagy közgazdászok legyenek, és ne vigyék tovább az ősi mesterséget. 700 éve minden ugyanúgy történik, csak a frizura változott. Én itt bármit elhiszek…

 

Kiállítás és/vagy bazár
A Japán színház kellékei

A Parti Galéria kiállítótermében a Japán színház kellékeit lehet megnézni június 28-ig. Hogy érdemes-e? Talán túl magas elvárásokkal érkeztem a kiállításra, ezért kissé csalódott vagyok. A kiállítás vegyes, mint egy bazár. Csak kevés olyan tárgyat láttam, amely finomsága megragadott: a kimonók közül egyetlen egynek volt selyem az anyaga, az összes többi tapintása, mint a legrosszabb minőségű konyharuháé. Néhány szakés pohárka is az Ázsia Gyöngye kínálatára emlékeztetett inkább, mint egy 700 éves hagyományt őrző színház kellékeire. De néhány tárgyra mindennek az ellentéte igaz: csak alig tudtam visszatartani magam attól, hogy ne szólaltassam meg a furcsa pengetős hangszert, amely úgy nézett ki, mint egy írógép és egy hegedű találkozása a boncasztalon. Kíváncsiságommal nem voltam egyedül. Még ebben a vegyes légkörben is kizökkent az idő. Egy normális kiállításon felnőtt embernek eszébe sem jut tapogatni a kiállított tárgyakat, itt viszont, mint az óvodások, vizsgálgattunk minden furcsaságot. A kiállítás alapvető hiányossága, hogy a kellékekről semmiféle információt nem lehetett találni, sehol egy kis cédula, hogy ilyen maszk, olyan legyező, ez a kalligráfia egy haiku, vagy mit tudom én. Így hát, tisztelt „Galéria”, ne csodálkozzék, ha a kíváncsiskodó látogató nyitogatni merészeli a dobozkákat, honnan tudná különben, hogy egyik másik zenél is!

 

Itt ahol az ősök szelleme jár
Színház és/vagy cirkusz

Az a furcsa kettősség, amiről eddig írtam az Ókura dinasztia Kjógen előadásának kezdetén érte el csúcspontját. Projektoros vetítésen mutatták be, hol található Japán a térképen, fotón, rózsaszínű felhőcskés háttér előtt láttunk pózolni koreai, kínai és japán népviseletben három leányt. Abszurd. Viszont az előadás alaposabb megértését szolgálta, a japán színházról tartott rövid összefoglaló, melyből kiderült, a háromszögben való közlekedés a helyszínváltoztatást jelzi, maszkokat csak isteneket, állatokat, és rossz nőket megtestesítő színészek viselnek.

 

Az Ókura dinasztia színészei két vidám darabot adtak elő. A színpad teljesen üres: három sarokban egy-egy oszlopot szimbolizáló fadarab, a negyedik sarokban egy absztrahált híd. És persze az elmaradhatatlan japán fenyő a háttérben, a Kjógen istennőjének, és az ősök láthatatlan szellemei számára ülőhely gyanánt. Persze az a fenyő, ahogy és amilyen vászonra lett festve a naivitás és a giccs határvonalán egyensúlyoz, mint oly sok kellék a kiállításon is.

 

Projektoron vetítik ki az előadás szövegét, és csak kivonatosan. De mindegy is, hiszen az előadás túl van minden verbalitáson. Mint mikor kisgyerekek játszanak játékok nélkül, éppen olyan. Mert kellékek nincsenek. Van a jelmez, a legyező és egy maszk. Ennyi. Események, ha banálisak is, de vannak, tárgyak is kellenének a kivitelezéshez, de azok nincsenek. Így hát úgy lesz eljátszva minden, amire szükség lenne. Szinte hallom, ahogy az ovisok játszanak: mondjuk ez lesz a ház, mondjuk ez az ajtó, ez egy pohár, beleöntöm a vizet: ssssssssssssssssssssss…. Ez itt a ló, ez meg a szamár… mennek. Ilyen naiv a japán előadás is. Semmi nincs, ezért mindent el kell játszani. Úgy kell csinálni, mintha én lennék az út, amin menni lehet, hogy menni tudjak rajta. Meg is osztotta a közönséget ez a fajta lassúság. Volt, akinek az arcán ragadt a mosoly, el is felejtette a projektort a szöveggel, mégis hahotázott a vicceken, és volt, aki várta a projektoron a feliratot és alig nézte az előadást.

 

Levezetésként egy kis bemutatót nézhettünk arról, hogyan kell a Kjógenben ülni, állni, hangtalanul járni és ugrálni. Hangutánzó szavakkal kinyitni és becsukni egy ajtót, elfűrészelni egy zsinórt, megkongatni egy harangot, magunkhoz hívni egy hajót. Szóval ezekből a banális történetekből, hogy Birkózás egy szúnyoggal és Éneklés fekve ezért lesz ilyen hosszú előadás… De a tapsvihar elsöprő, a Kjógen színészei pedig szó szerint szemberöhögik a közönséget. Eddig a pontig azt gondoltam, hogy a Kjógen a végsőkig naiv, mentes minden olyanféle komplex vicctől vagy reflektivitástól, ami egy mai nyugati színház sajátja. Hát tévedtem. A posztmodern irónia rizomatikus gyökerei keleten keresendők.

[Szabó Nóra]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél

Sinkovits Imre, nem lévén más lehetősége, aznap fulladásos halálra ítélte Gertrudist. Az ifjú kellékes, Szász János néven immár világhírű film- és színházrendező.

Ronyecz Mária hetvenöt éve született.

Archívum
Legfrissebb cikkeink
Születésnapi levél – Ronyecz Máriának

Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Radnóti Miklós 110 éve született

Deák Kázmér grafikai kiállítása &

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

455 éve született a magyarok háziszerzője Shakespeare

A cselló lelke

20 év után JAZZ+AZ!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu