Dátum: 2018. október 15. hétfő    Mai névnap(ok): Teréz


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Véget ért a 74. Velencei Filmfesztivál
Guillermo Del Toro romantikus szörnyfilmje, A víz alakja (The shape of Water) kapta az Arany Oroszlánt. A Kennedy idők Amerikájában játszódó történetben keveredik a rasszizmus, a homofóbia, a másság gyűlölete, de van benne barátság és remény is.
 
A Zsűri Nagydíját az izraeli Samuel Moz Foxtrot című filmje nyerte, amely a háború következményeit állítja a történet középpontjába. Annak az apának a haragját és fájdalmát mutatja be, akinek szembesülnie kell fia halálával. Nyolc évvel egy harckocsiban forgatott munkájáért, a Lebanonért kapott Arany Oroszlán után a rendező visszatért a háborús témához, de ezúttal azt vizsgálja, milyen konfliktusok támadnak a katonák családjaiban.
A Volpi Kupát Charlotte Ramplingnak ítélték az olasz Andrea Pallaoro filmjében, a Hannah-ban nyújtott alakításáért. Egy asszony portréja bontakozik ki, aki negyven évi házasság után kénytelen mérleget készíteni férjével közös életükről, miután a férfit egy szörnyű bűntény miatt letartóztatták.

 
A legjobb férfiszínésznek Kamel El Bashát találták, övé lett a másik Volpi Kupa, a libanoni Sértés (The insult) című filmért, amelyről korábban már részletesen beszámoltunk. A díj átvételekor a színész tréfásan megjegyezte: “Kisebb elismerésre számítottam, nem tudom, hogy térek most haza – majd így folytatta: – Nagyon büszke vagyok erre a díjra. Nem lehetnék most itt, ha a palesztin közönség harminc éven át nem követi színházi munkámat estéről estére.”

Csalódást keltett viszont, hogy a Három plakát Ebbing szélén, Missouriban, amiért csak a Legjobb forgatókönyv díját kapta, ennél többet érdemelt volna az ír Martin McDonagh. A színpadon olaszul köszönte meg a kitüntetést és felidézte a színészekkel töltött időt: “Nagyon jól éreztük magunkat, rengeteg spaghettit ettünk és még több Negroni bort ittunk.”

 
A Zsűri Különdíját az ausztrál western, az Édes ország (Sweet country) érdemelte ki Warwick Thronton rendezésében. Valós eseményeket dolgoz fel a múlt század huszas éveiből. Egy bennszülött pásztor önvédelemből megöli a fehér birtokost, emiatt menekülnie kell.
A remek tizennyolc éves Charlie Plummer kapta a Marcello Mastroianni Díjat A ló neve (Lean on Pete) című filmben nyújtott alakításáért, rendezője: Andrew Haigh. A cím már elárulja, hogy egy fiatal fiú és egy ló barátságának történetéről van szó. Az ifjú színész e szavakkal köszönte meg a díjat: “Ebben a városban elnyerni ezt az elismerést igen nagy megtiszteltetés, hiszen Marstroianni hatalmas örökséget hagyott ránk és az ő nyomába lépni nem kis dolog.”

 
A Horizont szekció legjobb filmje lett Susanna Nicchiarelli alkotása, a Nico, amely az énekesnő karrierjét dolgozza fel. Ennek a zsűrinek Gianni Amelio rendező volt az elnöke. A rendezőnő így kommentálta az elismerést: “A stábot és a zenét Tryne Dyrholmnek köszönhetem. Az ő érdeme, ha szép filmet készítettem.”

 
Ami a házigazdák nagyreményű bejelentését illeti az “olasz újhullám” megjelenéséről, erről csak a Halálos nyugalom jut eszembe. A négy, különböző szekciókban versengő film közül egyet sem díjaztak, noha a sajtó és a helyi közönség szurkolása sem hiányzott. A fesztivál igazgató és az elnök is egyre nagyobb hangon hirdette ezt a szlogent, amely a tengerbe süllyedt, és kézzelfogható nyomai továbbra is csak a plakátragaszokon láthatók.

 
A fesztivál történetében először megjelent új szekció, a Virtuális Valóság zsűrije John Landis vezetésével elismerésben részesítette Eugene YK Chung Arden nyomvonala (Arden’s Wake) című filmjét és a Dél-kóreai Gina Kim alkotását, a Blodless-t (Vér nélkül). Ez az új szekció egyesíti magában a legkülönfélébb kísérleteket vízből merítve, mint a Free Whale (Fehér bálna), az érzékelések általi (Alice) és az érzelmekkel tett utazásokat Dear Angelica (Kedves Angelica).

Velencéből Vincenzo Basile Polgár
(fordította: Máté Judit)

2017-09-10 13:00:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Cikkarchívum
Olasz “új hullám” és virtuális valóság
14. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál
Robin Hood - musical
26. Zempléni Fesztivál
POSZT díjazottak 2017
Pénz is jár a POSZT szakmai díjai mellé
Rangos szakmai díjakat nyert a Jókai Színház
Felkai Eszter a POSZT szakmai zsűrijében
Balogh Gyula - A Jordán-sztori/Egy színházi JELENSÉG
17. Pécsi Országos Színházi Találkozó
RS9 Off Fesztivál
Tovább bővül a POSZT programja
A 2017-es POSZT versenyprogramja
Indul „A POSZT bemutatja” előadásainak jegyértékesítése
Vendégváró Fesztivál
TAKE FIVE – Mozart és Beethoven összes vonósötöse
Díjesővel zárt a 16. Kaleidoszkóp VersFesztivál Vácott
A II. Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivál győztesei
II. Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivál
Kaleidoszkóp VersFesztivál
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
Támogatók
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu