Dátum: 2019. július 18. csütörtök    Mai névnap(ok): Frigyes, Kámea


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Félig színház… Vagy egészen az?
2005 június 14-e gyönyörű napsütéses délután Pécsett, mégis sokan vagyunk a Művészetek Házában, jó érzés. Nem megy fel a függöny, nem szólal meg a zene, asztal körül papírokkal felszerelkezve színészek ülnek. A POSZT Nyílt Fórum Felolvasószínház programja indul, drámai színházi előadás nem kezdődik, ez itt valami más: Felolvasószínház.
2005 június 14-e gyönyörű napsütéses délután Pécsett, mégis sokan vagyunk a Művészetek Házában, jó érzés. Nem megy fel a függöny, nem szólal meg a zene, asztal körül papírokkal felszerelkezve színészek ülnek. A POSZT Nyílt Fórum Felolvasószínház programja indul, drámai színházi előadás nem kezdődik, ez itt valami más: Felolvasószínház. Ahhoz, hogy értelmezhessük a felolvasószínház élményét, valamiképpen meg kell értenünk, mi is az a felolvasószínház. Látszólag nem túl bonyolult, legalábbis az elnevezésből kiindulva könnyen az olvasópróbára asszociálhatunk, vagyis arra, amikor még a színészek és a rendező együtt ismerkednek a darabbal. Ez részben megfelel a valóságnak, hiszen az olvasópróba a darabbal való foglalkozás kezdeti állomása, amely azonban teljesen más megvilágításba kerül, amint ez lesz a végső cél, vagyis egy másfajta előadás állapota. A lényeg alakul át azáltal, hogy a közönség ebben a stádiumban találkozik a művel. Nem az a tét, hogy ki mit tud kihozni a darabból, hanem inkább a benne rejlő lehetőségek felvillantása, vagy adott esetben egyfajta értelmezés megvalósítási tárházának jelzése. Mivel egy színházi utalásrendszer lesz a háttér, a felolvasószínház sokkal többet bíz a nézők képzeletére, azaz ez a mód feltehetően igazán csak színházba-járó, színházhoz értő közönség számára élvezhető. Fontos kérdés ezzel a sajátos előadásformával kapcsolatban, hogy hol helyezkedik el az első olvasópróba és a tételezett előadás között (amely csak mint esetlegesség lebeghet a szemünk előtt). A színészek nem első alkalommal találkoznak a szöveggel, próbálnak is néhányszor, de az alapvető instrukciótól eltekintve nincsen megformálva a karakter, nincs részletekig kidolgozva a viszonyrendszer. A látszattal ellentétben a színész szerepe azonban mégsem kisebb, inkább más jellegű, mint az előadásban. Érzékeltetnie kell a karakter vonásait, miközben színészi eszközeinek használata korlátolt. A gesztus és a mimika kicsit késleltetett, mivel a szövegismeret nem alapos, illetve a szövegolvasás elvonja a tekintetet, lefoglalja a kezeket, gátolja a mozgást. Egyedül a hang lehetőségei maradnak meg (tónus, hangsúly stb.), épp emiatt ügyelni is kell, hogy nehogy illusztrációvá váljon az előadás a túlzott hangközpontúság miatt, és hangjátékká alakuljon. Választás kérdése, hogy melyik ponton ragadja meg valaki a próbafolyamatot, a felolvasószínháznak nincsenek szorosan lehatárolt keretei.

Balogh Robert: Vagon
 

Az általam látott két előadás közül Balogh Robert darabját asztal körül ülve olvasták föl, míg Erdős Virág drámáját el is játszották, vagyis egyfajta kompozíciós megoldást is kínáltak hozzá. Utóbbihoz valószínűleg több próbára volt szükség, hogy a színészek időnként el tudjanak szakadni a szövegtől. Ez a szituációs játék ugyanakkor valamiképpen erős értelmezést is kínál, nem hagy annyi lehetőséget a darab színpadraviteli megoldási lehetőségein való töprengésre. Balogh Robert darabjánál a színészek törekedtek is egyfajta minimalizmusra, nem vittek bele sok játékot, amely előnyére vált a megjelenítés eme formájának. Mivel a megvalósítás lehetősége a felolvasószínház esetében felvállaltan felemás, tétovázva kérünk számon bármit is az „előadáson”, mivel még előadásról voltaképpen nem is beszélhetünk. Itt az ideje azonban tisztázni a felolvasószínház tényleges célját: ez a sajátos előadás előtti előadásforma a fiatal, pályakezdő drámaírók népszerűsítésének fóruma. Ebből kiderül, hogy az előbb felsoroltak jelentősége miért másodlagos, beleértve a kritikát is. A felolvasószínház a Dramaturgok Céhe egyik próbálkozása az új hangok felvillantására a potenciális közönség és a szakma számára. A POSZT keretében 2001 óta van jelen és egyre látogatottabb program, de ezt évtizedek munkája előzi meg. Idén több darab került ilyen módon az érdeklődők elé, köztük: Balogh Robert: Vagon és Erdős Virág: A merénylet c. darabja.

Lázár Balázs és Krum Ádám
 
Balogh Robert „profán misztériumjátéka” saját regényéből, a Schvab evangeliom-ból született Dávid Zsuzsa felkérésére, aki eredetileg bemutatót tervezett belőle a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn-ban (Német Színház), amelynek akkor még igazgatója volt. Vagyis az itteni bemutatkozást hosszabb előkészítő munkafolyamat előzte meg, amely során a darabnak több átirata készült el, most – mint az előadást követő beszélgetésből kiderült - a hetedik változattal találkozhattunk. A rendező (Dávid Zsuzsa) és a dramaturg (Lőkös Ildikó) együtt dolgozott Balogh Roberttel egy lehetséges változaton, de mindannyian úgy látták, hogy egy színpadi előadás megvalósításához további, hosszabb közös műhelymunkára lenne szükség. A Vagon egy háború után kitelepített sváb család sorsán keresztül mutatja be a baranyai svábok történetét és hagyományoktól való eltávolodását. A generációk hozzáállása ehhez az eseményhez megbontja a viszonyulást az emlékezéshez, ezáltal a hagyományhoz. Az elszakadás története ez, egy személyes hangvételű és érintettségű megszólalás a gyökerüktől elszakadt, kallódó emberek korában. A dramaturgia is erre a viszonyrendszerre épít. Bontott dramaturgia, az idősíkok sokféleségének láncolatával játszó, látványközpontú, nyelvileg is összetett munka. A generációk mentén többszörösen eljátszik az időváltásokkal, a különböző korok egymásba csúsztatásával. A látványközpontúságnak a felolvasószínház adottságai miatt természetesen itt főképp a hiányát érezhettük csak, nagyon sokat bízott a közönségre az előadás, talán túl sokat is. Aki először találkozott a szöveggel (nem ismerte legalább a regényt), annak nehezen állt össze a kép, hiszen egy statikus látvány tárult a szeme elé, mögötte viszont egy sajátosan dinamikusat érzékelt, amelyben mindenki a maga tevékenységébe merül. Ezt már nehéz volt képzeletben összehangolni, különösen, amikor a szöveg másfele vitt. Ez talán a felolvasószínház alkalmatlanságát veti fel egy olyan darab esetében, ahol a látvány és a szöveg nem egyezik, illetve ahol a költői szöveg más módon reflektál a történtekre, mint a cselekvések. Zavart okoz a megértésben az is, amikor a látvány és a szöveg egymásra referálna, ám abból az egyik réteg nem jelenik meg. Vagyis a felolvasószínházi bemutató a nézőket komoly próba elé állította: a köztes narráció alapján kellett kiegészíteniük a hallottakat több réteggel: egyéb hanghatásokkal, szereplőkkel (huszár), más látványelemekkel, mozgás-elemekkel, fényhatásokkal stb...
Dávid Zsuzsa ugyancsak említett egy zavarforrást, ami a felolvasással függ össze: a színpadra állítás terveiben szereplő sok szint itt szükségképpen jelentőségét veszítette. A darabban működő szimultán cselekvések; a különböző akusztikai hátterek (pl. rádió); a konfliktus nem mindig a beszélgetők között van, esetenként éppenséggel a cselekvésben, mialatt egy teljesen más dialógus, vagy monológszerű szöveg megy. Ez esetben a szikár felolvasás kínálkozott, mint az egyetlen járható út.

A felolvasószínház szerves része az azt követő beszélgetés, amelynek keretében megvitatásra kerül a mű, a színpadra vitel, és a dramaturgia esetleges buktatói: alkalmas-e színpadra ebben a formában a darab, és ha nem, hogyan lenne az. Fontosak ezek a beszélgetések, mert az alkotó itt szembesülhet praktikus és elméleti kérdésekkel, amelyeket még meg kell oldania a darabbal kapcsolatban, a nézők pedig bekukkanthatnak a munkafolyamatba, egy összetett rétegzettségű matéria megformálására irányuló küzdelembe, abba, hogy a látszólagos befejezettség valójában soha-be-nem-fejezettség, állandó alakulástörténet. Ez – azon túl, hogy önmagában is érdekes – formálja a nézői látásmódot, segít, hogy mélyebb összefüggéseket fedezhessünk fel a művekben. A beszélgetés moderátora minden esetben Nánay István volt, és mellette jelen volt egy felkért hozzászóló, aki felvezette a beszélgetést és a lehetséges vitát. Balogh Robert darabjánál azt a szerepet Vincze János töltötte be, Erdős Virág előadásához pedig Háy János szólt hozzá.
Vincze János rendező a drámához az íróhoz fűződő viszonyán és annak személyén keresztül közelített. Felvázolta Balogh Robert kapcsolatát a színházzal (játszott, rendezett, kritikákat írt), és kapcsolatát az írással (versek, regények, darabok), ezekből vezette le ezt a művet. A témaválasztást jónak tartotta, a svábok megpróbáltatásaival kevesen foglalkoztak ezidáig. Eredetileg a műhelymunkára, a darab közös kimunkálására lett volna lehetőség a Német Színház-ban, de mivel Dávid Zsuzsa közben nem igazgatója már a Deutsche Bühne Ungarn-nak, sajnos a tervezett bemutató is elmaradt. A Vagon tematikailag, kulturálisan és nyelvileg egyaránt kapcsolódik ahhoz a közeghez, a magyar németség identitásának kérdéséhez, de bármely színház számára érdekes kihívást jelenthet.
Vincze János az előadásban a nem verbális szinteket tartotta fontosabbnak. Az első és második felvonás között törést említett, amelyet szerinte egy aktuális előadás kiküszöbölhet ugyan, de felolvasva ez erőteljesnek tűnt számára. Balogh Robert színházi látásmódjához tartozónak gondolja a tömegek szerepeltetését a színpadon. Az anyag fejlődését végigkövetve a szereplők számának és státuszának változását említette. A huszár eleinte katona volt, aztán az akkori férfi-ideált megtestesítendő huszár lett belőle, aki puszta megjelenésével hódítani tud. Anakronisztikus volta csak jobban kiemeli különösségét, furcsaságát a darabban. Mivel a színészek és a színpad mérete miatt a könyvben eredetileg mintegy húsz szereppel ábrázolt viszonyrendszert radikálisan csökkenteni kellett, a dráma első változatában a szerző öt szereplőben sűrítette a karaktereket, aztán ez bővült a további változatokban. Balogh Robert szerint a dramaturgiai zavarokat elsősorban a szereplő-összevonás okozatta, amit csak fokozott a játék a karakterek cserélgetésével. Ő totális színházban gondolkodott, maximális emocionális élménnyel, ahol van katarzis, ahol a nézőt nem használja a színház, hanem a néző kap valamit az előadástól. Ha az előadás többszintű, rétegzett, akkor mindig felfedezhető benne valami új, azaz érdemes újra és újra megnézni, így lehetnek egy előadásnak rajongói is akár.

Dávid Zsuzsa szerint jó volt az íróval együtt dolgozni, nem ragaszkodott az eredeti leírt szöveghez, képes volt változtatni, ahol erre szükség volt, ezt mutatja a különbség is az első és a hetedik változat között. Dávid Zsuzsa egy zeneműhöz hasonlította a darabot, ahol hol három szólam megy együtt, hol kettő, hol több. A beszélgetés nem oszlatott el ugyan minden kételyt a tekintetben, hogy vajon életképes volna-e ez a szöveg a színpadon, engem a felolvasás és az azt követő beszélgetés meggyőzött, hogy megérné energiát fektetni abba, hogy ebből a drámából előadás születhessen. Ahogy a film forgatókönyve, úgy a drámai szöveg sem tudja érzékeltetni többnyire a majdani film / előadás stílusát, de egy próbafelvétel /felolvasás meggyőzheti a támogatót arról, hogy igen, ezt érdemes leforgatni / bemutatni.

Erdős Virág: A merénylet
 

Erdős Virág darabja (A merénylet) más nyelvi vonalon indul el. A felolvasószínház jellege is más volt, közelebb áll egy valós előadáshoz, ahogy a rendező, Pinczés István fogalmazott, „olvasópróba után egy héttel” vagyunk. Körvonalazódik egy teljes előadás képe. A nézői képzelet itt is ki kell egészítsen, de emellett erős támpontokra támaszkodhat: egyfelől a szövegre, másfelől a szereplők térbe helyezésére és mozgatására. Bár a párbeszédeket itt is felolvassák, már teret kap (még ha erősen korlátozottan is) a színészi játék. Nyilvánvalóbbá válik a szereplők közti viszonyrendszer és annak bemutatási lehetősége. A térkezelés és fényhasználat, a zene és a zajok egyaránt szerepet kapnak, a narrátor kiszorul a játéktérből, funkciója is kevésbé jelentős, csak a hangja hallatszik. A darab valóság és képzelet / álom határán lebeg, de még inkább a nyelv különböző szintjei, jelentésrétegei között. A téma: öngyilkos bombamerénylet egy budapesti buszon. Az elkövető (valós vagy képzeletbeli): egy lány, akinek kapcsolataiba kapunk bepillantást, az azokban rejlő hazugságokba, a szeretetlenségbe, amelynek ürességéből következik a robbanás. Mindenki személytelen, lehetne bárki, felcserélhető a körülötte levő látszat-személyekkel egy látszatvilágban.

Háy János, Pinczés István, Erdős Virág
 

A felkért hozzászóló Háy János drámaíró nagyon összefogottan, pontosan írta le a darabot és fogalmazta meg kérdéseit a művel és az előadással kapcsolatban. Fő kérdése a poétikus szövegre vonatkozott, arra, hogy a nyelv nem túl erős-e és önmagáért való, nem fedi-e el, vagy árnyékolja be a dráma többi rétegét? A darab egyik alappillére játék a nyelv szintjei között, a szó szerinti és átvitt értelmű jelentések egymásra tükröztetése és ütköztetése. Ezt keveri össze az író a valóság és érzékelés szintjeivel, így végül felderíthetetlenné válik az „igazság”. Háy a dráma előzményeként említette Erdős Virág prózáját és verseit, amelyekben a szerző nyelvhez való viszonyulása hasonló. Itt az opponens az egalité (egyenlőség) szót vezette be, amellyel bizonyos elemek egy szintre hozásának szándékát érzékeltette. Ez egyrészt tematikailag nyilvánul meg, ahogy a mikrokörnyezet (család) és a makrokörnyezet (társadalom) egymásra vetül, közös nevezőjük a brutalitás lesz, ezen keresztül valósul meg az átjárás a két világ között. Erdős Virág régebbi írásaiban is foglalkozott a család abszurd helyzeteivel, itt azonban egy szintre kerül a pofon és a bombatámadás, a mikorvilág és a makrovilág konfliktusai, az erőszakosság megnyilvánulásai. A két közösség egyenlősége ugyanakkor nyelvi jellegű is egyben. Különböző jelentésmélységű szavak, állítások kerülnek egy szintre. Ez a humor forrása is. Fontosak a metonímiák, amelyeknek elvont jelentését a szerző félredobja és konkrét jelentésükben használja az állandósult szókapcsolatokat („Karót nyelt, nem hívtuk ki hozzá a mentőt.”). Ez nem csak vicc, hiszen a főszereplőnél létképző elemként jelenik meg (tényleg nyuszi, aztán átjár egy nyúl-lét és egy ember-lét között). Ez a forma egyaránt radikálisan érinti a szereplők lényegét és egymáshoz való viszonyulásukat. A rendező értelmezésében ezek tulajdonságok, a nyúl például félénk, visszahúzódó, gátlásos személyt takar.
Az egalité mellet a fraternité (testvériség) nem jelenik meg, kivéve talán a kislány figuráját (az öcsikéivel). Hideg, kegyetlen világgal szembesülünk.
Egymásra vetülnek ugyanakkor a különböző nyelvhasználati rétegek is. A gyereknyelv-mesenyelv és a hivatalos nyelv ötvözetével találkozunk itt, ezek kontrasztjával is játszik a szöveg. A dráma mögött tehát erős nyelvi koncepció van. Háy János hivatkozik Erdős Virág nyilatkozatára, miszerint egy próza akkor jó, ha nem lóg ki mögüle a nyelv. Kérdése a darabbal kapcsolatban az volt, hogy mennyire ragad a szöveg a nyelvi játékok szintjén, mennyire tudnak a nyelvi bravúrok tényleges valóságtartalommal feltöltődni? A görény mikroklímájából könnyen asszociálunk egy hontalan környezetére, de mi van, amikor a nyelv már-már rátelepszik a valóságra és a tematikára, amit közvetít?

 

A fények használata némileg ellentmondásba került a nyelv használatával, s ez a POSZT-os bemutató újabb kritikus pontjának tűnt, mert a felolvasószínház rendezője a fényváltásokat a valóság és a képzelet elválasztásának tekintette, noha éppen a lebegtetésben volt az az erő, amely ezáltal elveszett. A fény pusztán azoknak a szereplőknek a kiemelésére szolgálhat, akik beszélnek, nem lehet megkülönböztető szerepe, pláne nem a valóság síkjai között, hiszen a szereplők és a helyzetek is egyszerre állítások és azok ellentettjei, folyamatosan reflektálnak önmagukra, feloldódnak a választóvonalak.
A műhelybeszélgetés során felmerült a szereplők megformáltságának mértéke is, méghozzá az aránytalanság miatt. A három generáció képviselői közül a lány figurája a legkidolgozottabb, az anyáé kevésbé, de a lány gyereke súlytalanná válik, csakúgy, mint a lány férje, mert sem a felvázolt viszonyrendszerbe nincsenek beágyazva, sem önmagukban nem szerepelnek annyit, hogy hangsúlyossá váljon figurájuk, nincs megalapozva a jelenlétük. Háy János szerint még kellene pár jelenet, hogy az ő létezésük se legyen puszta stilizácó.
A legfontosabb kérdéseket azonban a nyomozó alakja veti fel, s ez részben kapcsolódik az előző gondolatmenethez. Ő sem kidolgozott karakter. Az önmagában nem baj, hogy összeköti a jeleneteket, az annál inkább, hogy demonstratíve csak erre a célra használja a darab. Nincs mélysége a figurának, nincs valós jelenléte. (Ezt az alapvető problémát egyedül Nánay István vetette fel halkan, aki moderátorként vett részt és addig nem nagyon szólt bele a beszélgetésbe.) Szóba került a dráma befejezésének kérdése is. Háy János azt mondta, hogy ő akkor fejez be verssel egy darabot, ha nem tudja lezárni, és ezt érezte ebben az esetben is. A vers (a merénylők dala) önmagában nagyon jó, csak kilóg a dráma egészéből, nem szerves része annak, vagyis jobb lenne a dráma világán belül megoldani a befejezést.
Még egy csapdahelyzetet fed fel Háy János, mégpedig a moralizálásba csúszást, ám éppen az ellenkező oldalról, mint ahonnan ez a probléma rendszerint szóba kerül. Moralitás nem lehet tematikája a műalkotásnak – mondja Háy –, de kérdés, hogy ha a darab a negatív moralitást exponálja folyamatosan, nem csúszik-e mégis moralitásba, valamiféle művészeti ideológiai gondolkodásba? Én is úgy láttam, hogy Erdős drámája súrolja a veszélyhatárokat, pengeélen egyensúlyoz. Miközben remek darab és a közönség remekül szórakozott.
A rendező szerint izgalmas kihívás volt ez a szöveg, mivel nem szabályos darab, nem használhatók rá a bejáratott színházi megoldások, a szokásos sablonok. Pinczés megítélése szerint a darab színpadra állításakor nem szabad erős rendezői koncepciót képviselni, hanem alázattal kell fordulni a szerzői értelmezés, szándék felé, ebből következően támogatná a szerző és rendező közös munkáját. Szerinte nagy segítség lenne, ha a drámaírók jártasak lennének a színfalak mögötti berkekben, mert tapasztalatukat kamatoztatva sokat könnyíthetnének a rendezők munkáján, ráadásul a színészekkel megismerkedve akár rájuk is írhatnák a darabot, ami jelentősen megkönnyítené a színpadra állítást.

Talán nem véletlen, hogy mind a két műhelybeszélgetés feszegette a drámaírók és a színházi emberek közötti kényes viszonyt. Mivel a szerzői értelmezés és a rendezői koncepció egyaránt autonóm, éppen a felolvasószínház - mint módszer és alkalom, amelyet stimulál a nézők jelenlétének jófajta feszültsége – lehet az a mind a két fél számára gyümölcsöző művészi együttműködési forma, amely remélhetőleg inspirálja a szerzőket és felrázza, átstrukturálja kicsit a kortárs művek színpadra állítását is. Már ezek az alkalmak is jó fórumot teremtenek erre a kommunikációra, és bár nem gondolom, hogy ragaszkodni kell a szerző értelmezéséhez a színpadra állításkor, nagyon jó kölcsönhatás alakulhat ki a színház és a dráma között eme kapcsolat révén. És a felolvasószínházas kísérletekből remek előadások születhetnek a jövőben.

Balogh Robert: Vagon
Dramaturg: Lőkös Ildikó, Rendező: Dávid Zsuzsa, Szereplők: Ópapa – Krum Ádám, Ómama – Bódis Irén, Anya – Füsti Molnár Éva, Gyerek – Lázár Balázs, Borbély – Balikó Tamás, Katonatiszt – Lipics Zsolt, Orvos – Domonyai András
Felkért hozzászóló: Vincze János

Erdős Virág: A merénylet
Dramaturg: Radnóti Zsuzsa, Rendező: Pinczés István
Szereplők: Lány – Stefanovics Angéla, Anya - , Apa – Kulka János, Férj - , Szerető - , Gyerek - , Nyomozó – Jordán Tamás
Felkért hozzászóló: Háy János

[Hilbert Anette]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél

Sinkovits Imre, nem lévén más lehetősége, aznap fulladásos halálra ítélte Gertrudist. Az ifjú kellékes, Szász János néven immár világhírű film- és színházrendező.

Ronyecz Mária hetvenöt éve született.

Archívum
Legfrissebb cikkeink
Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Sztehlo Gábor 110 éve született

Karosi Bálint - Existentia

55 éve ezen a napon

Születésnapi levél – Ronyecz Máriának

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu